Bazilika lett a máriagyűdi kegytemplom
Az ünnepségen, amelyet Kisboldogasszony főbúcsúján és a németek búcsúján tartanak, részt vett Mayer Mihály megyéspüspök (képünkön jobbra a második) és Csibi Imre helyi plébános (képünkön jobbra).A ma Siklóshoz tartozó Máriagyűd templomát 1805-ben, VII. Pius pápa nyilvánította kegyhellyé. A hagyomány szerint a XII. század közepén ezen a helyen imádkozott II. Géza király és ajánlotta Mária pártfogásába koronáját és trónját. A Boldogasszony tiszteletére kőtemplomot építtetett, amely 1148-ban készült el. A XVII. század végén fából faragott Mária-szobor került a templom...
Szép lesz a tó Tüskésréten, de a parkra nincs fedezet
Még a nyolcvanas évek végén született megállapodás a hőerőmű és az önkormányzat között arról, hogy Tüskésréten egy nagyméretű tavat alakítanak ki. Az energetikai cégnek jelentős mennyiségű földre volt szüksége rekultivációs munkálatainak elvégzéséhez, így a kitermelés helyén alakították ki a tavat. Bár mindkét fél már akkor eltökélt volt a tározó, s a teljes környék fejlesztésének ügyében, mindeddig alig történtek lépések a cél érdekében. Pedig új városi szabadidős park kialakításáról is szó volt időközben.A nagy csöndet az ezredfordulón törte meg egy újabb megállapodás: ebben...
Traffipax vasárnap Pécsett és környékén
10.15 - 11.00 óráig Pécs, Építők útja11.15 - 12.00 óráig Pécs, Nendtvich A. út 12.15 - 13.00 óráig Pécs, Szigeti út14.00 - 14.45 óráig 66-os út, Mecsextrém park15.00 - 15.45 óráig Pécs, Pécsváradi út16.00 - 16.45 óráig Pécs-Hírd, 6-os út17.00 - 17.45 óráig Pécs, Komlói út18.00 - 18.45 óráig Pécs, Hársfa útPécsi Arcok - Bertók László...
- Milyen díszpolgárnak lenni? - Nem volt ez benne az én látókörömben, meglepetésként ért a polgármester levele a nyár...
Cseh Tamás „a csoda útjairól"
Cseh Tamás Bereményi Gézával közösen szerzett, korszakalkotó dalait nemzedékek dúdolták, énekelték és hallgatják a mai napig....
A KDNP a kormányválságról
"Kormányválsággal indul az őszi parlamenti ülésszak" - hangzott el, mintegy a háromnapos KDNP-összejövetel...
Bazilika címet kapott a...
Az ünnepségen, amelyet Kisboldogasszony főbúcsúján és a németek búcsúján tartanak, részt vesz Mayer Mihály megyéspüspök és Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával...Torgyán is ott volt a Lobbi...
Az összejövetelen megjelent jó néhány volt és jelenlegi miniszter, polgármester és országgyűlési képviselő, csakúgy mint...
Traffipax szombaton Pécsett...
10.15 - 11.00 óráig Pécs, Siklósi út11.15 - 12.00 óráig 57-es fkl. Út12.15 - 13.00 óráig Pécs, Maléter P. út14.00 - 14.45 óráig Keleti elkerülő út15.00 - 15.45 óráig Pécs, Zsolnay V....Hullám: repül a mentőöv
A Hullám Fürdőt üzemeltető Pécsi Fürdő Kft. súlyos helyzetét jól mutatja, hogy a felszámolás elkerülése miatt kell beavatkoznia a holdingon keresztül gyakorlatilag városi tulajdonú cég működésébe az önkormányzatnak. A társaság egyik-másik közüzemi szolgáltatónak több hónapja, esetenként fél éve nem fizeti a számlákat, s emiatt összesen mintegy 25 millió forintos tartozást halmozott fel.Emellett pénzügyi szolgáltatóktól, az ÁNTSZ-en át egészen az adóhivatalig további szervezeteknek vannak a fürdővel szemben követeléseik ugyanekkora mértékben - ráadásul már a késedelmi kamatok miatt...
