Stubendek Katalin kapta a Pécsi Nemzeti Színház Szendrő-díját

2012. szeptember 22. szombat 09:15

Stubendek Katalin kapta a Pécsi Nemzeti Színház Szendrő-díját

A díjat - mely minden évad első nagyszínpadi bemutatóján kerül átadásra - a legendás színházigazgató és színművész, Szendrő József özvegye, Gordon Zsuzsa alapította 1991-ben. A szabályzat szerint a színművészek titkos szavazással döntik el, szerintük mely kollégájuk nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt az elmúlt évad során.

A díjra azok a színművészek szavazhatnak, akik legalább egy éve tagjai a színháznak, és azok a színművészek nyerhetik el, aki legalább három éve a társulat tagjai.

A díj átadására 2012-ben a János vitéz című daljáték bemutatója után került sor. Az elismerést a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, Rázga Miklós adta át ünnepélyes keretek között a társulat és a premier bérletesek számára adott fogadáson a színház Nézőtéri Szalonjában.