Őri: a közösségeket is erősítik a könyvtárpontok
A helyi közösségek megerősítését, az digitalizáció világában az olvasás népszerűsítését is szolgálják a bibliotékák a külső városrészekben - mondta Őri László annak kapcsán, hogy csütörtökön átadták a pécs-vasasi könyvtárpontot. Pécs alpolgármestere a vasasi könyvtárpont ünnepélyes átadásán emlékeztett arra, hogy az utóbbi esztendőkben régi adósságát törlesztette a városvezetés azzal, hogy mind a közösségi infrastruktúrát fejlesztette, mind a közösségek programjait színesítette Pécsbányán, Somogyban és most Vasason.Kifejtette: a pécsi városrészeket arányosan érintő tudatos...
Mintegy százhetven millióból újult meg teljesen a Hajnóczy utcai óvoda
Mintegy 170 millió forintból újult meg kívül-belül a városrésszel egy idős uránvárosi Hajnóczy utcai óvoda. Az épület átadására szerdán került sor dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő, kultúráért felelős államtitkár és Őri László alpolgármester jelenlétében. A hatvanesztendős épületben a falakon kívül gyakorlatilag minden megújult. Többek között energetikai korszerűsítések történtek, kicserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, a közműrendszert.Mint azt Hoppál Péter, a városrész országgyűlési képviselője elmondta, 2010 óta több mint 40 milliárdos állami forrásból 500...
A pécsi zeneszerző, Balatoni Sándor nyerte el az Európai Kóruszeneszerzői Díjat
A nemzetközi zsűri szeptember 20-i ülésén három győztest választott az egész Európából beküldött, összesen 51 kóruszenei szerzemény közül, ennek nyomán idén a pécsi Balatoni Sándor, Gyöngyösi Levente és Tóth Péter egy-egy alkotása érdemelte ki az Európai Kóruszeneszerzői Díjat. Az Európai Kóruszeneszerzői Díjat az AGEC (Arbeitsgemeinschaft Europaeischer Chorverbaende) által hosszú éveken keresztül szervezett „Arany Hangvilla" utódjaként 2011/12 óta a European Choral Association - Europa Cantat (Európai Kórusszvetség - Europa Cantat) szervezi. A 2017/18-as évadban...
Két nőt lopott meg a férfi,...
Egy nő kért segítséget a rendőröktől szerdán azért, mert Pécsett a Rákóczi úton egy férfi kitépte a kezéből a pénztárcáját,...
Családi napot tartanak az...
Kóstoló, kerámiafestés, előadás, tárlatvezetés, szitanyomás, és még sok más érdekesség várja az érdeklődőket az egyiptomi...
Forgalomkorlátozás lesz az...
Október 6-án az Aradi vértanúk útján zajlik a "Megemlékezés és koszorúzás az Aradi Vértanúk évfordulóján" program,...
Traffipax csütörtökön...
Csütörtökön az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.15 -...
Comenius munkásságát...
Johannes Amos Comenius (1592-1670) cseh-morva pedagógus, író és teológus, a "nemzetek tanítója" munkásságát bemutató...
Majd' százötvenmillió...
Kicserélik a Belvárosi Általános Iskola nyílászáróit, modernizálják a fűtési rendszert, valamint az udvart és a sportpályát,...
Szücs Attila András kapta az Esztergár Lajos-díjat
A közösségépítésben elért sikerei, az időskorúak szociális gondozásában elért eredményei, lelki, vallási és humán szolgálatának elismeréseként Szücs Attila András gondozóotthon igazgató kapta meg a 2017. évi Esztergár Lajos-díjat, Pécs Város Szociális Díját. A kitüntetést dr. Páva Zsolt polgármester adta át szerdán, az Idősek Világnapja alkalmából rendezett koncert előtt a Kodály Központban. Szücs Attila András 1979-ben született Mohácson. 1998-ban a pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskolában tett érettségi vizsgát. 2009-ben a Pécsi Tudományegyetem...Eltanácsolták a pécsi Erdélyi Dánielt a Nemzetközi Karmesterversenyen való részvételtől
A zsűri etikai vonatkozások miatt felmentette Erdélyi Dánielt a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenyen való részvétel alól. Az volt a kifogás vele szemben, hogy a Magyar Állami Operaház művészeként az elmúlt időszakban munkahelyi feladatként próbálta az elődöntő zenekarával a versenyprogramot. A nyitóhangverseny után, a karmesterverseny elődöntőjét megelőzően Erdélyi Dániel a verseny tisztaságának megőrzése miatt kérvényt nyújtott be a zsűrinek, hogy tegyen állásfoglalást ügyében - közölte a verseny kommunikációjával foglalkozó cég szerdán az MTI-vel.A karmester a...
