Törvénytelenül adott át fegyvert a honvédség 2006 őszén?
Az MSZP közlése szerint nem felel meg a valóságnak az a sajtóban megjelent, a Honvédelmi Minisztériumra hivatkozó állítás, hogy jogszerűtlenül adott át fegyvereket 2006. október 23-án a honvédség a rendőrségnek.A Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap szerdán azt írta: a honvédelmi tárcánál Hende Csaba miniszter utasítására folyó, hamarosan lezáruló részletes vizsgálat szerint a honvédség törvénytelenül adott a 2006 októberi tömegoszlatáshoz gránátokat, gránátvetőket, valamint egy barikád felszámolására alkalmas teherautót. A jelentés szerint a fegyverek átadása nem történhetett az...Vörös festékkel öntötte le az ügyvéd Horthy Miklós szobrát
A Somogy megyei Kerekiben szerda hajnalra vörös festékkel öntötték le a vasárnap felavatott életnagyságú Horthy Miklós-szobrot, amelyet a felállítás ellen tiltakozó ügyvéd, Dániel Péter korábban kilátásba helyzet.Jelenleg leszerelték a talapzatról, és elszállították a helyszínről a szobrot, de a festéknyomok jól láthatóak a talapzaton is. Marton Lajos, Kereki polgármestere az MTI-nek elmondta, a szoborállítók megpróbálták fokozottan őrizni az alkotást a kilátásba helyezett támadás miatt, amelynek hajnali kettőkor még nem volt semmi jele. Vélhetően ezután nem sokkal történt az...
MNB: az államadósság 2026-ra csökkenhet 60 százalékra
A jelenlegi 80 százalékos GDP-arányos államadósság 2026-ra csökkenhet 60 százalékra változatlan költségvetési politika mellett - mondta Fehér Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezető elemzője kedden Budapesten újságíróknak, hozzátéve, hogy az elemzés technikai kivetítésnek minősül és nem előrejelzésnek. Az MNB elemzése az idén 0,1, jövőre 1,3, 2014-ben 2,3 százalékos gazdasági növekedéssel számol, hosszabb távon pedig 2,5 százalékos bővüléssel. A GDP-arányos államháztartási hiány a kivetítés szerint az idén 2,7, jövőre 2,4, majd hosszabb távon 2,7-2,9 százalék lesz. A Széll..."Továbbgatyásodástól"...
Demonstrációt tart pedagógusnapon, június 3-án öt szakszervezet a fővárosban, az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt - jelentették be az érintett szervezetek képviselői kedden...A "Nagy Gén-balhé": a...
A Nagy Gén Diagnosztikai és Kutatási Kft. elhatárolja magát a megkülönböztetés minden formájától, továbbá sajnálja, hogy...
Még nem mennek szabadságra...
Július közepéig mindenképpen üléseznie kell az Országgyűlésnek, mert előfordulhat, hogy az európai helyzet olyan döntéseket...
Hivatalos: Bánki Erik mehet...
A Fidesz-KDNP hétfői frakcióülésén Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök hivatalosan is bejelentette, hogy Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának fideszes elnöke...A kórházak szerint...
Harmadával esett vissza áprilisban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által gyógyszertámogatásra fordított összeg az egy évvel korábbihoz képest - írja a Heti Válasz. Milliárdokat...Simicska cégét vizsgálja az...
Helyszíni vizsgálatot tartott az Európai Bizottság Európai Csalás Elleni Hivatala (OLAF) a kormányzathoz közelállónak tartott nagyvállalkozó, Simicska Lajos tulajdonában álló Közgép...Navracsics nem bánja, hogy Balog elvitt tőle két államtitkárságot
Szakmailag jó döntésnek tartja Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, hogy két államtitkárság - a nemzetiségekkel és a társadalmi felzárkózással foglalkozó - átkerül az általa vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM) az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi), amelynek új vezetője Balog Zoltán (képünkön).A közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt hétfőn mondta a Fidesz-KDNP frakcióülésére érkezőben újságírói kérdésre válaszolva. A tanácskozásra - amelyen a kormányátalakításról tárgyalnak a kormánypárti politikusok - Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök...
