Leváltották a Pécsi Balett vezetőjét

Balikó Tamás teátrumigazgató a lapnak azt mondta: a váltás közös megegyezéssel történt, Vincze Balázs kiemelt fizetéssel a tánctársulat tagja marad és tanácsadóként is tovább tevékenykedik.A direktor a lépést azzal indokolta, hogy az elmúlt két évben csaknem a felére csökkent a színház balettelőadásainak nézettsége. Másrészt az Európa Kulturális Fővárosa program évében a külföldi közönségre fokozottan oda kell figyelni, a Pécsre irányuló megkülönböztetett érdeklődést ki kell használni, Kováts Tibornak pedig kitűnő szakmai kapcsolatai vannak Nyugat-Európában, ő egy olyan nemzetközi...

Ügyvédet gyanúsítanak vesztegetéssel

Az MTI rendőrséghez közeli forrásból úgy értesült, hogy a feltételezett elkövetők kedvezőbb eljárást ígértek egy vállalkozónak cége felszámolásánál, de a rendőrök hétfőn, a pénz átvételekor tetten érték, majd őrizetbe vették őket.Hajdú István, a városi bíróság elnöke az MTI-nek elmondta: a gyanúsítottak már szabadlábon védekezhetnek, a bíróság nem rendelte el előzetes letartóztatásukat. Ezt azzal indokolta, hogy a tettenéréskor a nyomozók lefoglalták a bizonyítékokat, így nem áll fenn azok eltüntetésének, megsemmisítésének veszélye.

Csapadék már nem valószínű

Várható időjárás az ország területére csütörtök estig:Csütörtökön a változóan felhős égből csapadék már nem valószínű, délnyugaton marad több felhő, többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Északkeleten foltokban zúzmarás ködre is számítani kell, amely napközben is csak lassan oszlik fel.A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában -2 és +4 fok között valószínű.Időjárási helyzet Európában:Északkelet-, valamint Dél-Európa nagy részének időjárását továbbra is magasnyomás alakítja. A mediterrán térségben kevés a felhő, a délutáni órákra 10 fok fölé melegszik a levegő....

Traffipax csütörtökön...

08.15 - 09.00 óráig: Pécs, Dr. Veress E. út. 09.15 - 10.00 óráig: Pécs, Rácvárosi út 53 10.15 - 11.00 óráig: Ny-i elkerülő út 11.15 - 12.00 óráig: Pellérd 12.45 - 13.30 óráig: Pécs,...

Öt évet kapott a pellérdi...

Hajdú István bírósági szóvivő elmondta: a bíróság erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek a férfit. Az ítélet nem jogerős. Az ügyész eltérő minősítésért...

Nyakó megint Orbánt ekézi,...

A szóvivő arra reagált, hogy Orbán Viktor Frankfurtból azt nyilatkozta az MTI-nek: a hektikus, kiszámíthatatlan, megbízhatatlan kormányzati döntések korszaka lejárt, a partnerség korszaka...

Négy éve tisztul a megye...

Négy éve tisztul a megye levegője A zöldhatóság szerint a baranyai légszennyezési mutatók tekintetében a 2005-ös év hozott fordulatot. A Pannon Hőerőmű...

Összeborul-e az MDF és az...

Összeborul-e az MDF és az SZDSZ? A megállapodás értelmében az SZDSZ a fővárosban 18 választókerületben indít jelöltet, míg az MDF állítja fel az országos és...

Szenzációs kézirat Janustól

Szenzációs kézirat Janustól Maga a vers nem ismeretlen a kutatók előtt, hiszen a teljes terjedelmében 1043 sorból álló mű 497 sora Kerényi Grácia...

Jazz, zongorákra

Jazz, zongorákra Fiatal koruk ellenére mindkettőjüket egyéni hang, elmélyült, kísérletező zenei gondolkodásmód jellemzi, amely többféle formációban is kifejezésre jut (Free Style Chamber Orchestra, Nagy János Trió, Szabó Dániel Trió stb.). Mindkettejük játékából kihallatszik a jazz megújításának igénye, ezért koncertjeik mindig friss, megrögzöttségektől mentes zenei élményt nyújtanak. Ugyanakkor csak nagyon kivételes alkalmakkor hallhatóak ugyanazon zenei kontextusban. A Művészetek és Irodalom Háza Jazz a Házban sorozatának első állomásán e különleges alkalomnak lehetünk tanúi, amikor is a két...

Közeleg a mohácsi busójárás ideje

Ezúttal a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program égisze alatt kolompolnak majd a busók. Az alapvetően sokác népszokás a hagyományos csütörtöki kisfarsanggal kezdődik február 11-én, és "farsangfarkáig", azaz húshagyókeddig tart.A mohácsi busójárás tüzes, sokácos hangulatával, az elmaradhatatlan maszkos-bundás alakokkal évről évre nagyobb tömegeket vonz. Az utóbbi évtizedek kemény munkájával a szervezők nívós programsort teremtettek, és sokat tettek azért is, hogy a busók újra autentikus ruhát, rémisztő álarcot öltsenek, mégis barátságos, vendégszerető figurák...

