Baranya egyes tájain tízcentis hótakaró is kialakulhat
Ma estig nagyobb területi bizonytalanság mellett a Dél-Dunántúlon, majd a Dél-Alföld egyes részein fehéredhet ki nagyobb valószínűséggel a táj, de síkvidéken 5 cm feletti hóréteg létrejöttének előbbi tájakon is alacsony a valószínűsége, írta előrejelzésében a HungaroMet. A Mecsekben viszont akár 5-10 cm-t meghaladó hótakaró is előfordulhat. Éjszaka, valamint szombat délelőtt az ország középső részén kialakuló összeáramlás mentén hózáporok előfordulhatnak (regionális jelleggel akár kisebb havazás is), amelyekből általában lepel-5 cm, lokálisan ennél vastagabb hóréteg...
Egy drogdílert és két fogyasztót is kivontak a forgalomból - Videó!
A rendőrök egy kábítószer-kereskedőt, valamint két fogyasztót fogtak el Pécsett. A Nemzeti Védelmi Szolgálat nyomozáskezdeményezése alapján a Pécsi Rendőrkapitányság nyomozói a főkapitányság Mecsek Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével február 11-én délután Pécsett, a Honvéd utcában ellenőrizték egy autó 23 éves szekszárdi férfi sofőrjét és 26 éves bonyhádi utasát. Az autóban bruttó háromszáz gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak a rendőrök. Ezt követően kutatást tartottak annak a 32 éves pécsi dílernek a lakásán is, akitől nem...
Elfogadták Pécs idei költségvetését, cirka ötvenmilliárd forintból gazdálkodhat a város
Elfogadta Pécs idei költségvetését a baranyai vármegyeszékhely közgyűlése csütörtökön. Az önkormányzat 50,04 milliárd forintos kiadással és ugyanennyi bevétellel tervez 2025-ben. 17 igen, 1 nem és 6 tartózkodás mellett elfogadott rendelet szerint a baranyai vármegyeszékhely költségvetéséből az idén több mint 18 milliárd forintot fordítanak a személyi juttatásokra és járulékokra, a dologi kiadások is csaknem 12 milliárd forintot tesznek ki, míg beruházásokra a tavalyelőtti közel 14,7 és a tavalyi 5,1 milliárdot követően idén mindössze 238 millió forintot...
Egyetemistákkal találkozott...
Kíváncsi kérdésekre adott őszinte válaszokból kerekedett ki egy nyílt és őszinte beszélgetés, melynek résztvevői a jövő...
Elhunyt Dunai János, a...
Életének 87. évében elhunyt dr. Dunai János, olimpiai bronzérmes labdarúgó. A Pécsi Dózsa színeiben az élvonalban hetven gólt...
Két autó ütközött Pécsett,...
Két autó karambolozott Pécsen, a Felsővámház utcában csütörtökön a déli órákban. A két járműben összesen hárman ültek,...
Szexért cserébe adta a...
A járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki új pszichoaktív anyaggal kereskedett. A...
Két embert gázoltak el...
A Baranya Vármegyei Főügyészség - többek között - több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt...
Csaló tetőfedők ellen...
A Pécsi Járási Ügyészség csalás miatt nyújtott be vádiratot öt román férfival szemben, akik tető- és ereszjavítást ígérve...
Mérget ivott és felvágta az ereit egy kislány Mohácson, mentőhelikopterrel vitték kórházba
Hipót ivott és felvágta az ereit egy általános iskolás lány Mohácson, írta a Magyar Nemzet. A Tények úgy tudja, mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol sikerült megmenteni az életét. A kislányt állítólag minden nap csúfolták az iskolában a kinézete miatt, mert fejlettebb a kortársainál. A lány senkinek nem szólt arról, hogy mi történik vele, végül annyira elkeseredett, hogy megpróbált végezni magával. Az esetet a rendőrség is vizsgálja.Képünk illusztráció.
Késsel fenyegette osztálytársait egy 12 éves kislány
Késsel fenyegette iskolatársait egy kislány a fővárosban, az ügyben emberölés előkészülete miatt indítottak nyomozást - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a rendőrség honlapján. A közlemény szerint hétfőn kora délután egy józsefvárosi általános iskolából értesítették a rendőrséget arról, hogy egy 12 éves lány bicskával fenyegette társait. A bicskát az egyik pedagógus vette el tőle, senki sem sérült meg - olvasható a police.hu oldalon.Az ügyben a BRFK emberölés előkészülete bűntett miatt indított eljárást. A 12 éves lányt életkora miatt tanúként...
