Metszési bemutatóra várják hétfőn az érdeklődőket

Metszési bemutatóra várják hétfőn az érdeklődőket A Vasasért Egyesület rendezvénye délután három órakor kezdődik.  A Kertész Klub programjára érkezők a Berze Művelődési Ház előtt találkoznak, ahonnan együtt indulnak tovább Györgye László telkére. A helybeli kertész megmutatja az érdeklődőknek a gyümölcsfák és a szőlő metszésének fortélyait. 

A The King`s Singers látogat el a Kodály Központba

A The King`s Singers látogat el a Kodály Központba Negyvenkilenc év, több mint kétezer zenemű, több mint százötven lemez, két Grammy-díj, mintegy kétszáz kortárs mű bemutatója, sok ezer teltházas koncert Európában, az Egyesült Államokban és a Távol-Keleten. Ezek a számok jellemzik napjaink egyik, ha nem a legjobb a cappella énekegyüttesét, amely 1968. május 1-jén mutatkozott be a Queen Elizabeth Hallban. Annak ellenére, hogy a mintegy öt évtized alatt eddig huszonhárom énekes fordult meg az együttesben, a The King`s Singers olyan utánozhatatlan hangzáskultúrát képvisel, amely csak a Bécsi Filharmonikusok vagy a Berlini...

Összevesztek, majd bunyóztak a kocsma előtt

Összevesztek, majd bunyóztak a kocsma előtt Garázdaság gyanúja miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság az ellen a férfi ellen, aki még 2016. december 18-án bántalmazott egy 21 éves somogyhárságyi férfit egy szórakozóhely előtt.  A bántalmazott férfi a rendőröknek elmondta, hogy közte és egy másik férfi között szóváltás alakult ki, majd a férfi bántalmazta. A sértett végül futva menekült el támadója elől. A rendőrök a helyszín közelében elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható 27 éves szigetvári férfit, akit előállítottak a rendőrségre.A nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és a keletkezett iratokat...

A Harmadik Színházban...

A Harmadik Színházban hetvenkedik márciusban Nagy Bandó András Novemberben tölti csak be, de már most hetvenkedik: Nagy Bandó András jubileumi önálló műsorra készül, melyet Két óra múlt...

Magyarországi német alkotók...

Magyarországi német alkotók munkáiból nyílt kiállítás Elsőként Pécsett tekinthető meg a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége jubileumi kiállítás-sorozata....

Traffipax vasárnap Pécsett...

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén Vasárnap az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:  07.30-08.30:...

Hajnalban, a semmi közepén...

Hajnalban, a semmi közepén tartott buszpartit a The Immigrants együttes Ismét európai turnéra készül a The Immigrants együttes, Szlovákiában három koncertet is adnak, utána Magyarország következik,...

Mobidikkel ismerkedtek a...

Mobidikkel ismerkedtek a Koch Valéria Iskolaközpont tanulói Fenntarthatóság, pénzügyi tudatosság, informatika és programozás - ezekkel a témakörökkel foglalkozhattak a diákok abban a...

Egymilliót bízott rájuk...

Egymilliót bízott rájuk ismerősük, lenyúlták Lopás és sikkasztás miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy férfi és egy nő ellen, akik egymillió forintot loptak...

Több ezer csillagvirágot számoltak össze Béda-Karapancsán

Több ezer csillagvirágot számoltak össze Béda-Karapancsán A Duna-Dráva Nemzeti Park Béda-Karapancsa tájegységben a természetvédelmi őrszolgálat tagjai új előfordulási helyeit találták meg a védett Duna-völgyi csillagvirágnak.  Az új lelőhelyein több ezer tő példányt számoltak ebből a kora tavasszal nyíló, sötét lila virágú, dekoratív növényből, mely jellegzetesen közép-európai flóraelem.A 8-20 cm-es magasságú növény jellegzetes élőhelye a folyóvölgyek ártéri keményfa-, tölgy- vagy másodlagos fűz-nyár ligeterdei; ritkán nedves sziklaerdőkben is fellelhető. Még lombfakadás előtt, kora tavasszal - február végétől - április közepéig -...

Gasztronómiai szélmalomharcot vív Brunner Attila, a kulináris olimpián díjazott szakács

Gasztronómiai szélmalomharcot vív Brunner Attila, a kulináris olimpián díjazott szakács A Blöff Bisztró szakácsa szerint a pécsiek többsége még mindig akkor elégedett egy éttermi menüvel, ha lelóg a tányérról a rántott hús. Persze - tette hozzá a lapunknak nyilatkozó Brunner Attila - nincs ezzel semmi gond, maga is készít egyszerűbb fogásokat, de úgy gondolja, a gasztronómia ennél többet is tud nyújtani a vendégeknek. Csapatával már a jövő évi világbajnokságra készül. - A kulináris olimpiának is nevezett rangos megmérettetésről bronzéremmel  térhetett haza tavaly ősszel. Hogyan emlékszik vissza a németországi versenyre?   - Hatalmas élmény volt -...

