Repül a Támasz Alapítvány vezetője
2010. november 01. hétfő 18:58

Januártól ismét Fónai László lesz a Támasz Alapítvány kuratóriumának elnöke, mivel a posztot jelenleg betöltő Sándor Andreának összeférhetetlenségi okokból távoznia kell, amire egy névtelen feljelentés hívta fel a figyelmet.
Az önkormányzat az ügyészségi vizsgálat alapján döntött úgy, hogy visszahívja posztjáról a vezetőt. Sándor Andrea, mint munkatársunknak mondta, tiszteletben tartja a város döntését, hiszen szakmailag nem kifogásolták munkáját, azonban azt nem érti, hogy miért éppen most, öt évvel elnöki kinevezése után eleveníti fel egy névtelen levél a jogi összeférhetetlenséget.
Csizi Péter alpolgármester, a Népjóléti Bizottság korábbi elnöke szerint valóban várhatók változások az alapítványnál: az ügyészség megállapítása értelmében hét főre emelik a kuratórium létszámát, hogy a többségbe került alapító tagok túlsúlya megszűnjön, de ettől függetlenül továbbra is számítanak Sándor Andrea munkájára az Ifjúságért Egyesület vezetőjeként.
Mindemellett a politikai felhangoktól sem mentes az ügy, hiszen köztudomású, hogy az alapítvány „balra húz": Sándor Andrea jó viszonyt ápol Nyőgéri Lajossal, az MSZP pécsi szervezetének elnökével, valamint Gonda Tibor volt alpolgármesterrel is (aki információink szerint nemrégiben mondott le a Támasz Alapítvány felügyelő-bizottságában betöltött funkciójáról).
A névtelen bejelentés egyéb vádakat is felhozott a jelenlegi elnök ellen, értesüléseink szerint a hűtlen kezelés és a csalás gyanúja is felmerült a levélben - noha ezek nem nyertek bizonyítást.
A vezetőcsere végrehajtását novemberre tervezték, ám mivel az alapítóknak - a pécsi önkormányzatnak, az Ifjúságért Egyesületnek és a Pécs Egyházmegyei Katolikus Caritas Alapítványnak - külön kuratóriumi döntéssel kell jóváhagyniuk a személyi változásokat, a régi-új elnök csak január elsejével foglalhatja el helyét a szervezet élén.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Aki teheti, ne most menjen...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Lángoló családi házhoz rohantak a...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Pótlóbuszok járnak szombaton két...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...