Mérgező italt árult egy férfi, ketten meghaltak
Őrizetbe vettek a rendőrök egy férfit, aki a gyanú szerint mérgező italt értékesített helyi lakosoknak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dámócon, a mérgezésbe időközben egy másik ember is belehalt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel. Janasóczki Attila elmondta: a bodrogközi településen szombaton egy nő mérgezésben meghalt, előző nap pedig hárman kerültek súlyos, életveszélyes állapotban kórházba, szintén mérgezéses tünetekkel. Egyikük később ugyancsak elhunyt. A szóvivő hozzátette: mindkét esetben felmerült a gyanú, hogy a mérgező folyadékot...Szili: Gyurcsány újra meg akarja osztani a magyarokat

Fának rohant egy migránsokat szállító autó

Az ötös lottó nyerőszámai...

Halálos...
Egy ember meghalt, hárman pedig rosszul lettek abban a XX. kerületi lakóépületben, ahová szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt riasztották a fővárosi hivatásos tűzoltókat - közölte a...Védőoltást javasolnak a...

Hét iskolába látogat el a...

Félárbócra engedték a...
Kilenc autó ütközött az...

Még lehet jelentkezni az Európa Kulturális Fővárosa pályázatra
Hivatalosan 2017. november 17-ig jelentkezhetnek azok a hazai települések, amelyek pályázni kívánnak a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre. A pályázatokat 2017. december 20-ig lehet benyújtani az Emberi Erőforrások Minisztériumához. A nyílt pályázaton bármely magyar város indulhat. A jelentkező városok a tárcához nyújthatják be pályázatukat, amit egy független szakértőkből álló, tizenkét fős nemzetközi testület bírál majd el.A 2023-as év nyertes pályázatait - a magyar mellett egy brit várost - 2018-ban választja ki a testület, így négy évük lesz a felkészülésre.További...Műanyagdarabot találtak egy dán csokoládéban

Megöltek két idős embert Sopronban péntek reggel

Gyorsult a lakásárak...

Devizapiac: enyhén...

A kabai meteoritról...

Emelkedik az üzemanyagok...

Könyvárverést rendeznek...

Leginkább a környezet tud...

Katonai mezei futó VB-t rendeznek Magyarországon

Szilágyi: 2018 a külhoni magyar családok éve lesz
A külhoni magyar családok éve lesz 2018 - mondta Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán. A helyettes államtitkár elmondta, a kormány jövőre a családokat helyezi középpontba, és az államtitkárság ehhez csatlakozva a külhoni magyar családoknak szenteli 2018-at. Jövőre minden olyan téma fókuszba kerülhet, ami a családokat érintheti: oktatás, foglalkoztatás, munkahelyteremtés. A helyettes államtitkár elmondta, jövőre pályázatot hirdetnek a hétvégi magyar iskolák működésének, infrastrukturális feltételeinek...Medián: a teljes népességen belül már 40 százalékon a Fidesz
A Fidesz támogatottsága a szavazókorú népességben egyetlen hónap alatt 4 százalékpontot nőtt, és 2011 januárja óta először éri el a 40 százalékot - olvasható a Mediánnak a hvg.hu portálon szerdán közzétett közvélemény-kutatásában. A felmérés adatai szerint szeptemberhez képest a Fideszen kívül egyedül a Demokratikus Koalíció (DK) ért el érdemi javulást: Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök pártját jelenleg a népesség 5 százaléka választaná. A cikk mellett közölt grafikonon látható, hogy a Fideszre a választani tudók 56, a választani tudó biztos szavazók 61 százaléka...A rovat további témái
- Ismét lehet pályázni Kincses Kultúróvoda címre
- Harckocsiaknát találtak egy budapesti óvoda udvarán
- Koncerttel emlékeznek Kocsis Zoltánra a Filharmonikusok
- Péntektől érkeznek a családtámogatási ellátások
- Gyurcsányék elvennék a határon túliak szavazati jogát
- Súlyosan megsérült egy asszony egy temetőben
« Előző
13176 | 13203 | 13230 | 13257 | 13284 | 13311 | 13338 | 13365 | 13392 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megrendelték az első száz repülőgépet...
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Átadták az Ifjúság úti campus...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Korlátozásokkal kereshetők fel Mohács...
- Már fél éve hiába keresnek egy...
- Vaddisznóval ütközött egy Pécsről...