Rálőttek az ATV fővárosi székházára

A televíziós társaság közleményében az áll: a híradó szerkesztőségének ablakát érte két találat, személyi sérülés nem történt, a töltényeket még nem találták meg. Az MTI a televízió kőbányai, Kőrösi Csoma Sándor út 19. szám alatti épületében egy helyszínen tartózkodótól úgy értesült: a szerkesztőség plafonjába fúródott a belőtt tárgy.Tafferner Éva, a BRFK szóvivője azt közölte: a péntek estétől hétfőig terjedő időszakban történhetett a bűncselekmény, amelyet a rendőrök szerint vélhetően az éjszakai órákban követtek el. Tájékoztatása szerint a lövésnyomokra a biztonsági őrök...

Fókuszban Zuschlag rendőrségi kapcsolatai

A Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó perben hétfőn ismertetett beszélgetések 2007 elején zajlottak Őri András negyedrendű és Zuschlag János elsőrendű vádlott között. Zuschlag több alkalommal megnyugtatta a negyedrendű vádlottat; szava szerint "én a rendőrséget tudom fogni". "Tudom, hogy a Lusztignak más dolgai is vannak, de azért szerencsés lenne, hogyha tájékozódna a dologban" - mondta Őri. Zuschlag megnyugtatta. "jó majd telefonálok". Őri hozzátette: "csak azért mondom, hogy messzemenőkig ne érezze azt, hogy rendben van minden, mivel házkutatás...

Betontörmelékeket dobtak a sínekre gyerekek

A rendőrség honlapján közzétett közlemény szerint a gyerekek akár tömegszerencsétlenséget is okozhattak volna, de a mozdonyvezetők éberségének köszönhetően egyszer sem következett be tragédia. Gyermekkorú lévén a két fiú nem büntethető, de tettük miatt a Komáromi Rendőrkapitányság értesítette a szülőket.

Megadóztatnák a...

Javaslatot teszünk a Tobin-adó bevezetésére, nemcsak Magyarországon és nemcsak Európában, mert úgy nincs értelme, hanem világméretűen - mondta a kancelláriaminiszter a Pénzügyi válság -...

Bíróság előtt a társukat...

A két vádlottat megbilincselve, fegyveres őrök kíséretében vezették be a kaposvári tárgyalóterembe. A vádlottak egyike láthatóan megszeppenve lépett a terembe, a másik higgadtnak tűnt....

Halálra verte élettársát...

Kalyó László közlése szerint a 44 éves férfit a rendőrség őrizetbe vette, ellene halált okozó testi sértés miatt indítottak eljárást, mivel a gyanú szerint több esetben is bántalmazhatta...

Mától vízummentesen...

Az amerikai vízummentességi program keretében a külföldi turisták és üzletemberek legfeljebb kilencven napig tartózkodhatnak vízum nélkül az országban, a munkavállalóknak és a kint tanuló...

Még várnak a szlovák...

A miniszterelnök a szombati révkomáromi magyar-szlovák miniszterelnöki találkozót követően a Népszabadságnak adott interjúban megerősítette: hogy a szlovák legfőbb ügyész nyilatkozata a...

Viharos széllökések -...

Előrejelzés az ország területére hétfő estig:Hajnaltól elkezdődik a felhőzet csökkenése, és hétfőn napközben felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Ekkor néhol még...

"Gyurcsány miatt az államcsőd szélén"

Ezt Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő, a párt helyettes szóvivője közölte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Veres János pénzügyminiszter ismét bebizonyította alkalmatlanságát, október végén és november elején még - Kovács Tibor szocialista frakcióvezető-helyettessel egyetemben - hitelszerződésről beszéltek, amiről végül kiderült, hogy nincs is.Cser-Palkovics András megfogalmazása szerint az elmúlt hat év rossz politikája, illetve a Gyurcsány-kormány miatt sodródott az ország az államcsőd szélére, és szégyenére...

Gyurcsány: nincs napirenden a Tobin-adó

A Tobin-adó nem nemzeti adó, a világ első globális adója lehetne - mondta el Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: Magyarország nem vezetheti be nemzeti adóként, ez azt mutatná, hogy "Magyarország nem érti a pénzügyi egyszeregyet sem", de politikusok, közírók, közgazdák sürgethetik, hogy legyen globális adó.Gyurcsány Ferenc elmondta: James Tobin Nobel-díjas közgazdász évtizedekkel ezelőtt vetette fel, hogy "szükséges szabályozni az alapvetően spekulatív célú, nem a reálgazdasághoz kötőtő nemzetközi pénzmozgásokat azért, mert előbb-utóbb olyan kockázatokat hordoznak, amelyek...

