Büntették, de már újra a járdára állva lehet parkolni a Teréz utcában

Megnyílt a csodák pécsi palotája a Kultnegyedben

Az LMP Baranya megyei választmánya sem akar kollaborálni
Pártszavazást javasol három LMP-s megyei választmány arról, hogy a Lehet Más a Politika utasítsa el az esetleges szövetségkötést az MSZP-vel, a Demokratikus Koalícióval vagy az ezekből kialakuló más erőkkel - derül ki egy az MTI birtokába jutott levélből. Az egyik kezdeményező a Baranya megyei szervezet. A kezdeményezők a voksolást még a január végi kongresszus előtt megtartanák, hogy a küldöttek már annak eredménye alapján hozhassanak döntéseket. Bár az ellenzéki párt alapszabálya nem ismeri a pártszavazás intézményét, Szél Bernadett választmányi szóvivő az...A szolgáltatásokra is...

Komlón és Vajszlón roma...
Egy lakhatási és képzési modellprogram segítségével igyekeznek felzárkóztatni az elsősorban roma lakosságot két baranyai településen, Vajszlón és Komlón - közölték a program...Csütörtökön feláll a Pécs...

Pécsi borokat kínálnak...
Pécsi étterem ugyan nem lesz ott csütörtök este az év egyik legfontosabb gasztronómiai rendezvényén, a pécsi borvidék boraiból azonban igen széles választék mutatkozik majd be ezen az...Magyarságismereti...
Idén is meghirdeti a Rákóczi Magyarságismereti Mozgótábort a II. Rákóczi Ferenc Alapítvány a Kárpát-medencei Fiatalokért. A 14-19 éves fiatalok március 30-ig pályázhatnak a nyári...Tűzifát kapnak a rászoruló...

150 liter gázolajat loptak egy pécsi telephelyről
Ismeretlen tettes tegnap reggelre virradóan üzemanyagot tulajdonított el egy pécsi telephelyről. Az elkövető átmászott a kerítésen és a telepen álló teherautó tanksapkáját lefeszítve, abból kb. 150 liter gázolajat tulajdonított el.Talpra magyar! - nagygyűlés Pécsett a kormányért
Talpra magyar! elnevezéssel nagygyűlést tartanak Magyarországért és a kormányért Pécsett január 19-én, csütörtökön 18 órakor a Széchenyi téren. A Baranya megyei Civil Összefogás által tartandó eseményen a résztvevők az igaztalan támadások miatt veszik védelmükbe a nemzeti-keresztény értékeket. A pécsi gyűlés egyfajta ráhangolódás a január 21-i, budapesti megmozdulásra. A vezérszónok Andrásfalvy Bertalan egykori kulturszminiszter lesz.A Művészetek Palotájában szerepel a Pécsi Balett
A Pécsi Balett a Művészetek Palotájában is bemutatja legújabb nagyszínpadi balettjét, az Otellót. Giuseppe Verdi és Riederauer Richárd zenéjére Vincze Balázs készített koreográfiát, amelyet január 20-án 19 órakor láthat a fővárosi közönség. A Nemzeti Táncszínház meghívásainak köszönhetően a Pécsi Balett az utóbbi években újra rendszeres szereplője a budapesti táncéletnek is. A pécsi premiereket követően a budapesti közönség is megtekintheti az együttes legújabb produkcióit, előadásaik több ízben is láthatóak a Művészetek Palotájában, hazánk egyik legrangosabb...Mindent a kakasütésről a...

Nem lesz kötelező a kamarai...

Csomó programot terveznek a...
Gebauer Ernő festőművészre emlékeznek születésének 130. és halálának 50. évfordulója alkalmából Pécsett. Weinreich László, a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter menedzsere...Pécsi módi: húszéveseknek...
Jogerősen négy-négy évre enyhítette a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a két fiatalembernek a börtönbüntetését, akik tavaly márciusban légfegyverekkel kiraboltak egy benzinkutat Siófokon, s...Végre normális körülmények...
Új ügyvezető igazgató került a Gandhi Gimnáziumot működtető NKft. élére Virág Bertalan személyében, így az iskola jövője pozitív változásokban gazdag lehet. A pécsi Gandhi Gimnázium...A Nemzetiben már tudják: A...

Tombol a válság: nem találni képviselőfánkot Pécsett
Munkatársunk kedden ebédidőben Pécs belvárosának cukrászdáit járta képviselőfánk után kutatva, ám szomorúan tapasztalta, hogy a népszerű sütemény jelenleg egyetlen, általa felkeresett helyen sem része a kínálatnak. Tesztjelleggel néhány belvárosi cukrászdát látogatott meg kollégánk, ám sem a Kossuth tér újszerű presszójában, sem az Árkád bevásárlóközpont cukrászdáiban, sem egyes Király utcai vendéglátóipari egységekben nem talált a keresett termékből.Tízmilliós projektort kap az új planetárium, februárban mindenki megnézheti, de addig titkosították

Körözött személyt kapcsoltak le a helyi járatok ellenőrei
Hatékonyan dolgoznak a pécsi járatok ellenőrei, hétfőn például egy hamis bérlettel utazó férfit kapcsoltak le rendőri segítséggel - mint kiderült, más ügyben már körözték. Hétfő délután hamis bérlettel utazóhoz kértek rendőri segítséget az egyik pécsi helyi járatú buszon. A férfi ellenőrzése során megállapították, hogy lopás miatt elfogatóparancs van ellene érvényben. A rendőrök előállították, magánokirat-hamisítás miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.A rovat további témái
- Az ország negyedik legjobbja lett a harkányi fürdőkórház
- A Janus Pannonius Gimnázium a legjobb pécsi középiskola
- Beteget loptak meg egy pécsi kórházban
- Sportbírói tanfolyamot indít Pécsett az Autósport Szövetség
- Fórumot tartanak a civil törvényről a Vasutasban
- Udvardy György tárgyalásokat folytat az eszékiekkel
« Előző
36315 | 36342 | 36369 | 36396 | 36423 | 36450 | 36477 | 36504 | 36531 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Meleg, napsütéses nap vár ránk...
- Baranyai drogbárókat vettek őrizetbe...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Ma is érdemes lesz kémlelni az eget,...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Éremkiállítással egybekötött nyári...
- Ülésezett a kormány, csütörtökön...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Száznégy éve ért véget Baranya szerb...