Szemkilövők: tizen még mindig szolgálatban
Kilencvenhat rendőrt vetett ki magából a testület a 2006. őszi magatartása miatt a belügyminiszter által a kormánynak készített összegzés szerint. Hamarosan eltávolítják az állományból azt a tíz egyenruhást is, akit jogerősen elítélt a bíróság.Nem öt, hanem tíz olyan rendőr van még ma is szolgálatban, akiket a 2006 őszén elkövetett bűncselekmények miatt jogerősen elítélt a bíróság - derül ki a Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett kormányzati összefoglalóból. A tárcavezető tájékoztatása szerint közülük egy rendőrnek a fegyelmi elbocsátása folyamatban van, további kilencet...Aláírásokat hamisítottak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Hamis miniszteri aláírásokat talált hivatalos dokumentumokon a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) belső ellenőrzése - értesült az MTI Hírcentrum. A hamis aláírásokkal ellátott iratok az ipari üzemek szén-dioxid-kvótáit elosztó klímapolitikai főosztályon készülhettek - hangzott el az m1 Híradójában vasárnap este. Úgy tudják, Fellegi Tamás, aki 2010 májusa és 2011 decembere között irányította a fejlesztési tárcát megerősítette, hogy az aláírások nem tőle származnak. Az ügyben a minisztérium feljelentést tett, a Nemzeti Nyomozó Iroda közokirat-hamisítás gyanúja miatt nyomozást..."A véresszájú kommunisták...
Az 1956 utáni megtorlások során kivégzett emberek már nem tudják megvédeni az igazukat, ez azoknak a feladata, akik életben...
LMP: a korrupt nagytőkések...
Az LMP szerint a közbeszerzésekből mintegy 400 milliárd forint szivárog el nagytőkések magánzsebeibe, miközben a kormány az "elmúlt húsz év legnagyobb megszorítását" hajtja...Most a platán virágpora...
A hét első felében a hűvösebb, esősebb időnek köszönhetően országszerte jelentősen visszaesett a pollenterhelés, de az idő javulásával több növény virágporának koncentrációja ismét elérte...Nem volt ötös a lottón,...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 19. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 1 (egy)25 (huszonöt)27 (huszonhét) 69...A Fidesz és az MSZP...
A magyar élet menetének nevezte a Jobbik vonulásos demonstrációját az ellenzéki párt elnöke szombaton a Fidesz Lendvay utcai...
Újabb feljelentéseket tesz...
A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) újabb feljelentéseket kíván tenni a volt miniszterelnök eltűnt...
Több lakót is a dolgozók öltek meg az Arany Alkony idősotthonban?
Szándékosan küldték a halálba a lakókat az Arany Alkony idősotthonok Bánkút utcai házában; mindezt az újabb és újabb, négy-öt millió forintos belépési díjakért - állította a Hír TV Célpont című műsorában két volt dolgozó. A Magyar Nemzet szombati számában azt írta, a csatorna szándékos emberölés gyanúja miatt feljelentést tett az ügyben ismeretlen tettesek ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK).A napilap cikkében - idézve a Hír TV műsorában elhangzottakat - az olvasható, hogy a volt dolgozók elmondása szerint a rákospalotai otthonban például nem adtak gyógyszert a...Vigyázat: szombat délután már tombolhat a vihar!
A vártnál hamarabb érhet a vihar Magyarország területére: jó esély van rá, hogy már szombat délután megérkezik a rendkívül erős széllel kísért égi áldás. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a következő előrejelzést adta ki: a hidegfront szombat éjjel át is vonul az ország felett, de a déli határ mentén még kitart egy ideig. Vasárnap gyakran megnövekszik majd a felhőzet, de napsütés is lehet, viszont záporokra és zivatarokra is számítani kell. Szombaton helyenként még akár 30 fokra, vasárnap viszont jó esetben csak 15 fokra lehet számítani.Az Időkép.hu legfrissebb számítógépes...Matolcsy: "évtizedekre konszolidáltuk az államháztartást"
"Mi nem a következő évekre, hanem a következő évtizedekre konszolidáltuk a magyar államháztartást" - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton rendezett fórumon pénteken. Az állam pénzügyeinek rendbetétele miatt "nagyon közel állunk ahhoz, hogy jövőre egy, ma senki által nem elgondolt, és elképzelhető növekedési ütemet érjünk el". Eközben pedig kiszámítható módon követheti az ország a csökkenő hiány, államadósság és adószint politikáját - tette hozzá Matolcsy György. Megjegyezte: az állam pénzügyi szanálását követően, "a...A rovat további témái
- A Jobbik tízezres tömeget vár a szombati vonulásos tüntetésére
- Megjelentek a szokásos halelhullás első tetemei a Balaton felszínén
- "Piaci idegesség" késztette Orbánt Varga kinevezésére?
- Lázár lesz a kabinetfőnök, Varga az IMF-főtárgyaló
- Bánki Erik Strasbourgba megy, Csizi lesz a Fidesz régiós főnöke
- Közel 200 millióba került az államfőváltás
« Előző
22761 | 22788 | 22815 | 22842 | 22869 | 22896 | 22923 | 22950 | 22977 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Berágott Magyar Péter Karácsony...
- Napsütéses, egyenes nyárias napunk...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...

