Az MSZP üdvözli a közös nyilatkozatot

A konfliktust konkrét kezdeményezésekkel lehet megoldani és az a hat kérdés, amelyet a magyar kormányfő felvetett, nagyon konkrét ügyek - közölte a politikus, hozzátéve, hogy a konfliktusok enyhítésének módja az is, ha kivizsgálják az eddigi eseteket. "A feledés fátylát nem lehet ráborítani" ezekre - jegyezte meg.A Dunaszerdahelyen történtek érdemi vizsgálatát mindaddig követelni kell, amíg megnyugtató válaszokat nem kapunk - hangsúlyozta.A kormánypárti képviselő szerint a 2009-es újabb kormányfői találkozó "sürgető nyomást" jelenthet arra nézve, hogy a felek...

Fidesz: intézménybezárások jöhetnek

Pokorni Zoltán, aki oktatási miniszterként tevékenykedett 1998-2002 között az Orbán-kormányban, azt mondta: nincs olyan normatíva, ami 2002-ben ne lett volna magasabb, mint amit jövőre a büdzsé előirányoz.Az óvodai nevelésben egy gyermekre 2002-ben 182 ezer forintot szánt a költségvetés, jövőre 165 ezret terveznek; az általános iskolák első évfolyamán hat éve 187 ezer forint volt a normatíva, míg jövőre 140 ezer lenne. A középiskolákban is csökkenne a támogatás: a 2002-es 240 ezer forinttal szemben csupán 203 ezer forinttal számolnak. Emellett az infláció emelkedése...

Szili és Orbán a tanyasi élet mellett

Szili és Orbán a tanyasi élet mellett Szili Katalin rámutatott, ma Magyarországon mintegy 200 ezren élnek tanyán, ám köztudott, hogy különbségek vannak tanya és tanya között. Mint mondta, vannak olyan tanyák, ahol életvitelszerűen gazdálkodást folytatnak, vannak, ahol már idős emberek élnek, vannak, akik szabadidő eltöltésére építenek ingatlant egy-egy tanyán, de élnek ott olyanok is, akik a panelszegénységből menekültek a tanyasi világba.Számunkra ugyanolyan fontos kell hogy legyen annak az embernek az élete, aki a vidék Magyarországán él, mint annak, aki a városokban éli életét - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke...

Úton gyalogolt, halálra...

A szerencsétlenül járt fiatal a 84-es főút felezővonalán gyalogolt, amikor egy szemből érkező gépkocsi elütötte. A férfi nem viselt láthatósági mellényt, így az autós vélhetően nem...

Fidesz: nehéz helyzetbe...

Az ellenzéki politikus szerint a költségvetés 120-150 milliárd forintot von ki az önkormányzati szektorból, ami a különböző feladatokon, normatívákon és a fejlesztési források szűkülésén...

Nem jutott egyetértésre a...

Amennyiben a Hospinvest szombatig nem hagyja el a kórházat, a VÉSZ megszállja a vállalat egyik székházat - mondta Éliás Ádám, a szövetség elnöke a tárgyalás után az MTI-nek, azzal...

Az MSZP átcsoportosítaná az...

A parlamenti költségvetési bizottságának tagja kiemelte: tervezik az európai uniós források átcsoportosítását úgy, hogy több jusson a gazdaságra, és a gazdaság fejlesztésére...

Agyonlőtte magát egy rendőr...

A még szerdán történt halálesettel kapcsolatosan a Kaposvári Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást indított, amelynek megállapítása szerint az idegenkezűség kizárható - áll a...

Felhős ég mellett...

Várható időjárás szombat estig: Szombaton napközben a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is valószínű, de helyenként tartósan párás, ködös marad az idő. Legfeljebb...

Kóka János: nem várhatunk tovább az adóreformmal

Kóka János szerint a magyar vállalkozások a pénzügyi és gazdasági válság hatásai mellett leginkább a bonyolult, bürokratikus, túladóztató adórendszertől szenvednek."Az Országgyűlés előtt fekvő adótörvény-módosító javaslat nem kezeli a rendszer problémáit, nem egyszerűsít, hanem bonyolít, nem enyhít, hanem szigorít, ez pedig nem alkalmas arra, hogy csökkentse a vállalkozók terheit - fogalmazott a liberális frakcióvezető. Hozzátette: arra is szükség van, hogy az állam működési költségeinek megtakarításából teret, lehetőséget és forrást teremtsenek az adócsökkentéshez.Az...

Tíz százalékos emelkedés a tőzsdén

A bankpapírokért adásunk előtt több mint 2900 forintot adtak. A BUX 12549 ponton állt, ami 703 pontos erősödés a tegnapi záróértékhez képest. A vezető részvények ára emelkedett. A euró árfolyama továbbra is 270-271 forint körül mozog a bankközi devizapiacon.