MSZP-frakció: nem elegáns a Fidesz zsűrizése

A politikus közölte azt is, mindenkinek érdeke, hogy megszülessen az a közös politikai nyilatkozat, amelyet a Fidesz szorgalmaz. Úgy vélte, a magyar-szlovák kapcsolatoknak is használhat, ha a magyar parlament világosság teszi álláspontját.Kozma József megjegyezte: az említett nyilatkozatnak már figyelembe kell vennie a révkomáromi találkozó fejleményeit, és azt is, amit a kormány ezután tenni fog.Elmondta azt is, hogy a "zsűrizéssel" Németh Zsoltnak, a Fidesz külügyi kabinetje vezetőjének szombati reagálására utalt, akinek - mint hozzátte - Gyurcsány Ferenc egyébként...

Bankmentő csomag: törvény...

A költségvetési bizottság hétfőn dönt az előterjesztések általános vitára való alkalmasságáról, a házbizottság pedig arról, hogy házszabálytól való eltéréssel tárgyalja-e az Országgyűlés...

Időközi cigány kisebbségi...

A választás eredményét a Heves Megyei Területi Választási Bizottság hétfői ülésén állapítják meg a leadott szavazatok alapján - tette hozzá Benkár József. Mint elmondta: az időközi...

Gyurcsány Ferenc levelet...

Gyurcsány Ferenc elmondta: a szlovák félhez várhatóan kedden megérkező a levélben hivatalosan is azt kéri, hogy Robert Fico folytasson le a szlovák szabályozásnak megfelelő, de a...

Biohazard-koncert Pesten -...

A Biohazard zenéjében a hardcore agresszivitása mellett a punk lendülete és a thrash metal ritmusvilága is megjelenik, szövegeikben pedig gyakran tűnik fel az erős társadalomkritika, amit...

Drágul a tojás: Karácsonyra...

Az utóbbi hetekben a kereslet élénkülése már érezhető volt, erre emelkedett is a termelői ár mintegy 2 forinttal, elérte, esetenként némileg meg is haladta a darabonkénti 20 forintot. A...

Az MDF több pénzt akar az...

A kormány azzal tud hatékony és hosszú távú költségcsökkentő intézkedéseket hozni, ha növeli az informatikai fejlesztésekre szánt összegeket - írta Pettkó András, az MDF informatikai...

Hetvenhét éves korában elhunyt Gyurkovics Tibor

Gyurkovics Tibor 1931. december 18-án született Budapesten. 1988-1992 között a veszprémi Petőfi Színház dramaturgja, 1989-1991 között az Új Idő szerkesztőbizottsági tagja volt. 1991-1995 között a Magyar Írókamara társelnöke, 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, 1995-től a Magyar Írók Egyesületének elnöke volt.Gyurkovics Tibor számos rangos irodalmi díj kitüntetettje. Egyebek mellett 1982-ben kapott József Attila-díjat, 1994-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1997-ben Magyar Örökség-díjat nyert, illetve 2001-ben a Magyar Művészetért Díjat adományozták neki.

Hazánkban koncertezik a Deep Purple billentyűse

A várhatóan népes színpadkép nem a rocksztárok egyikét-másikát hatalmába kerítő gigantománia, hanem az őszinte elkötelezettség jele lesz: Lord ugyanis azon kevés rockerek egyike, aki egész életműve során világossá tette, hogy a kőkemény ritmusok szeretete nem zárja ki őt a klasszikus zene híveinek sorából. Különösen így van ez 2002-től, mióta Lord kivált a Deep Purple-ből, hogy minden erejével klasszikus zenei pályájának kiteljesítésén dolgozhasson.Új alkotói korszakának termése a 2007-ben napvilágot látott, a Royal Liverpool Philharmonic Orchestra társaságában rögzített Durham...

Esti hidegfront vet véget az enyhe időnek

Előrejelzés az ország területére vasárnap estig:Éjszaka többfelé képződik köd, amelynek feloszlását követően vasárnap hosszabb-rövidebb napos időszakokra mindenütt számíthatunk.Estétől észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan már záporeső is előfordul. Vasárnap helyenként megélénkül, estétől többfelé megerősödik a nyugati, északnyugati szél. Este észak felől hidegfront érkezik fölénk, amely véget vet az évszakhoz képest enyhe időnek.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 8 és 14 fok között...