Az ÖPE szerint útelágazáshoz érkezett most a város

Az ÖPE szerint útelágazáshoz érkezett most a város Most nem az a kérdés, hogy melyik pártra vagy szervezetre szavazzunk, erre majd a következő években lesz módunk. Ma az a kérdés - hangzott el az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) költségvetésről szóló sajtótájékoztatóján - hogy mi legyen a fontos közös életünkben. Mik azok az értékek, amiket meg kell tartanunk, s mik azok, amelyek eddig talán fontosak voltak, de ma inkább nehézséget jelentenek, béklyóba kötnek minket.  Mint azt Kővári János, az ÖPE elnöke elmondta, a város útelágazáshoz érkezett. El kell döntenie, hogy melyik úton akar járni, azon az úton, ahol a politikai,...

Traffipax szombaton Pécsett...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén Szombaton az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:  07.30-08.30:...

Flexszel akarták szétvágni...

Flexszel akarták szétvágni a bankomatot, nem jött össze Elítéltek három bankrablást megkísérlő személyt, akik motoros gyorsvágógéppel estek neki egy pécsi bankjegykiadó...

Hamar Zsolt lesz Kocsis...

Hamar Zsolt lesz Kocsis Zoltán után a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója A Liszt Ferenc-díjas Hamar Zsolt zeneigazgatója, Herboly Domonkos pedig megbízott főigazgatója lesz a Nemzeti...

Tuzson Bence Pécsett: a...

Tuzson Bence Pécsett: a kormány célja, hogy mindenki találjon munkát A kormány elkötelezett a munkahelyteremtő támogatások megőrzése mellett - hangoztatta a kormányzati kommunikációért felelős...

Előzetesbe kerül a lebukott...

Előzetesbe kerül a lebukott kábítószerező A Pécsi Járásbíróság március 10-én elrendelte egy pécsi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra, kábítószer birtoklásának...

Kővel dobálták és...

Kővel dobálták és akadályozták a mentőst A Komlói Járásbíróság elítélt két vásárosdombói lakost, mert kővel megdobálták, ököllel ütötték és akadályozták feladata...

Helybéliek segítették a tűzoltók munkáját

Helybéliek segítették a tűzoltók munkáját Faágakat égettek Kistapolca külterületén, majd magára hagyták a tüzet, amely átterjedt a szomszédos legelőre. A tűzoltókat csütörtök délután riasztották a káresethez. A tűz mintegy ötszáz négyzetméteren károsította az aljnövényzetet, és egy kisebb erdősávot is veszélyeztetett. A tüzet a siklósi beavatkozók és a helyi lakosok közösen fékezték meg. Az eset körülményeit a siklósi katasztrófavédelmi kirendeltség hatósági osztálya vizsgálja ki.

Utcai zenésztől lopott egy pécsi tolvaj

Utcai zenésztől lopott egy pécsi tolvaj Szolgálaton kívüli rendőrtiszt fogta el a tolvajt Pécsett. A Pécsi Rendőrkapitányság egyik szolgálaton kívüli rendőre észlelte március 9-én 18 órakor Pécs belvárosában, hogy egy vak utcai zenész edényéből - amiben az aprópénzt tartja - egy fiatalember pénzt vett ki és azzal elszaladt. A rendőr főhadnagy azonnal szolgálatba helyezte magát és a futva menekülő tolvaj nyomába eredt, akit néhány száz méteren belül utolért és a járőrök kiérkezéséig a helyszínen visszatartotta. A lopás körülményeit a Pécsi Rendőrkapitányság vizsgálja.  

Pécsett két helyszínen toboroztak a rendőrök

Pécsett két helyszínen toboroztak a rendőrök A toborzócsoport tagjai 2017. március 6-án délelőtt Pécsett, a Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán, március 9-én délután a Pécsi Zsolnay Vilmos Szakgimnáziumban tartottak tájékoztatót, ahol a résztvevők a felvételi eljárásról, a jelentkezés feltételeiről és a várható feladatokról kaptak információkat. A tájékoztatón elhangzott, hogy a felvételt nyert pályázók 6 hónapos időtartamú moduláris képzésben vesznek részt, amelyet követően - sikeres vizsga esetén - őr-járőrtárs rész-szakképesítést szereznek. A résztvevők a képzés első két hónapjában munkaviszonyban állnak, majd a...