Nem nyugodott bele a visszautasításba egy pécsi férfi
A Pécsi Járási Ügyészség zaklatás és információs rendszer megsértése miatt nyújtott be vádiratot egy 32 éves férfival szemben, aki kolléganőjét zaklatta. A vádirat szerint a vádlott és a sértett 2022-2023-ben Pécsett ugyanazon a munkahelyendolgoztak. Baráti viszonyba kerültek, amit a vádlott félreértelmezett, a sértettel szerelmikapcsolatot akart kialakítani. A sértett ezt nem fogadta el, és kérte a vádlottat, hogy aközeledését fejezze be. A vádlott azonban ezután is üzeneteket küldözgetett a nőnek, az üzenetek 2022. októberére egyre agresszívabbá váltak. Az...
Elgázoltak egy gyalogost...
A rendőrség egy pécsi gyalogoselütés szemtanúit keresi. A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozást folytat...
Korrupt gyermekvédelmi...
A Pécsi Ítélőtábla a vesztegetés elfogadásának bűntette miatt indult büntetőügyben helyben hagyta az elsőfokú bíróság...
Ráfutásos balesetben tört...
Összeütközött két személygépkocsi Pécsett, az Üszögi úton, azaz az 578-as főúton kedden délelőtt. Ráfutásos...
Potom 100 perces késéssel...
Kedden a Keleti pályaudvarról 5:53-kor Pécsre induló Mecsek InterCity előreláthatólag 80-100 perces késéssel közlekedik...
Konténerben rejtegette a...
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály pécsi osztálya befejezte a nyomozást...
Oszlopnak ütközött egy...
Letért az útról, majd távközlési oszlopnak ütközött egy személyautó tegnap késő délelőtt Keszü közelében, az Arányosi úton....
Rekordévet zárt 2024-ben a pécsi Zsolnay Örökségkezelő
Több mint 580 ezer ember látogatott el a pécsi kulturális holding, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) helyszíneire, rendezvényeire 2024-ben - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel. A Zsolnay Kulturális Negyedet és a Kodály Zoltán nevét viselő koncert- és konferenciaközpontot is üzemeltető ZSÖK közleménye szerint a szintén kezelésükben lévő pécsi világörökségi helyszínekre soha ezelőtt nem érkezett olyan sok látogató, mint 2024-ben.Pécs ókeresztény emlékeit összesen több mint 67 ezer ember kereste fel - írták, emlékeztetve arra, hogy átfogó fejlesztéseket...
Elveszítette uralmát autója felett, két járművel is ütközött
Parkoló autónak, majd egy az úton közlekedő kisteherautónak ütközött egy személyautó péntek délelőtt Kisvaszaron, a Rákóczi utcában. A személygépkocsi vezetője súlyosan megsérült, kórházba szállították. A balesethez a komlói hivatásos tűzoltókat riasztották. A műszaki mentés mentés teljes útlezárás mellett zajlott.
Még öt napig lehet jelentkezni ingyenes szűrésekre Baranyában
Tavaly indult a Pécsi Diagnosztikai Központban az a nagy sikerű, alacsony dózisú CT-vel végzett tüdőrákszűrő program, melynek célja a tüdőrák elleni küzdelem elősegítése a leginkább veszélyeztetett csoportokban. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló SOLACE nemzetközi szűrőprogram a Pécsi Diagnosztikai Központ, az Ormánság Egészségügyi Központ és a Pécsi Tudományegyetem együttműködésében, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet vezetésével zajlik a régiónkban. Magyarországon a fent említett Intézmények mellett további 3 intézet vesz részt a...
« Előző
1575 | 1596 | 1617 | 1638 | 1659 | 1680 | 1701 | 1722 | 1743 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Havasi Bertalan feljelentette Magyar...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- A Lánc utcában csaptak fel a lángok...
- Megdörrenhet az ég, záporok is...
- Kizuhant egy 17 éves lány...
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...

