Futóverseny lesz Orfűn, korlátozzák a forgalmat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz szombaton este Orfűn.Szombaton 19 és 20 óra között a járműforgalom elől időszakosan és szakaszosan elzárják az Orfűi-tó körül vezető út egyik forgalmi sávját.A rendőrség kéri a vezetőket, hogy ebben időszakban a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.
Egy napra Mohácsra érkezik a Szent Jobb a csata 490. évfordulójára
Augusztus 28-án, vasárnap egy napra Mohácsra érkezik a Szent Jobb: ünnepélyes fogadására körmenetet tartanak a Szepessy téren és a Püspöktemplomnál, 19 órakor pedig a Fogadalmi templomnál búcsúztatják a nemzeti ereklyét.Idén 490 éve annak, hogy Mohácsnál az Oszmán Birodalom legyőzte a keresztény magyarokat. Az 1526-os mohácsi csatáról, Magyarország történelmének egyik legmeghatározóbb eseményéről augusztus végén Mohácson háromnapos rendezvényen emlékeznek meg. A Magyar Katolikus Egyház, a Pécsi Egyházmegye Mohácsi Római Katolikus Plébániája, Mohács Város Önkormányzata, valamint a...
Megújulnak a szigetvári várterület sétányai és a padsorok is
Elfogadott terv alapján folynak a szigetvári vár tájépítészeti rendezését célzó munkálatok - közölte a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ pénteken az MTI-vel.Közleményükben felidézik, hogy a Zrínyi-emlékév alkalmából a vár ad helyszínt a Szigetvár ostromának 450. jubileumára emlékező rendezvénysorozatnak. Ehhez azonban a jelenlegi élet- és balesetveszélyes állapotok elhárítása, állagvédelmi munkálatok elvégzése, a vár parkjának egységes tájépítészeti rendezése szükséges. Mint kiemelték, a Forster Központnak a vár tájépítészeti rendezésére készített...
A pécsi Pick-dolgozók...
Mintegy százhúsz dolgozó hiányzik a Bonafarm Zrt. mohácsi vágóhídjáról, ahol a tervek szerint szeptemberben indulna a...
Megverte volt nejét egy...
Egy nő tett bejelentést a rendőrségre csütörtökön éjszaka Pécsett, mivel az Alsómalom utcában megverte a volt férje, aki pénzt...
Már huszonötezren kaptak...
Több mint 25 ezer szociálisan hátrányos helyzetű állampolgárnak nyújtott jogi segítséget eddig a Baranya Megyei...
Tovább csökkent az...
Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a...
Hétvégén kiderül melyik a...
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület szervezésében...
Traffipax pénteken Pécsett...
Pénteken reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Itt permetezik a hárs- és juharfákat ma éjjel Pécsett
A BIOKOM Nkft. folytatja Pécs város közterületein a parkolókban, a nagy forgalmú és parkolásra alkalmas utak mellett a hárs-, valamint a juharfák permetezését levéltetvek és gombabetegségek ellen.A permetezésekre az éjjeli órákban kerül sor, este 10 órától másnap hajnal 4-ig.A szolgáltató felhívja a tisztelt lakosság figyelmét, hogy a munkálatok nagyobb hanghatással járhatnak, mint amilyenhez éjszaka hozzászokhattunk. A szakemberek igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy ne zavarják az éjszakai pihenést. Az éjjeli permetezést a ritkább gyalogosforgalom is indokolja, így...
Viharos széllel, zivatarral érkezik a hidegfront hétvégén
Egyelőre fokozódik a hőség, szombaton azonban már egy hidegfront hoz enyhülést, viharos széllel, záporokkal és zivatarokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésből. Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntekre Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok megyére a hőség veszélye miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetés. Míg Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére a heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt adtak ki ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést.Az...
A pécsi vasútállomáson is kampányol a MÁV a vonaton utazók biztonságáért
A MÁV, a MÁV-START, az illetékes megyei balesetmegelőzési bizottság és rendőrkapitányság utasbiztonsági kampányt tart pénteken a pécsi vasútállomáson. A résztvevő szervezetek célja, hogy felhívják az utasok figyelmét a biztonságos vasúti közlekedésre, valamint az alapvető vasúti közlekedési szabályok betartására.A siófoki állomáson tavaly hagyományteremtő céllal megtartott rendezvény sikere miatt az idén további vasútállomásokra is kiterjesztették az utasbiztonsági programot: a roadshow pénteken Pécsre érkezik, ahol szervezők készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére s várják...
