Izgalmas kísérletben vett részt Kovács Szilárd, a pécsi székesegyház zeneigazgatója
Kovács Szilárd orgonaművészt tavasszal kereste meg Maróti Gábor atya tervével, hogy még az idén szeretné megjelentetni Szigeti Kilián Missa Hungaricájának új harmonizációit. Ő ekkorra már a saját verzióját el is készítette, és kérte, hogy a pécsi orgonista is írjon egy változatot. A kiadvány végül oktatási segédanyagként jelent meg a Győri Hittudományi Főiskola gondozásában, elsősorban a kántor szakos hallgatók hangszeres képzését segítve, de a tervek szerint a két harmonizációt tartalmazó füzet nem csak nyomtatott formában érhető el, hanem a főiskola honlapjáról is le lehet...
Felfedező sétát tehetnek a Negyedben
A vezetett bejárás során a Zsolnay Kulturális Negyed idegenvezetőinek egyike bemutatja a legrangosabb Zsolnay-kiállítás érdekességeit, mesél a legszebb darabokhoz köthető történetekből. A már Hungarikumként is nyilvántartott területen élt és alkotott egykoron a porcelángyártásról ismert Zsolnay család. A kiállításnak helyed adó Sikorski-ház egykoron iszapoló, majd asztalosműhely, később Zsolnay Júlia és férje, Sikorski Tádé, a híres bécsi építészmérnök otthonául is szolgált.A séták időtartama kb. 50-60 perc, a vezetés nyelve magyar.A séták a Zsolnay Negyed Látogatóközpontjából...
Kiállítást tartanak a PTE-MK tervezőgrafika szakosai
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán 2012-ben indult tervezőgrafika szakirány hagyományos évi kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők a Kemence Galériában. A tárlat az elmúlt év eredményeit mutatja be, úgy mint az `56-os emlékév kapcsán készült plakátokat és más pályázatokra készült munkákat (Dostoyevsky Black and White, Golden Bee, stb.).Az E78 - Kemence Galéria az E78 épület nyitvatartási rendjéhez igazodva látogatható: hétfő-péntek 10.00-18.00-ig.Hétvégén és ünnepnapokon az E78 kizárólag rendezvények esetén, illetve 18.00 után az esti rendezvények végéig tart nyitva. Az...
Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Még mindig tart az akció a...
Az akció keretében a Rózsaszín Zsolnay kiállításra és a Család- és Gyártörténeti kiállításra jegyet váltó látogatók egy...
Nagyobb művészeti és...
Nagyobb fokú művészeti és gazdasági autonómiát, erősebb magyarországi és nemzetközi jelenlétet remél az önálló működéstől a...
Több mint háromszáz milliót...
348 millió forintot nyert Pécs városa a Magyarürögi vízfolyás rendezésére - közölte Tihanyvári Dóra önkormányzati képviselő.A...
Pénztárcát lopott egy...
A lopott pénzt elköltötte, az iratokat elégette a gyanúsított. A rendőrség vádemelést javasol.Lopás miatt nyomozott a...
Huszonhatodika a családok...
A katolikus liturgiában a szent család ünneplésére már a XVII. századtól látunk példákat. Ebben az időben azonban még csak...
Meglepetés: az összes babarcszőlősi gyermeket megajándékozta olvasónk
A hatvan lelket számláló Babarcszőlősre vitt ajándékot egy baráti társaság karácsonyra, a falu összes gyerekének. Olvasónk, Mecseki Noémi Mónika számolt be a meglepetésről, hangsúlyozva, a települése nehéz sorsú lakói számára nem elegendőek az egyszeri ajándékok. A napokban Babarcszőlősön jártunk, ahol a falu összes gyerekének egy önzetlen kis baráti csapatot képviselve ajándékokat adtam át, írta olvasónk, majd így folytatta: „Babarcszőlős egy baranyai kihalófélben lévő zsákfalucska, ahol mindösszesen tíz kisgyermek él, nagyon nehéz körülmények között. A falu...
