Részegen gázolt el egy férfi autójával egy nőt, belehalt
2021. június 15. kedd 12:40

A Siklósi Járásbíróság a napokban meghozott ítéletével egy férfit halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt három év börtönre, három év hat hónap közúti járművezetéstől eltiltásra és mellékbüntetésül kettő év közügyektől eltiltásra ítélte.
A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi 2019. augusztus 4. napján 18 óra 10 perckor, nappali, jó látási viszonyok között, közepes fokban ittas állapotban vezette a személygépkocsiját egy kis baranyai település lakott területén.
A vádlott az általa vezetett gépkocsival egy jármű kikerülését követően nem tért vissza a - menetirányát tekintve - jobb oldali forgalmi sávba, és a gépkocsi első részével 55-65 km/h sebességgel elütötte az úttesten jobbról balra áthaladó, az elütés pontjáig az úttest jobb szélétől 6,8 métert megtevő nőt.
A baleset során a sértett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos törési sérüléseket szenvedett, ezért hosszan tartó kórházi kezelésre szorult.
A sértett a kórházban diffúz légúti károsodás és tüdőgyulladás következtében 2019. augusztus 27. napján elhalálozott. Tekintettel arra, hogy a kórházi kezelésre a balesetben elszenvedett sérülések miatt volt szükség, a baleset és a halál bekövetkezte között közvetett ok-okozati összefüggés állapítható meg.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Túlterhelt postásokról, lassú...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...