Előkapott a párnacihából...
Csütörtökön délután kiadott sajtóközleményében a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. azt állítja, a többségi tulajdonos, Bachar...
Nyári örömzenélést...
Pénteken a Buzánszky Mira, pécsi kürtművészt is soraiban tudó Walküren Kürtkvártett zenél a PTE Botanikus kertjében. A magyar...
Ideiglenes...
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz augusztus 5-én és 6-án, valamint augusztus 19-én és 20-án a „Ha péntek, akkor...
Egy kis csavarral teszi 21....
Bloggerként kezdte, majd elvégzett egy szakácsiskolát. Viszonylag későn tudatosult benne, mivel szeretne foglalkozni, de ma...
Hiányos útlevéllel akart...
Szerb honosságú személyautó jelentkezett kilépésre az Udvari Közúti Határátkelőhelyen augusztus 3-án délután. Az autó utasa,...
Disznókat loptak, majd jó...
A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy adonyi és két érdi férfi ellen, akik 2014 novemberében és 2015...
Átadták Kováts Zoltán, virágnemesítő emléktábláját
Augusztus 3-ám, kedden átadták Kováts Zoltán emléktábláját a Klimó György utcában, a Barbakán bástya alatti virágágyásnál. Kováts Zoltán (1924-2010) az egynyári virágok híres nemesítője volt, országosan és nemzetközileg egyaránt elismert kutató-szakember, tudományos főtanácsadó, az MTA doktora, egyetemi tanár, aki nemesítői munkáját az Érdi Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-Fejlesztő Intézetnél végezte.A BIOKOM is rengeteg olyan virággal dolgozik városüzemeltetési tevékenysége során Pécsett, amelyet ő nemesített ki, ezek díszítik a pécsi közterületeket, virágágyásokat. Az...
Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
Csütörtökön reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzés:07.30-08.30: Pécs, Keszüi út08.45-09.45: Pécs, Málomi út10.00-11.00: Pécs, Siklósi út11.15-12.15: 57-es főút 34 KM szelvény13.15-14.15: Pécs, Mohácsi út14.30-15.30: Pécs, Nagykozári út15.45-16.45: Pécs, Üszögi út17.00-18.00: Bogád, Kossuth utca18.15-19.15: Pécs, Pécsváradi út19.30-20.30: Pécs, Zsolnay Vilmos út
Itt permetezik a hárs- és juharfákat ma éjjel Pécsett
A BIOKOM Nkft. folytatja Pécs város közterületein a parkolókban, a nagy forgalmú és parkolásra alkalmas utak mellett a hárs-, valamint a juharfák permetezését levéltetvek és gombabetegségek ellen.A permetezésekre az éjjeli órákban kerül sor, este 10 órától másnap hajnal 4-ig.A szolgáltató felhívja a tisztelt lakosság figyelmét, hogy a munkálatok nagyobb hanghatással járhatnak, mint amilyenhez éjszaka hozzászokhattunk. A szakemberek igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy ne zavarják az éjszakai pihenést. Az éjjeli permetezést a ritkább gyalogosforgalom is indokolja, így...
A rovat további témái
- Gazdanapok Szentlőrincen: jövő péntektől három napon át ismét szabad a vásár
- Megelevenedik a törökök ostroma hétvégén Szigetváron
- Sam újra játssza a Pécsi Nyári Színházban csütörtökön
- Zenés fotókiállítással folytatódik a CINKE Fesztivál
- Üdítőbb lesz a séta a Pécsi Állatkertben: tettyei karsztvíz frissíti ezentúl a látogatókat
- Kigyulladt egy bálázógép kedd délelőtt Mindszentgodisánál
« Előző
22086 | 22113 | 22140 | 22167 | 22194 | 22221 | 22248 | 22275 | 22302 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elkezdődött a csillagászati tél, túl...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Megnyitásának tízéves jubileumát...
- Úgy tűnik, kincsre leltek a PVSK-nál:...
- Különleges szobakoncertet tartanak az...
- Bő 35 év után nyugdíjazták Dobó...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére
- Ködös éj után egy kis napsütésre is...