"Orbán nélkül is sikeres volt a gazdasági csúcs"

Sikerült megteremteni a széles politikai és társadalmi egyetértés alapjait a válság kezelésében annak ellenére, hogy a Fidesz - a KDNP-vel karöltve - a felelős és hatásos válságkezelő program kerékkötőjének szerepét vállalta magára - közölte a kormánypárti képviselő.Szabó Zoltán ugyanakkor elmondta, hogy amint a parlament, a gazdasági csúcs sem működhet ellenzék nélkül. "Gyors intézkedéseket tehet a kormány, de Magyarország szerkezeti bajai nem orvosolhatóak, a gazdasága nem újítható meg az ellenzék vezető erejének közreműködése nélkül" - fogalmazott.Az MSZP-s politikus...

Fidesz: megbukott a...

Fidesz: megbukott a bankmentőcsomag A Fidesz helyettes szóvivője közölte: a kormány bankmentőcsomagja csúfosan megbukott, hiszen már a parlamenti tárgyalás előtt...

Előzetesben a gyönki...

Törökné Kaszás Rozália, a TMRFK bűnügyi igazgatója elmondta: csütörtök éjszaka sikerült azonosítani a szerda reggel a Tolna megyei Hőgyész és Gyönk között történt gyilkosság harmadik...

Hátralék miatt kikapcsolták...

Az E.ON áramszolgáltató megerősítette az értesülést, de hozzátette, hogy a vállalat időközben kifizette a tartozását és még pénteken visszakapcsolják az áramot. A Piszke Papír Zrt....

Bombát találtak egy...

Gyüre Orsolya elmondta, egyelőre nem tudják, hogy a Fürj utca és a Hegyalja út kereszteződésénél talált bomba milyen állapotban van, a tűzszerészek csak a kiköltöztetést követően...

Madárpókot találtak egy...

Tájékoztatása szerint a rendőrség értesítette őt, hogy egy szórakozóhelyről hazafelé tartó társaság tagjai pókot találtak a Boráros téri játszótéren.A helyszínre érkezve megállapította,...

Repedeznek a házak az M6-os...

A napilapnak a Deák Ferenc utcában élő egyik panaszos elmondta: közel fél éve 40-50 tonnás tehergépkocsik konvojban viszik az anyagot az autópálya építéséhez. A utcában élők szerint ezek...

ELTE: tájékoztató előadások a mesterképzésekről

Az egyetem tájékoztatása szerint a rendkívüli nyílt napon tájékoztató előadást tart Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár és Dezső Tamás dékán. Ezt követően az egyes intézetek által gondozott mesterszakokról kaphatnak információkat az érdeklődők.Az ELTE Bölcsészettudományi Karán az akkreditációs folyamat eredményeként 40 diszciplináris mesterszak hivatalos elismertetését fejezték be eddig, s mintegy 20 tanári mesterszak indul, így azok a hallgatók is jelentkezhetnek itt mesterszakos képzésre, akik más intézményben fejezik be az alapszakos tanulmányaikat.Korábban az ELTE, a...

Csak álom a családbarát munkahely

Az Életminőség a változó Európában című uniós kutatás során nyolc európai ország munkavállalóit kérdezték meg arról, milyennek tartják munkájuk és magánéletük minőségét. A készítők, Rédai Dorottya és Fodor Éva, a CEU munkatársai hangsúlyozzák: a kutatás nem reprezentatív, az eredményekkel az életminőség egyenlőtlenségeire szeretnék felhívni a figyelmet - olvasható a cikkben.A kutatásban Magyarország, Hollandia, Svédország, Finnország, Portugália, Bulgária, Nagy-Britannia és Németország vett részt. Kiderült, hogy a legkevésbé fejlett három országban, Magyarországon, Portugáliában...

Milliárdos kommunikációs szerződések a kancellárián

A lap értesülése szerint három tételből állnak az időn ősztől 2009. június végéig szóló megbízások. A Mediaedge:cia Hungary Média Ügynökség Kft. a kormányzati kommunikációs kampányokhoz kapcsolódó médiatervezési és -vásárlási feladatok elvégzésére 583,3 milliót használhat fel. A Grey Worldwide Hungary Kft.-nek reklámügynökségi szolgáltatásokra bruttó 300 millió forintnyi közpénz áll rendelkezésére. A Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.-nek pedig a propagandakiadványok nyomdai előállítását és azoknak a magyar háztartásokhoz történő kiszállítását kell megoldania 333,3 millió...