Elfogták a szigetvári zálogházi rablás gyanúsítottjait
2012. április 10. kedd 15:24
Elfogta a rendőrség húsvéthétfőn a március végi szigetvári zálogházi rablás feltételezett elkövetőjét és annak bűntársát.
Pankász László, a szigetvári rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője kedden Pécsen, a nyomozás részleteiről tartott sajtótájékoztatón elmondta: a gyanúsított azután került rendőrkézre, hogy bujkálása során a bűncselekményből szerzett pénzt felélte és Budapestről haza akart látogatni Szigetvárra.
Az osztályvezető utalt arra, hogy a gyanú szerint a 25 éves férfi volt az, aki március 29-én Szigetváron baseballsapkát és napszemüveget viselve betért egy zálogházba, ahol ékszerek iránt érdeklődött. Amikor az eladó elé tett egy ékszerekkel teli tálcát, ő kést rántott, megfogta az alkalmazott karját és pénzt követelt. A tettes mintegy 277 ezer forintot és 45 ezer forint értékben ékszereket zsákmányolt, s elmenekült.
Harmati Béla, Szigetvár rendőrkapitánya kitért arra, hogy bár a helyszínen begyűjtött bizonyítékok, a tanúvallomások alapján a büntetlen előéletű, munkanélküli férfit rövid időn belül sikerült beazonosítani, helyben nem tudták őt elfogni, ismerősei ugyanis elbújtatták, megszöktették a rendőrök elől.
Pankász László megjegyezte: várható volt, hogy a rabló előbb-utóbb hazautazik, s a rendőrök megtudták, ezt húsvéthétfőn teszi meg. A férfi a fővárosból Pécsig szeretett volna vonatozni, de pénzhiány miatt csak Sásdig tudott jegyet venni, onnan ismerőse segítségével jutott el a baranyai megyeszékhelyre. Ott fogták el.
Kihallgatása során a gyanúsított részletes beismerő vallomást tett. Elárulta, hogy volt egy társa, aki a tippet, a kést, és a ruhákat adta a rabláshoz. A rendőrök így a férfi 28 éves, büntetett előéletű segítőjét is őrizetbe vették. Ha a bíróság bűnösnek találja a két férfit, akár tíz év szabadságvesztéssel is sújthatja őket.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felhőszakadás, jégeső, szélvihar is...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Mesés vagyont ér ez az öt szám -...
- Több száz programmal várják a...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Nagyon káros, ezért ne etessük a...
- Szili Katalin a kollektív jogok...