További tesztbuszok érkeznek

További tesztbuszok érkeznek Összességében több száz vélemény érkezett a Magyar Járműtechnikai Zrt. múlt héten Pécsett bemutatott tesztbuszával kapcsolatban. Többnyire pozitív visszajelzéseket írtak a pécsiek (forma, belső tér, dizájn), de a busz műszaki jellemzőit (motor erőssége, motorzaj) érték kritikák. Ahogy Páva Zsolt polgármester korábban ígérte, újabb buszok érkeznek Pécsre, amelyeket szintén ki lehet majd próbálni. A közeljövőben három újabb típust, a Nabi, az Ikarus és a Credo járműveit tesztelhetik majd a pécsiek.Az október 27-i héten érkezik Pécsre az Ikarus V187-es típusjelű, alacsonypadlós,...

Küzdelem a társadalmi kirekesztettség ellen

Flora Carrijn, az EKF Egyetemi Szövetségének elnöke a tanácskozásról tartott sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt négy évben sikerült megvalósítani azt a tervüket, hogy újrafogalmazzák a kultúra szerepét, a társadalomra gyakorolt hatását.Szólt arról is, a kontinens célja, hogy a gazdaságban és az oktatásban élen járjon.Jean-Philippe Gammel, az Európai Bizottság oktatási és kulturális főigazgatóságának munkatársa azt mondta, az Európai Bizottságon belül újra kell gondolni, hogy 2020-tól hogyan működjön tovább a 25 éve indult Európai Kulturális Fővárosa program.Megjegyezte: az...

Száraz, de hűvös levegő érkezik fölénk

Várható időjárás az ország területére péntek estig:Általában kevés felhő, napos idő várható, de a déli óráktól az északi országrészben több lesz a felhő. Csapadék nem valószínű. A többnyire mérsékelt, változó irányú szél néhol megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 11–16 fok között alakul.Időjárási helyzet Európában:A Brit-szigetektől Közép-Európán át egészen a Fekete-tenger térségéig anticiklon húzódik. A magasnyomás területén a hajnali párásság és köd feloszlását követően túlnyomóan derült, napos az idő, csapadékról nem érkezik jelentés. Ugyanakkor...

Traffipax pénteken Pécsett...

07.50–08.30-ig: Pécs, Verseny utca08.45–09.45-ig: Pécs, Dr. Veres E. út10.00–10.45-ig: Makai I. út11.00–11.45-ig: nyugati elkerülőút13.00–13.45-ig: Siklósi...

Herczeg távozása miatt...

Herczeg távozása miatt elmarad a Parasztopera A Pécsi Nemzeti Színház igazgatósága sajnálattal értesíti közönségét, hogy a "Parasztopera" 2010. október 19-én 17...

Herczegék előtt már többen...

Herczegék előtt már többen is távoztak A társulatban jelentős szerepet betöltő színészpár személyes okokra hivatkozva mondta fel szerződését, távozásuk...

Döglődik-e a bolognai...

Döglődik-e a bolognai rendszer? A bolognai rendszer – melyet 2006-ban vezettek be Magyarországon, s azóta mind hallgatói, mind oktatói oldalról...

M6: a végleges engedély a tét

M6: a végleges engedély a tét Egy speciális fúrószerkezettel henger alakú mintákat vágnak ki az autópálya aszfaltcsíkjából. A keresztmetszet elárulja, hogy...

Afrika a PTE-n – egészen...

Az Oktatásért Közalapítvány által támogatott egyetemi tehetségműhely programsorozat célja, hogy az Afrikát megjárt magyarok, illetve a Magyarországon élő afrikaiak hiteles beszámolóiból...

Licitáljon a Pécs Holding meghirdetett ingatlanaira!

(Licit időpontja; Cím; Hrsz.; Megnevezés; Terület /m2/; Nettó ár)9:00; Pécs, Siklósi út 20.; 19309/A/11; vendéglátó egység; 124; 19.000.000,-10:00; Pécs, Hungária u. 37.; 4346/A/8; üzlet; 98; 20.000.000,-11:00; Pécs, Boltív köz 2.; 17519/A/8; iroda; 121; 25.000.000,-12:00; Pécs, Petőfi u. 56.; 4306/2/A/2; üzlet; 164; 25.000.000,-13:00; Pécs, Hungária u. 47.; 4338/A/3; üzlet; 207; 33.000.000,-14:00; Pécs, Király u. 22.; 17526/A/1 17526/A/2; üzlet; 171; 36.000.000,-15:00; Pécs, Mohácsi út 1.; 41644; telek+üzlet+lakás; 1508 (telek); 37.500.000,-16:00; Pécs, Király u. 27.; 17298;...