„Földtánc" a vidámparkban
Az Earthdance különlegessége, hogy a zenei eseményt egy adott témára fókuszálva a világ 65 országának 350 városa szimultán rendezi meg, idén az Anyaföld és az Anyák tiszteletére. A fesztivál kísérlet arra, hogy egy adott időben megszólaltatott speciális hang, vajon bír-e valamilyen hatással a természetünkre. Ennek köszönhető az idei év speciális „himnusza" is, mely elősegíti a harmóniát ember és természet között. A délelőtt induló családi és gyermekprogramok után, kora estétől, a látogatók négy színpad (minimal, psychedelic, drum&bass, chill out)...
A járólapot küldte előre a tolvaj
A kár többszázezer forint, a Pécsi Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást.Újabb uzsorások kerültek...
Július 31-én már előzetes letartóztatásba helyezett a Pécsi Városi Bíróság két baranyai férfit, akiket jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel és önbíráskodással gyanúsítanak.Még vizsgálódnak a bissei...
Az autó eddig ismeretlen okból letért az útról, majd a sofőr hirtelen kormánymozdulattal megpróbált visszatérni. Az útpadka azonban megdobta a járművet, amely oldalával egy fának...A vértanú Knézichre...
Knézich Károly méltatásakor elhangzott, hogy 1808. szeptember 12-én született a horvátországi Velike Gajovacban horvát és török származású szülők gyermekeként. Édesapja katonai pályára...Városházi médiaügy:...
"Tisztelt Polgármester úr!Kedves Levélíró!Félrebeszélni, csúsztatni könnyű, könnyebb, mint szembe nézni a tényekkel és a valósággal. Én most mégis erre kérném Önt tisztelettel, még..."Érzelmes titkok" - koncert...
A koncertet követően fél kilenctől kerül sor a művésszel folytatott beszélgetésre a kulturális intézmény Fülep Lajos termében. Jorma Uotinen a finn művészeti élet egyik...Hétfőtől ismét Új Hullám...
Szeptember 15-én 19 órakor Jean-Pierre Dardenne és Luc Dardenne "A gyermek" című alkotását vetítik a Dominikánus Házban. A francia-belga film a 2005-ös...Tasnádi Péter a Nick-udvarról
A pécsi belvárosban található Nick-udvar épületegyüttest a vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. 2008 szeptember 3-án értékesítette azzal a megkötéssel, hogy a vevővel kötött szerződés csak akkor lép hatályba, ha ahhoz Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése hozzájárul. Ezt követően a Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciója sajtótájékoztatón jelentette be, hogy vizsgálatot követel, mert az adás-vétel törvénytelen volt, az a képviselők tudta nélkül történt.Az előzményekről: a Közgyűlés 2007 október 31-én határozott arról, hogy a Pécs Holding részére jóváhagyja a Nick-udvarnak nevezett...
Baranyába kihelyezett frakcióülést tart a KDNP
Halász Zsuzsa közölte: a KDNP képviselőcsoportja ma délután Mohácson kezdi meg a munkát, majd Pécsett folytatják a tanácskozást szombaton. Hozzátette: az aktuális belpolitikai helyzet áttekintése mellett számba veszik a parlamentnek benyújtásra tervezett törvényjavaslatokat is.A vidéki frakcióhétvége vasárnap Kalocsán folytatódik, ahol a képviselők találkoznak a KDNP helyi politikusaival. Halász Zsuzsa közölte: ma tartják a KDNP elnökségi ülését, ahol szintén a belpolitikai helyzettel, illetve ennek kapcsán a választási felkészüléssel, a jelöltállítással foglalkoznak.Traffipax pénteken Pécsett és környékén
08.15 - 09.00 óráig Pécs, Nendtvich A. u.09.15 - 10.00 óráig Pécs, József A. út10.15 - 11.00 óráig Pécs, Építők útja11.15 - 12.00 óráig Pécs, Siklósi út 13.00 - 13.45 óráig Pécs, Maléter P. út14.00 - 14.45 óráig Pécs, Aidinger J. út15.00 - 15.45 óráig 58-as fkl. út 16.00 - 17.00 óráig 57-es fkl. Út
« Előző
51354 | 51381 | 51408 | 51435 | 51462 | 51489 | 51516 | 51543 | 51570 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Ismét biztonságos a jég, lehet...
- Brutális éjszakai fagyokkal, nappal...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Orbán Viktor meghívót kapott a Gázai...
- Baranyában három helyen is fát vágnak...
- Templomban szemelte ki idős áldozatát...
- Februárban kiderül, hány sasmadár...
- Kondizni mennek a héten a NAV...
- Újabb találkozóra hívja a fiatal...

