Több száz bála és egy pótkocsi is lángolt Lippón
Mohácsról, Siklósról és Pécsről riasztottak tűzoltókat ahhoz a káresethez, amely hétfő este történt Lippón.Egy Kossuth Lajos utcai öt és fél méter széles, huszonöt méter hosszú szénatárolóban keletkezett tűz. A lángok mintegy háromszáz szénabálára és egy pótkocsira terjedtek át.A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a tüzet, valamint a tulajdonos intézkedett arra, hogy egy munkagép segítsen a bálák szétterítésében.Szándékosság gyanúja miatt, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat tűzvizsgálati helyszíni szemlét tartott. A tűzoltás és az utómunkálatok közel hat órán át...
A Kodály Központban ad koncertet Molnár Ferenc Caramel
Molnár Ferenc Caramel idén tízállomásos országos turnéra indul, pécsi koncertjén október 29-én a Kodály Központban vehetnek részt az érdeklődők. Molnár Ferenc Caramel Fonogram díjas, ötszörös platinalemezes énekes-dalszerző, tíz éve az egyik legismertebb férfihang a hazai könnyűzenében.Több százezres rajongótábor, telt házas koncertek, aktuális slágerek és klasszikussá érett dalok fűződnek nevéhez. 2005-ben a Megasztár győzteseként került a zenei köztudatba.Dalait százmilliónál többször töltötték le YouTube-ról és egyéb internetes felületekről. Legismertebb számai: Szállok a...
Lángra kapott egy vonat Pécsudvardnál, megfékezték a tüzet
Egy Villányból Pécsre tartó Bézé motorvonat hátsó egységénél füstöt észleltek kedd reggel Pécsudvardnál - írja az iho.hu. A közlekedési portál szerint a 117 223-as motorkocsiról van szó. A tüzet a vonat személyzete poroltóval eloltotta még a tűzoltók kiérkezése előtt. Az első egység, a 204-es Bz mot huszonöt perc késéssel továbbmehetett Pécsre.Képünk illusztráció.
Újabb lépések az aknamezőn:...
Ismét nekiveselkednek a baranyai horvát-magyar határszakasz aknamentesítésének: ezúttal a cél a teljes térség megtisztítása. A...
Célkeresztbe vették a...
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal baranyai munkatársai a következő hetekben fokozottan ellenőrzik a piacokon, vásárcsarnokokban...
Elsodort egy intézkedő...
Nyolc hónap börtönre ítélték azt a férfit, aki még 2015-ben sérüléseket okozott egy közterület felügyelőnek. A büntetés...
Dühkitörései voltak, több...
Több fajta kábítószert fogyasztott az a fiú, akinek ügyét a napokban fejezte be vádemelési javaslattal a Mohácsi...
Újabb kötet jelent meg a...
Hegyaljától Tótországig - e címmel jelent meg Balogh János és Gunszt Andrea újabb könyve, amely a Drávaszög és Szlavónia...
Itt tényleg a lét a tét:...
Novembertől Baranya megyében is átveszi a kéményseprési feladatot a Katasztrófavédelem. Leikauf Tibor szerint a jelenlegi...
Cannes-i sikerek először és újra az Apolló Moziban
A 6. Mozinet Filmnapok október 28-31-e között idén Cannes-ból hozza el a legfrissebb alkotásokat és a közelmúlt nagy sikereit. A válogatásban öt film hazánkban először, további tíz pedig újra látható lesz a mozivásznakon. Mindegyik filmben közös, hogy a világ legrangosabb filmes mustráján mutatták be őket: a Filmnapok 4 napja alatt az országosan résztvevő 14 art moziban a filmbarátok a kortárs filmművészet legjavában merülhetnek el.A Mozinet Filmnapok eseményeire az Apolló mindenkori jegyárai érvényesek, de a kisvakondos Retourjegy ide is érvényes.Program:október 28. péntek18:00 A...
