Jókai: új csarnok jövőre - FRISSÍTVE
2008. október 04. szombat 21:02

A bizottsági döntést a nyár közepén arra hivatkozva napolták el, hogy kiderült, három IMS-szerkezetű iskola veszélyessé vált, így sürgetőbb azok mihamarabbi megerősítése, a diákok költöztetése, s a források felhasználása is indokoltabb lenne ez utóbbi munkákra. Ám, azóta a város kasszájába megérkezett az ingatlancsomag eladásából származó 3,5 milliárd forint.
Meixner András, oktatási ügyekért felelős alpolgármester kérdésünkre azt mondta, hogy ebből a pénzből lehetőségük nyílik rá, hogy az IMS szerkezetek felújítását elvégezzék. Mint hozzátette, az idei büdzsében szereplő 70 milliót továbbra is a Jókai úti iskola tornacsarnokának bővítésére szánják, s optimális esetben már októberben a tervek elkészítéséről szóló döntést is meghozza az önkormányzat.
Az alpolgármester hozzáfűzte, az egyik legjobb pécsi oktatási intézmény csarnokát a jelenlegi méret duplájára, hozzávetőleg két kosárlabda-pályának megfelelő alapterületűre bővítik a következő tanév elindításáig.
Majdik Miklós, a terület egyéni önkormányzati képviselője nem érti a késlekedést, hiszen korábban azt ígérték, hogy szeptemberben újra a közgyűlés elé kerülhet a kérdés, ezzel szemben azóta semmilyen előrelépés nem történt.
FRISSÍTVE:
(hétfő, 18:19)
A ma ülésező gazdasági bizottság három szocialista képviselő tartózkodása mellett nem szavazta meg a csarnok építésének terveztetését. A büdzsében elkülönített keret sorsa így továbbra sem dőlt el.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- Komoly havazás várható Pécsett...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Elegük van a félelemből: felvonulást...
- Gyász: elhunyt Szentpáli Bence, pécsi...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...