Gyurcsány szerint további adóemelésre van szükség
Téves elképzelés, hogy elérkezett az adócsökkentés ideje - mondta Gyurcsány Ferenc kedden az adóváltozásokról szóló parlamenti vitában. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pártja álláspontját ismertetve elmondta: Szerinte a kormány is akkor hibázott, amikor 2010-ben adócsökkentést hajtott végre. Muszáj megmondani a választóknak, hogy jelenleg nincs lehetőség adócsökkentésre, sőt rövid távon további adóemelésre van szükség - hangsúlyozta.A volt miniszterelnök szerint a kormánynak így csak abban van mozgástere, hogy mit adóztat meg. A DK szerint a vállalati...RMDSZ: Kövér ne kampányoljon Erdélyben
Nyílt levélben kifogásolja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára, hogy az Országgyűlés elnökének, Kövér Lászlónak a neve a júniusi romániai önkormányzati választások egyes kampányrendezvényeinek a programjában szerepel. Az RMDSZ honlapján elérhető nyílt levelében Kovács Péter leszögezte, az elmúlt évtizedekben számtalanszor beigazolódott, hogy közösek az erdélyi és magyarországi nemzetpolitikai törekvések. Ezek sorában a főtitkár a közösség szülőföldön való megmaradását, gyarapodását, a kisebbségi jogok körének bővítését és a különböző autonómiaformák kivívását...
A szocik szerint a Fidesz éhezteti a gyerekeket
Az MSZP felszólítja az Orbán-kormányt, hogy garantálja minden magyar gyermek számára az egyszeri meleg ételhez jutást és haladéktalanul vizsgálja felül a Nefmi vonatkozó, áprilisi rendeletét. Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP elnökségi tagja az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében idézte a rendeletet, amely azt rögzíti: kistermelő vagy meghatározott földrajzi térségen belül mezőgazdasági vállalkozó által megtermelt vagy előállított alapanyagokból kell készülnie a napköziseknek felszolgált meleg ételnek. Ez szerinte akár támogatható is lenne, ha a "meghatározott térségen...
A Jobbik szerint Bánki...
A jobbikos Szilágyi György szerint éveken át valótlanul tüntette fel iskolai végzettségét a fideszes Bánki Erik. Az ellenzéki...
Varga Mihály: a magyar fél...
Varga Mihály olyan hitelmegállapodás megkötésére törekszik az IMF-fel és az EU-val, amely kifejezetten előnyös az ország és a gazdaság számára, így erősíti a magyar gazdaság iránti...EU-forrásból mentenék meg a...
Az erre az uniós költségvetési ciklusra meghatározott EU-forrásokat - azt a több milliárd forintot, ami még építésre költhető - maradéktalanul fel kell használni annak érdekében, hogy ne...Mégsem vezetik be az...
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az abortusztabletta bevezetését egy olyan cselekménynek tartja, amely kiterjeszti az életellenes fellépés lehetőségét - mondta Harrach Péter, a...Nincs megállás:...
Fordított horogkeresztet és náci feliratot festettek Wass Albert debreceni szobrára - mondta a Hajdú-Bihar Megyei...
Egyre több a rendőr, ezért...
Pintér Sándor belügyminiszter közlése szerint teljesül a 3500 fős rendőrségi létszámbővítés, amit az első két évre vállaltak....
Siófokon visszaállítják Horthy István Stróbl-féle emlékművét is
Balatonszéplakra, az egykori víztorony helyére kerül Varga Imre szobrászművésznek a fővárosi Kossuth Lajos térről eltávolított Károlyi Mihály-szobra a felújítás után, továbbá közadakozásból visszaállítják a Horthy Miklós kormányzó fiának, Horthy Istvánnak az emlékművét Siófokon a régi helyére. A siófoki képviselő-testület döntéseiről Balázs Árpád (Fidesz-KDNP), a város polgármestere tájékoztatta az MTI-t.A polgármester beszámolója szerint a testület döntött a Károlyi-szobor helyéről, és ezt az alkotó is elfogadta. Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész ragaszkodott ahhoz, hogy...Az LMP szerint sürgős gazdasági fordulatra volna szükség
Az LMP szerint sürgős gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség, ezt indokolja az is, hogy márciusban az infláció miatt 5,2 százalékkal csökkentek a reálbérek. Az ellenzéki párt az MTI-nek küldött vasárnapi közleményében a KSH adataira hivatkozva azt írta, hogy - a közmunkán kívül - az állások száma is csökkent, vagyis "a kormány kétéves kalandorpolitikája" a gazdaságban teljes csődöt mondott.A Szél Bernadett és Scheiring Gábor országgyűlési képviselők által jegyzett írásban kiemelték: meggyőződésük, hogy fel kell adni a bajok jelentős részéért felelős egykulcsos adót,...Vörös festéket öntöttek a Nobel-díjra jelölt magyar írónő táblájára is
Horthy Miklós szobrának megrongálása után vörös festékkel öntötték le Tormay Cécile írónő józsefvárosi emléktábláját is. A rendőrség rongálás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indított - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese vasárnap az MTI-vel. Mucsi Nóra elmondta, hogy a VIII. kerületi, Kőfaragó utcai épület falán elhelyezett márványtáblát rongálták meg, a rendőrségi helyszínelés még tart.Tormay Cécile (1875-1937) 1930-ban kulturális tevékenysége elismeréseként Corvin-koszorút kapott, 1935-ben a Népszövetség Szellemi Együttműködés...