Mozgó_ Modern_ /Movi(e)ng Modern (mo_ mo_)

A Mozgó_Modern_/Movi(e)ng Modern (mo_mo_) két, egyenként 25 perces építészeti dokumentumfilm, melyeknek témája a pécsi építészeti modernizmus feltérképezése, illetve a klasszikus modern és a kortárs pécsi építészet kapcsolatának bemutatása. A film alkotói az építészeti sorozatairól ismert testvérpár, Csontos Györgyi és Csontos János.

Kiemelt örökbefogadási nap a Misinánál

Sajnos a rengeteg bekerült állat miatt, az állatotthonban lévő kutyák száma meghaladta a 400-t. Kérünk mindenkit, aki felelősségteljes gazdája lenne a nálunk lévő kutyáknak keressen bennünket!Ha állatotthonból választ magának kutyát azoknak is sokat segít, akik még az utcán kóborolnak, elesettek, betegek. Természetesen máskor is szívesen várjuk az örökbefogadókat, bármelyik nap 8 és 16 óra között. Kérjük segítsünk együtt az elhagyott állatokon!Misina Természet- és Állatvédő Egyesület

EP-díjas a regionális...

EP-díjas a regionális stúdió vezetője Az Európai Parlament idei újságíródíját Németh Zsolt, a Magyar Televízió pécsi regionális szerkesztőségének vezetője...

Betört, feltört, borult,...

Készpénz és arany ékszer tűnt el egy pécsi családi házból szerda napközben. A tolvaj befeszítette az ablakot, átkutatta a szobákat, és minden értéket magával vitt. A tulajdonos kára...

Nívódíjasok lettek a pécsi...

Nívódíjasok lettek a pécsi fúvós nagykövetek A Magyar Fúvószenei és Mazsorett szövetség adományozta zenekarnak a díjat a magyar koncertfúvós zene kiemelkedő művelésében,...

Évente 50 milliót spórolnak

Évente 50 milliót spórolnak A korábbinál kevesebb szék is elég volt a Baranyai Megyei Önkormányzat Dísztermében, miután az eddigi 40 helyett 19 taggal...

Marad a derült idő, némi...

Várható időjárás az ország területére csütörtök estig:Az ország nagyobb részén folytatódik a túlnyomóan derült, napos idő, délnyugaton, délen ugyanakkor erősen és gyengén felhős területek...

Traffipax csütörtökön Pécs...

07.50–08.30-ig: Nyugati elkerülő08.45–09.45-ig: Görcsöny10.00–10.45-ig: Ócsárd 11.00–11.45-ig: Pellérd13.00–13.45-ig: Romonya14.00–14.45-ig:...

Hídverés jazzből

Hídverés jazzből A 2008 óta megrendezésre kerülő zenei fesztivál egyik alapgondolata a különböző kulturális hagyományokkal rendelkező régiók közötti kapcsolat: egyfajta hídépítés a zene nyelvén. Az idei programsorozat a Déli Kulturális Övezet fellépőire, valamint az európai és tengerentúli jazz nagyjaira koncentrál. A szervezésben részt vett az újvidéki és az eszéki kulturális központ is, amely Európán kívülről is hívott fellépőt.A rendezvényt csütörtökön 20 órakor a horvát Matija Dedić Trio koncertje nyitja. A képünkön is látható, zágrábi születésű Matija Dedić Horvátország legkeresettebb...

Lezárulhat a Vízmű-vita

Lezárulhat a Vízmű-vita Ugyan nem erősítette meg, de nem is cáfolta hírünket dr. Szabó Iván (képünkön), a Tettye Forrásház Zrt. jogi képviselője. Ő korábban, a nyár folyamán úgy nyilatkozott lapunknak, hogy a franciák folyamatosan ajánlatokkal bombázzák őket, hogy valamilyen formában megegyezésre jussanak a várossal.Az eltelt egy év folyamán megváltozott a külföldi tulajdonos hozzáállása a kialakult helyzethez, békülékenyebb hangnemre váltottak, ami előrevetítette a konszenzus esetleges létrejöttét. Lapunknak egyelőre nem tudott érdemben nyilatkozni Nyirati István, a vízmű igazgatója, mivel „nem...