Ötleteket várnak a PTE 3D nyomtatási konferenciáján
Egészségügyi újításokkal foglalkozó start-upokat, kutatási projekteket, megvalósítás előtt álló ötleteket vár az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) által életre hívott és támogatott EIT Health a Pécsi Tudományegyetemen megrendezésre kerülő 3D nyomtatásról szóló konferencián a Szentágothai János Kutatóközpontban 2017. október 5-6-án. A konferencián neves hazai és külföldi előadók mutatják be, hogyan forradalmasítja a 3D nyomtatás és vizualizáció a gyógyítást, az ipart és a művészeteket. Az eseményen résztvevő EIT Health a világ egyik legnagyobb egészségügyi...
Ötmillió forinttal...
A kormány 15-15 millió forinttal támogatja az állatmenhelyek, illetve az ebrendészeti telepek korszerűsítését - közölte a...
Két autó ütközött össze...
Két személygépkocsi karambolozott Székelyszabar külterületén, a Mohács felé vezető úton. A balesethez a mohácsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik egy embert feszítővágó...Elkészülhet a komlói...
Magyar Asztalitenisz Szövetség támogatásával készülhet el a komlói asztalitenisz-csarnok felújításának utolsó szakasza. A...
Elfogták a körözött férfit...
Egy 41 éves pécsi férfit igazoltattak a rendőrök kedden Pécsett, a Névtelen utcában. A férfiről az adategyeztetés során...
Frontálisan üköztek, hárman...
Hárman meghaltak, három ember megsérült, amikor kedden késő este két személygépkocsi összeütközött Debrecen határában a 354-es...
Több milliót csalt ki egy...
A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat egy mohácsi nő ellen, aki uniós támogatás ígéretével...
Íme a Zarándok Galéria októberi programjai
A pécsi Zarándok Galéria októberben is számos programmal várja az érdeklődőket. - Október 6. 18.00 Eszteri Zsolt festőművész kiállítás megnyitója.- Október 12-én 18.00-kor Selyemfestés Borbás Andreával.- Október 17-én 19.00-kor Színek, illatok, harmóniák. Közreműködik: Amrein Ildikó aromaterapeuta, Villuth András gitárművész, Eszteri Zsolt festőművész.- Október 19-én 17.00-kor Irodalmi esték a Galériában. A Litera-Tura Művészeti műhely és a Zarándok Galéria közös rendezvénye. Albert Zsolt költővel, Márkus László szerkesztő beszélget.- Október 24-én 18.00-kor kiállítás zárás...Traffipax szerdán Pécsett és környékén
Szerdán az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.15 - 08.45: Pécs, Nyugati ipari út09.15 - 10.45: Pécs, Makay István út11.15 - 12.45: 6-os főút 204 KM szelvény14.00 - 15.30: 58-as főút 4 KM szelvény16.00 - 17.30: 58-as főút 7 KM szelvény18.00 - 19.30: Pécs, II. János Pál út
Aszfaltoznak a Veress Endrében, módosul a közlekedés
Csütörtökön és pénteken a Dr. Veress Endre utcában 08:00 és 15:00 óra között burkolatcserére és javításra kerül sor. A munkavégzés a Szőnyi Ottó utca és Bánki Donát utca közötti szakasz északi sávját érinti. A kétnapos munka alatt az ideiglenes forgalmi rend a következők szerint alakul:Autóbusz közlekedés:-2017. október 5-én 8 órától október 6-án 16 óráig az Uránváros irányú Szőnyi Ottó utca, rendelő autóbuszmegállót áthelyezik keleti irányba 80 méterrel.Gépjármű közlekedés:- A munkavégzések ideje alatt 08:00 és 15:00 óra között a forgalom egy sávon, váltakozó irányban, jelzőőrös...
« Előző
17829 | 17850 | 17871 | 17892 | 17913 | 17934 | 17955 | 17976 | 17997 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vádat emeltek egy baranyai település...
- Tízéves unokáját zaklató nagymama...
- Tudomány és borzongás: méregzöld...
- Majd' egy hónapon át pótlóbuszok...
- Gyászhír: tragikus hirtelenséggel...
- KSH: 800 ezerhez közelít a magyarok...
- Sikerült kiemelni a Hableányt a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Nincs rá pénz, idén nem rendezik meg...

