Mintegy százhetven millióból újult meg teljesen a Hajnóczy utcai óvoda
2017. október 05. csütörtök 11:15

Mintegy 170 millió forintból újult meg kívül-belül a városrésszel egy idős uránvárosi Hajnóczy utcai óvoda. Az épület átadására szerdán került sor dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő, kultúráért felelős államtitkár és Őri László alpolgármester jelenlétében.
A hatvanesztendős épületben a falakon kívül gyakorlatilag minden megújult. Többek között energetikai korszerűsítések történtek, kicserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, a közműrendszert.
Mint azt Hoppál Péter, a városrész országgyűlési képviselője elmondta, 2010 óta több mint 40 milliárdos állami forrásból 500 iskolát újított fel a kormány Magyarországon, egy 80 milliárd forintos forrásból pedig további 530 iskola újulhat meg. Emellett több mint 500 óvoda és bölcsőde infrastruktúra fejlesztése és építése valósul meg.
Pécsre térve elmondta: az óvoda megújulása csak egy részét képezi az uránvárosi fejlesztéseknek.
Utalt arra, hogy az intézménytől nem messze hamarosan megkezdődik a piac korszerűsítése is többek között, új háziorvosi rendelőket építenek s felújítják a járdákat.
Őri László alpolgármester azt mondta, Uránváros jövőjét nagyban meghatározzák a most induló fejlesztések. Kifejtette: város kiemelten támogatja a gyermeket vállaló és nevelő fiatalokat, hiszen ők jelentik Pécs és Uránváros jövőjét.
- Örömteli, hogy egyre több fiatal családot látni a városrészben, a városrész fiatalodik, amihez kellenek a beruházások is. A városvezetés 2010 óta többek között a közterületeket érintő beruházásokkal, intézmények korszerűsítésével, magas színvonalú programok szervezésével is igyekezett hozzájárulni ehhez - hangsúlyozta Őri László.
Kitért arra is, az elmúlt évtizedek legnagyobb óvoda- és bölcsődefelújítási programja zajlik Pécsett. Összességében mintegy másfél milliárd forintból újít meg Pécs óvodákat és bölcsődéket. A városrészekben, így például Uránvárosban prioritást évez jelenleg minden olyan fejlesztés, ami a legkisebbeket és a családokat szolgálja.
Forrás: Pécsi Önkormányzat
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Szeret bálványokat döntögetni, de...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Egymás után lobbantak fel a...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...