Együttműködésben Pécs zöld tüdejéért

A két szervezet a megállapodással azon szándékát fejezi ki, hogy az értékes természeti területek természetközeli módszerekkel történő területkezelése, a természet védelmével kapcsolatos oktatás, nevelés, ismeretterjesztés, valamint az ökoturizmus területén céljuk egymás kölcsönös segítése, feladataik összehangolása. Terveik között közös konferenciák, tanácskozások szervezése, pályázatok egymást segítő vagy akár közös lebonyolítása is szerepel.Összességében az együttműködéstől a Pécs zöld tüdejeként is funkcionáló, kiemelkedő természeti értékekkel rendelkező, ma már a Nyugat-Mecsek...

Átadták az 58-as új szakaszát

Átadták az 58-as új szakaszát A szalagátvágást megelőző, a reptéren tartott sajtótájékoztatón a szakállamtitkár számokban összegezte az elvégzett munkát: öt...

Tóth: felelőtlen Pécs...

Az elmúlt néhány hétben különböző mértékű költségvetési hiánnyal újabb és újabb tervezetek láttak napvilágot - közölte Tóth Bertalan szerdán sajtótájékoztatón, reagálva Páva Zsolt...

A Képírás Fotóklub...

A fiatal alkotók képeiből látható válogatás az EKF-beruházások során megújuló közterek állapotáról ad látleletet, különös tekintettel arra, hogy a tízes-húszas éveikben járó ifjak...

Megöltek egy férfit...

A rendőrök kedd éjjel szereztek tudomást az esetről, majd azonnal helyszíni szemlét folytattak és megkezdték mindazok felkutatását és meghallgatását, akik kapcsolatban voltak az...

Több-kevesebb napsütés...

Várható időjárás az ország területére szerda estig:Szerdán napközben északon, északkeleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, és főként itt várható havazás, északnyugaton havas eső,...

Traffipax szerdán Pécsett...

08.15 - 09.00 óráig: Pécs, Nagykozári út 09.15 - 10.00 óráig: 6-os fkl. út 192 km szelvény 10.15 - 11.00 óráig: Pécs-Hírd /6. sz. fkl. út/ 11.15 - 12.00 óráig: 66-os fkl. út Mecsextrém...

Rést ütnek a középkori városfalon

Rést ütnek a középkori városfalon - A gyalogosforgalom számára új kaput kellene nyitni a középkori városfalon - vetette fel a Városfejlesztési Bizottság legutóbbi ülésén Dévényi Sándor elnök. - Ezzel a Kálvária utca felől lehetne megkönnyíteni az EKF-évben hangsúlyos szerepet betöltő, és így várhatóan nagy turistaforgalmat lebonyolító Papnövelde és Káptalan utcák környékét. A gyalogos átjáró megépítését bonyolítja, hogy a városfal két oldala eltérő kezelésben van. Amíg az északi, Kálvária utca felőli rész a városi önkormányzaté, addig a déli, Papnövelde utcai rész a megyei önkormányzat territóriuma - így a két...

Torkos Csütörtök: Pécsett 21 helyen

Torkos Csütörtök: Pécsett 21 helyen A Torkos Csütörtök programban résztvevő pécsi éttermek listája:Kezdőkör ÉtteremBellagio Étterem és Sushi BárTettye VendéglőPöttyös ÉtteremDóm VendéglőBig Bell ÉtteremNew York Lounge CafeKrúdy VendéglőKorhely PubHotel Fenyves Panoráma ÉtteremFlórián KisvendéglőAranykacsa ÉtteremHotel MediterránTea-TárMurphy's PubGilice Panzió-ÉtteremMakár Obester TavernaÉger-völgyi Teca Mama KisvendéglőLedina Cukrászda ÉtteremVörös Ökör ÉtteremFlekken étteremAki féláron szeretne étkezni, jó, ha időben kapcsol, hiszen a Torkos Csütörtökön általában hamar elfogynak az asztalok. A kezdeményezés...

Finn templomok képeslapokon

Finn templomok képeslapokon Nácsa János, aki jelenleg a polgármesteri hivatal sajtóreferenseként dolgozik, 1 év alatt állította össze a kiállítás anyagát. Nem a szokványos gyüjtőszenvedély vezette a tárlat összerendezésekor, hanem a segítő szándék - mondta. Ősszel árverésre kívánja bocsátani ugyanis a gyüjteményt, a befolyó összeget pedig a Szemem Fénye Alapítványnak szeretné felajánlani a Dóri Ház építésére. Finn barátaink segítő szándéka nélkül nem jöhetett volna létre a kiállítás. Nácsa e-mailben kereste meg a finnországi plébániákat, hogy küldjenek településük templomáról egy képeslapot. Előzetes...