Itt adhatunk vért Pécsett és a megyében a héten
A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében: Intézeti véradások helyszínei és időpontjaiPécs Regionális Vérellátó Központ - 7624 Pécs, Pacsirta u. 3.Nyitvatartási idő:hétfő: ZÁRVAkedd, szerda, péntek: 8.00 - 15.00 óráigcsütörtök: 8.00-17.00 óráigKomlói Vérellátó - 7300 Majális tér 1.hétfő: ZÁRVAkedd-péntek: 7.00 - 11.30 óráigMohácsi Vérellátó - 7700 Véradó utca 4.hétfő: ZÁRVAkedd, szerda: 8.00-12.00 óráigKülső véradási helyszínek:12.27. kedd- Siklós, Művelődési Ház, 13.00 -16.00 óráig, cím: Siklós, Kossuth tér 15.12. 28. szerda- Pécs,...
Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
Hétfőn reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30-08.30: Pécs, Athinay út08.45-09.45: Pécs, Szigeti út10.00-11.00: Pécs, Abaligeti út11.15-12.15: Pécs, Magyarürögi út13.15-14.15: Pécs, Pellérdi út14.30-15.30: Pécs, Nyugat ipari út15.45-16.45: 6-os főút pellérdi elágazó
Befagyott a Pécsi-tó, egyre...
Naponta száznál is többen keresik fel a befagyott Pécsi-tavat, ahol már korcsolyázni is lehet. A napok óta tartó hideg...
Pro Voluntaris díjat kapott...
A szociális munka, a gyermekvédelem, az esélyteremtés és az önkéntesség területén kiemelkedő munkát végző embereknek adtak át...
Ők fogták el a pécsi...
A Pécsi Rendőrkapitányság vezetője mondott köszönetet egy táskatolvajt visszatartó két férfinek. Amint arról korábban...
Egy vadász zavarta meg a...
Lopás miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 30, és egy 27 éves udvari férfi ellen, akik egy sátorhelyi mezőgazdasági...
Márpedig vannak angyalok:...
Nem csak ajándékot, karácsonyfát is vitt egy háromgyerekes anyukának egy fiatalember. Nemes cselekedetre szánta el magát...
Traffipax vasárnap Pécsett...
Vasárnap reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Szigetvári rendőrnő lett az év iskolarendőre 2016-ban Baranyában
Az Iskolarendőr Szakmai Napon adták át az elismerést Nagy-Bodzsár Melinda rendőr őrnagynak, aki az év iskolarendőre lett a megyében.Az idén harmadik alkalommal megrendezett szakmai program keretében 2016. december 21-én az Országos Rendőr-főkapitányságon került átadásra az Év Iskolarendőre kitüntetés, melyet idén Baranya megyéből Nagy-Bodzsár Melinda rendőr őrnagy a Szigetvári Rendőrkapitányság rendőre vehetett át Dr. Halmosi Zsolt rendőr vezérőrnagytól, az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesétől. Az igazgatásrendészeti szakterületen dolgozó...
Udvardy György karácsonyi üzenete: az emberen Isten tud segíteni - Videó!
Az ember önmagán nem tud segíteni, de Isten igen, és Isten akar segíteni. Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök karácsonyi üzenetében hangsúlyozta: a gyermek születése ezt üzeni számunkra, hogy Isten meg akarja menteni az embert. Olyan meghívást fogalmaz számunkra, amelyben növekedni tudunk emberségünkben, fejlődésünkben, kapcsolatainkban és legfőképpen személyességünkben.Udvardy György karácsonyi üzenete:[#video:2755]
Szobafestőnek adta ki magát, előleget is kért, lebukott
Újságban hirdetett a magát szobafestőnek kiadó férfi Pécsett. Egy idős férfi feljelentése alapján csalás miatt nyomozott a rendőrség az ellen a 28 éves ellendi férfi ellen, akinek ügyét a napokban fejezte be a Pécsi Rendőrkapitányság. A férfi még 2016 szeptemberében állapodott meg egy 73 éves pécsi férfival abban, hogy kifesti a lakását. Az idős férfi a festő kérésére előre kifizette a kialkudott 55 000 forint munkadíjat, ő azonban a munkát határidőre nem végezte el, és az összeget sem adta vissza. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán kiderült, hogy sem szobafestő képesítéssel...
« Előző
20853 | 20874 | 20895 | 20916 | 20937 | 20958 | 20979 | 21000 | 21021 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vádat emeltek egy baranyai település...
- Lecsukták a halálba menekült...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Tudomány és borzongás: méregzöld...
- Idén is megrendezik a Pécsi...
- A halálba menekült barátja elől a...
- Lángok borítottak el egy autót Pécsett
- Napsütéses, meleg napunk lesz...
- Tízéves unokáját zaklató nagymama...

