Reggeli lapszemle: ügyészségi vizsgálat Rohác DNS-e miatt
A Népszabadság információja szerint a Fővárosi Főügyészség vizsgálatot indított a rendőrségen és a szakértői intézetben annak tisztázása érdekében, kit terhel a felelősség azért, hogy csak hónapokkal Jozef Rohác 2010. októberi szabadlábra helyezése után derült ki, hogy Fenyő János gyilkosának sapkájában az ő DNS-ét találták meg. Rogán Antal (Fidesz) szerint egy államilag támogatott és szabályozott rendszerben, ahol területi és időbeli kvóták is léteznek a rossz lakáshitelek kivezetésére, van lehetőség arra, hogy minden problémával külön foglalkozzanak - olvasható a Magyar...Megvastagszik a felhőzet, kissé lehűl a levegő
Az Országos Meteorológia Szolgálat jelenti:Várható időjárás az ország területére kedd estig: Kedden délnyugat felől fokozatosan mindenütt megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de eleinte több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Kezdetben csak néhol, majd kora délutántól a Dunántúlon és az Alföldön egyre többfelé várható zápor, helyenként zivatar. Kedd délutántól északnyugatira fordul és megerősödik, a Dunántúlon, illetve intenzív zápor vagy zivatar környékén viharossá fokozódik a szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 16, 23 fok között várható, északnyugaton lesz a...Bin Laden halála nem jelenti a harc végét - véli Hende Csaba

Vasúti kocsira mászott egy...
Életveszélyes égési sérülésekkel szállítottak kórházba egy 14 éves szolnoki fiút hétfő délután, a nyomozás jelenlegi állása szerint a fiú felmászott egy vasúti kocsira, eközben hozzáért a...Kulcsár-ügy: újra...
Szakértői vallomások ismertetésével folytatódott a Kulcsár-ügy megismételt elsőfokú büntetőpere hétfőn a Fővárosi Bíróságon (FB); a hét második felében sor kerülhet egyes korábbi...Nem ért vele egyet, de...
A cél fontossága miatt megszavazza, de hibásnak tartja az MSZP a kormánynak a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítására vonatkozó javaslatát, amelyről hétfőn dönt a parlament.Bárándy...Gyurcsány mentelmi jogáról...
A Fidesz frakcióvezetője arra kérte a parlament mentelmi bizottságának fideszes tagjait, hogy a legnagyobb körültekintéssel járjanak el, mielőtt döntést hoznak Gyurcsány Ferenc..."Ne heccelje Gyurcsány a...

Adó: a magyarok fele...

Büntethető lesz az etnikai feszültségkeltés
Az Országgyűlés ma - a házszabálytól történő eltéréssel - büntethetővé teheti az egyes közösségekben félelmet keltő, etnikai feszültséget szító magatartást. A képviselők abban az esetben szavazhatnak még ma a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorításáról, ha a képviselők négyötöde hozzájárul; az előterjesztés elfogadásához ezt követően már az egyszerű többség támogatása is elegendő.Orbán Viktor miniszterelnök a Btk. tervezett szigorításával összefüggésben a napokban úgy nyilatkozott, a módosítás hosszú távon kezeli a Gyöngyöspatán kialakult, illetve az ehhez hasonló helyzeteket. A...Kezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák
Hétfő reggel 8 órakor a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbelikkel megkezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák. Magyar nyelv és irodalom vizsgatárgyból középszinten 1192 helyszínen 90 275 tanuló, emelt szinten 34 helyszínen 1292 diák tesz érettségi vizsgát. Magyar mint idegen nyelvből középszinten 60 helyszínen 119 tanuló érettségizik. Magyar mint idegen nyelv vizsgatárgyból az idén nem lehet emelt szinten érettségi vizsgát tenni.A magyar nyelv és irodalom középszintű írásbelije 240 percig tart. A vizsgázóknak két feladatlapot kell kitölteniük: a...Hétfőn már a nap is előbújik, 20 fokra számíthatunk
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás az ország területére hétfő estig:Vasárnap éjszaka nyugat felől csökken a felhőzet, ott megszűnik a csapadék is, a Tiszántúlon viszont reggelig erősen felhős marad az ég, és többfelé várható eső, zápor.Hétfőn már mindenhol kisüt hosszabb-rövidebb időre a nap.A középső országrészben várható a legtöbb felhő, ott záporeső is kialakulhat, a déli megyékben zivatar sem kizárt. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, északkeleten erős széllökések is lehetnek.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 7, 12 fok...Mentősökre támadt egy banda

Orbán szociális...

Gyurcsány: kezdődik a harc
"No pasarán! Nem törnek át" - az ismert antifasiszta politikai szlogennel üzent Gyurcsány Ferenc az MSZP városligeti majálisán Orbán Viktornak. A szocialista politikus...Őket is betiltják?...
Terepruhát viselő airsoft - légfegyverekkel csapatversenyt vívó hobbi-sport - versenyzők okoztak riadalmat Érpatakon vasárnap - közölte a rendőrség az MTI-vel.A Szabolcs-Szatmár-Bereg..."A család és a munka...
A népesedési krízisből való kilábalás a nők foglalkoztatottságának emelésével oldható meg - mondta Ertsey Katalin, az LMP országgyűlési képviselője.A párt május 1-jei rendezvényén...Jobbik: a bűnözést kiváltó...

Hétfőn kezdődnek az érettségi vizsgák
Hétfő reggel a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbelikkel megkezdődik a 2010/2011-es tanév tavaszi érettségi vizsgaidőszaka. A matúrát az idén is rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett szervezik.Az Oktatási Hivatal közlése szerint magyar nyelv és irodalom vizsgatárgyból középszinten 1.192 helyszínen 90.275 diák, emelt szinten 34 helyszínen 1.292 tanuló tesz érettségi vizsgát.Magyar mint idegen nyelvből középszinten 60 helyszínen 119 diák érettségizik. Magyar mint idegen nyelv vizsgatárgyból az idén nem lehet emelt szinten érettségi...Borult, esős lesz május elseje
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás vasárnap estig:Szombat estig több helyen várható zápor, zivatar, majd éjszaka átmenetileg csökken a csapadékhajlam. Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, többfelé esővel, záporral, néhol zivatarral.Általában mérsékelt marad a légmozgás, de zivatarok környezetében erős, illetve viharos széllökésekre is számítani kell.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 16 és 21 fok között alakul.Időjárási helyzet Európában:Viszonylag egységes Európa hőmérsékleti...Sár öntött el több zalai települést
Felhőszakadás miatt a domboldalakról lezúduló sárfolyam öntött el két települést Zala megyében - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete szombaton az MTI-t.A Lenti közelében fekvő Kányaváron és Lispeszentadorjánban a mélyebben fekvő utakat, valamint konyhakerteket és udvarokat öntött el szombat délután a sáros áradat.Az MTI a helyszínről úgy értesült: Lispeszentadorjánban jég is esett, de a legnagyobb gondot Kányaváron okozta a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék. Több helyen 20-30 centiméteres magasságban hömpölygött az áradat, és vastagon maradt...
« Előző
24300 | 24327 | 24354 | 24381 | 24408 | 24435 | 24462 | 24489 | 24516 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...