Traffipax kedden Pécsett és környékén
Kedden reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebességellenőrzések:07.30-08.30: Pécs, Keszüi út08.45-09.45: 58-as főút Pécs - Pogány közötti szakasza10.00-11.00: 58-as főt 12 KM szelvény, Szalánta belterülete11.15-12.15: Pécs, II. János Pál út13.15-14.15: 57-es főút Pécs - Birján közötti szakasza14.30-15.30: Kozármisleny, Pécsi út15.45-16.45: Pécs, Üszögi út17.00-18.00: Pécs, Mohácsi út18.15-19.15: Pécs, Zsolnay Vilmos utca19.30-20.30: Pécs, József Attila utca
A protestáns iskolatörténetről nyílik vándorkiállítás
Kedden a Tudásközpontban nyílik meg a Protestáns iskolatörténeti mozaik című vándorkiállítás. A tárlatot dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára nyitja meg, majd felszólal dr. Tőkéczki László, a Református Tehetséggondozó Alapítvány elnöke és dr. Hafenscher Károly miniszteri biztos is.A megnyitót kedden délelőtt tízkor tartják a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban.A Reformáció Emlékbizottság támogatásával létrejött tárlat megnyitását követően a Pécsi Református Kollégium Helikon aranyérmes kórusa és a Bonyhádi...Csernus doki ismét Pécsett:...
Párkapcsolat, párbeszéd témában tart előadást dr. Csernus Imre október 25-én este 6 órakor a Zsolnay Negyedben. Csernus doki...
Az önkénteseket is feltölti...
A pécsi Nevetnikék Alapítvány önkéntesei játékkal, bűvészkedéssel vagy éppen zenéléssel feledtetik a betegséget. Mint mondják,...
Kamion és személyautó...
A balesetben két ember megsérült. A főút érintett szakaszát félpályán lezárták.Összeütközött egy személyautó és egy...
Egy csokor rózsával várják...
"Virágos csütörtököt" tartanak október 27-én a Pécsi Regionális Vérellátó Központban. Adjon vért a Pécsi Regionális...
Rengetegen zarándokoltak el...
A résztvevők megízlelhették Isten kegyelmének gazdagságát, amikor október közepén két örömteli ünnepben is részük lehetett...
Négyrészes...
Az Antall József Tudásközpont és a PTE Diaszpóra Projekt közös szervezésében kerül sor 2016 őszén arra a négyrészes...
Az informatikai fejlesztések lehetőségeiről tartanak előadást
Ingyenes előadást hallgathatnak meg kedden az érdeklődők a Baranya Megyei Vállalkozói Központ szervezésében , az informatikai fejlesztések hatékonyság- és biztonságnövelő oldalairól, az ISO minősítések megszerzésének rejtelmeiről, valamint az informatikai fejlesztések finanszírozási lehetőségeiről. A vállalkozói központ 2015-től kezdődően - a pályázati kiírások függvényében - tematikus tájékoztató napokat tart GINOP, TOP (Területfejlesztési Operatív Program), Vidékfejlesztési Program (VP), és Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) témakörökben, amelyeken...
Ütötték-verték egymást az okorvölgyi búcsúban
A mentők láttak el két férfit, akik október 23-án hajnal 3 óra körüli időben verekedtek össze az okorvölgyi kultúrházban. A verekedők elszámoltatása alkalmával kiderült, először ketten szólalkoztak össze, a 36 éves férfi a kultúrházban egy fadarabbal megütötte 39 éves vitapartnerét, majd a dulakodás az utcán is folytatódott, ahol a verekedésbe még egy férfi bekapcsolódott. A dulakodás során ketten sérültek meg könnyebben. A rendőrök a verekedés résztvevőit előállították. Az ügyben garázdaság miatt nyomoz a rendőrség.
Itt adhatunk vért Pécsett és a megyében a héten
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében: Intézeti véradások helyszínei és időpontjaiPécs Regionális Vérellátó Központ - 7624 Pécs, Pacsirta u. 3.hétfő, csütörtök : 8.00 - 17.00 óráig „Virágos csütörtök" (részletek: www.ovsz.hu) kedd, szerda, péntek: 8.00 - 15.00 óráigKomlói Vérellátó - 7300 Majális tér 1.hétfő, csütörtök: 7.00 - 11.30 óráigMohácsi Vérellátó - 7700 Véradó utca 4.hétfő, szerda: 8.00-12.00 óráigKülső véradási helyszínek:10. 24. hétfő- Kovácshida, Polgármesteri Hivatal, 9.00-11.00 óráig,cím: Kovácshida,...
« Előző
21546 | 21567 | 21588 | 21609 | 21630 | 21651 | 21672 | 21693 | 21714 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késve érkezik meg a fővárosba egy...
- Az agy betegségeit vizsgáló kutatás...
- Fél órán keresztül harcoltak a pécsi...
- Elindult a Boldogasszony...
- Idén is kinyitják Baranyában a...
- A halálba menekült barátja elől a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Vádat emeltek egy baranyai település...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Lángok borítottak el egy autót Pécsett