Megint nem lett senki...
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: Nyerőszámok:11 (tizenegy)36 (harminchat)43 (negyvenhárom)63 hatvanhárom)66 (hatvanhat)Joker:...Felavatták Horthy...
Felavatták Horthy Miklós néhai kormányzó, a debreceni Református Kollégium egykori diákja emléktábláját szombaton; a Kollégium főépülete belső árkádjai alatt elhelyezett táblát Bölcskei...Vona: 2014-ben a Jobbiknak...
Vona Gábor szerint a Jobbik frissen választandó pártvezetésének csak az lehet a célja, hogy 2014-re a Jobbik irányítsa...
Még több mint egymillió...
Több mint egymillióan nem nyújtották még be szombatig a 2011. évi szja-bevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). A határidő május 21-én, hétfő éjfélkor jár le - hívja fel a...Orbán felfüggesztené az...
A KDNP szerint a nehéz költségvetési helyzet - minden politikai szereplő részéről is áldozatokat kívánva - indokolhatja a pártoknak járó állami támogatás átmeneti módosítását. A...Megkezdett percenként két...
A Telenor az új perc alapú távközlési adót érvényesíteni fogja áraiban mindaddig, amíg a szektort sújtó két különadó közül az egyiket kivezetik - közölte a Telenor Magyarország...Szombattól sűrűbben jár a balatoni komp
Szombattól sűrűbben és tovább közlekedik a balatoni komp Szántód és Tihany között. A következő, pünkösdi hétvégén pedig több hajót indítanak, mint ami az aktuális tavaszi menetrendben szerepel. Kapócs Ferenc, a Balatoni Hajózási Zrt. kereskedelmi igazgatója arról tájékoztatta az MTI-t csütörtökön, hogy szombattól 40 percenként közlekedik a balatoni komp, Szántódról 6:40 és 21:20 között, Tihanyból 7:00 és 21:40 között. A következő, pünkösdi hétvége három napján a Siófok-Balatonfüred-Tihany, a Balatonföldvár-Tihanyrév-Tihany, valamint a Fonyód-Badacsony útvonalakon közlekedő...Balog: a Nemzeti alaptanterv a nemzeti közkincset jelképezi
A nemzeti közkincset prezentálja a Nemzeti alaptanterv (NAT), amelyet szerdai ülésén fogadott el a kabinet - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten. A tárcavezető kiemelte: időtálló és korszerű dokumentum született, amelyben a nemzeti tudás minimumát határozták meg. Az új NAT úgy készült, hogy nem egy oktatási szaklobbi állította össze, hanem az oktatást, kultúrát képviselő tekintélyek álltak mögé egyfajta védnöki testületként - fűzte hozzá. Az egyik legfontosabb erőforrása minden országnak az oktatás, a tanulás...
Újabb plágiumgyanú: Bárándy hamis vádért feljelenti a feljelentőt
Plágiumgyanú miatt bejelentést tettek Bárándy Gergely MSZP-s országgyűlési képviselő doktori disszertációjával kapcsolatban, ő viszont hamis vádért feljelenti a feljelentőt. A Hír TV információi szerint a szocialista politikus pécsi egyetemi tanulmányaival kapcsolatban érkezett bejelentés a Baranya Megyei Ügyészségre. Bárándy Gergely 1995-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán, ahol 2000-ben szerzett jogi doktorátust. 2003-ban letette az ügyvédi szakvizsgát, ezt követően ügyvédként tevékenykedett. 2009-ben a Pécsi...
A rovat további témái
- Fellegi: nincs szó időhúzásról, ősszel meglehet az IMF-alku
- Életszerűbb KRESZ-szabályok: a rendőrségnek vannak javaslatai
- A kormány elfogadta a Nemzeti alaptantervet
- Eltűnt Gyurcsány-szakdolgozat: "ki tudhatott erről rajta kívül?"
- Pörzse: "Gyurcsány Ferenc egy erkölcsi hulla"
- Szigorodó Btk.: emberölésért a 12 éves is büntethető
« Előző
22734 | 22761 | 22788 | 22815 | 22842 | 22869 | 22896 | 22923 | 22950 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Berágott Magyar Péter Karácsony...
- Napsütéses, egyenes nyárias napunk...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...

