Simicskó: a sport erőt ad az élet küzdelmeihez
2018. február 16. péntek 12:30

A sport erőt ad az élet küzdelmeihez - emelte ki a honvédelmi miniszter a "Futás a békéért" elnevezésű rendezvény megnyitóján pénteken, Budapesten.
Simicskó István hangsúlyozta: az életet kellő tartalommal, hitvallással kell megélni, a különböző sportok pedig - mint például a futás, a dzsúdó, a vívás - mind teljesebbé teszik azt. Úgy fogalmazott: aki "szereti a sportot, rossz ember nem lehet".
A miniszter megnyitóbeszédében emlékeztetett rá, két évforduló is van idén: a Magyar Honvédség 170, a Nemzetközi Katonai Sporttanács (CISM) pedig 70 éves.
Takács Attila, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka azt mondta: az elmúlt 170 évben a Magyar Honvédség emberei nemcsak katonaként, hősként álltak helyt a háborúkban, hanem sportolóként is hozzájárultak Magyarország eredményeihez. A parancsnok külön megemlítette az öttusázókat, a lovassportolókat, sportlövőket és vívókat, akik olyan eredményeket értek el, amelyekre büszke lehet az ország.
Az 1948. február 18-án öt ország - Belgium, Dánia, Franciaország, Luxemburg, Hollandia - által alapított CISM küldetése a béke, a nemzetközi összefogás, a sport és az egészséges életmód népszerűsítése, a sportbarátság erősítése; jelmondata: "Barátság a sporton keresztül".
A Magyar Honvédség 1991. májusa óta tagja a CISM-nek, a volt Varsói Szerződés tagállamai közül elsők között (Lengyelországgal egy évben) csatlakozott a szervezethez. A CISM-nek jelenleg 136 tagja van.
A CISM tagországok katonái, katonai szervezeteknél dolgozó közalkalmazottjai, honvédelmi sportegyesületeinek tagjai 2006 óta közös futással ünneplik a sporttanács létrehozásának évfordulóját. A Magyar Honvédség együttműködve a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségével és a Budapesti Honvéd Sportegyesülettel 2016-ban csatlakozott a CISM futónaphoz.
A Margitszigeti Atlétikai Centrumban szervezett rendezvényen közös bemelegítés után, kisebb hószállingózásban a honvédelmi miniszterrel együtt több mint 300-an futottak, többségében katonák.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyárból az őszbe: fordulat jön a...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó az...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Nemzeti konzultáció indul a Tisza-adóról
- A Pécsi Püspökség is programokkal...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Több tanítványát is szexuálisan...