A kormánynak kell segíteni a fiatalok itthoni boldogulását

A kormánynak kell segíteni a fiatalok itthoni boldogulását A fiataloknak érdemes tapasztalatokat szerezniük külföldön, ugyanakkor a kormány feladata az, hogy senkinek ne kelljen Magyarországról elmennie azért, mert itt nem tud boldogulni - mondta a család- és ifjúságügyért is felelős államtitkár csütörtökön Szegeden.  Novák Katalin a SzegedMa Klub vendégeként elmondta: a fiataloknak olyan lehetőségeket kell kínálni az elhelyezkedésben versenyképes bérekkel, a gyermeknevelésben és családtámogatásokban, amelyeknek köszönhetően azt látják, hogy van Magyarországon perspektívájuk. Az államtitkár arról is beszélt, hogy az idei Családok éve...

Modern feldolgozásban látható az Egy őrült naplója

Modern feldolgozásban látható az Egy őrült naplója Összművészeti eszközökkel, modern rendezésben látható Gogol Egy őrült naplója című műve a Nemzeti Színházban vasárnap, a Békéscsabai Jókai Színház vendégjátékában - hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.   Köllő Miklós rendező a műsorban arról beszélt, hogy a Katkó Ferenc főszereplésével látható darab miben tér el a korábban ismert előadásoktól. A rendező összegzése szerint a darab egy "fantasztikusan nagy ívű lélektani rajz", amit nem monodráma formájában képzelt el, hanem összművészeti eszközökkel, ténylegesen eljátsszák a történéseket. A...

Felfüggeszthetik Czeglédy Csaba mentelmi jogát

Felfüggeszthetik Czeglédy Csaba mentelmi jogát A legfőbb ügyész pénteken indítványt tett a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökénél Czeglédy Csaba mentelmi jogának felfüggesztésére - közölte a legfőbb Ügyészség az MTI-vel. Az indítványról a Nemzeti Választási Bizottság határoz.    A Legfőbb Ügyészség az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a több mint hatmilliárd forint vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csabát csütörtökön jogerősen nyilván tartásba vették országgyűlési képviselőjelöltként. A képviselőjelöltet a képviselőkkel azonos mentelmi jog illeti meg, vele szemben a...

Szünetel vasárnap hajnalban...

Szünetel vasárnap hajnalban a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer Tervezett karbantartás miatt 2018. március 4-én, vasárnap hajnalban egy és három óra között a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren...

A Fidesz szerint...

A Fidesz szerint a jogállamiság felháborító megsértését jelenti, hogy a milliárdos csalással vádolt Czeglédy Csaba országgyűlési képviselőjelöltté válásával kerülhet szabadlábra az...

Kisétált a börtöntből az...

Kisétált a börtöntből az immár képviselő-jelölt Czeglédy Mentelmi joga miatt megszüntette az ügyészség a több mint 6 milliárdos, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással...

Jogerőssé vált Czeglédy...

Jogerőssé vált Czeglédy Csaba nyilvántartásba vétele Jogerőssé vált az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba nyilvántartásba vétele csütörtökön délután 4 órakor, hivatalos...

A vízilabda lett az első...

A vízilabda lett az első számú sportág Magyarországon A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) további két évvel meghosszabbította kiemelt támogatói szerződését az E.ON Hungária...

12 pontos javaslatot nyújt...

12 pontos javaslatot nyújt be a kormány a migrációs csomaghoz A kormány 12 pontos javaslatot fogadott el az ENSZ migrációs csomagjáról, ezt benyújtják az ENSZ-közgyűlés elnökének - mondta...

Elindult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Elindult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés Március elsejétől indult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, amelyben a húsvétkor hagyományosan fogyasztott, valamint a szezonális élelmiszereket ellenőrzik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön az MTI-vel.  Az egész országra kiterjedő vizsgálatot Zsigó Róbert, az FM élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára rendelte el a március 1-je és április 2-a közötti időszakra. A közlemény szerint a Nébih szakemberei ellenőrzik a pácolt, füstölt nyers vagy főtt húskészítményeket,...

Programot indítottak az iskolai lemorzsolódás ellen

Programot indítottak az iskolai lemorzsolódás ellen Húsz középiskolás lányt segítenek két éven keresztül a sátoraljaújhelyi Piarista Rendház mentorai annak érdekében, hogy szerezzenek szakmát vagy érettségit - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.A projekt elindításáról szóló közlemény szerint a diákokat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település három középiskolájából - a Szerencsi Szakképzési Centrum Sátoraljaújhelyi Trefort Ágoston Szakgimnáziumából és Szakközépiskolájából, az V. István Katolikus Szakközépiskolából és Gimnáziumból, valamint a Piarista Kollégiumból - választják ki. A munkát nyolc mentor végzi, akik az érintett...

Továbbra is elegendő hely van a rászorulóknak

Továbbra is elegendő hely van a rászorulóknak Kiállta a próbát a korábban megerősített hajléktalanellátási rendszer, továbbra is elegendő hely áll a rászorulók rendelkezésére - közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság szerdán az MTI-vel.  Közleményükben azt írták, hogy a hajléktalanokat ellátó intézmények országos kihasználtsága januárban 78 százalékos, februárban 84 százalékos volt, a rendkívüli hideg időjárás pedig a legfrissebb adatok szerint 92 százalékosra növelte a telítettséget. Az elmúlt napokban 154 hajléktalan embert helyeztek el hajléktalanszállón, 33-an speciális...

Egyszerűbb és gyorsabb lesz...

Egyszerűbb és gyorsabb lesz a csok igénylése Egyszerűbb és gyorsabb lesz a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok igénylése március 15-étől, és még több család számára...

Október végéig...

Október végéig használhatóak a régi ezresek Március elsejétől, csütörtöktől bevezetik az új ezer forintos bankjegyet - mondta Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB)...

Szinte az ország minden...

Szinte az ország minden pontján volt fennakadás kedden A havazás szinte az ország minden pontján okozott fennakadást kedden - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...

Az országos és a fővárosi...

Az országos és a fővárosi nappali hidegrekord is megdőlt Országosan eddig mínusz 11,1 fok volt a legalacsonyabb maximumérték, amit 1971-ben Kékestetőn mérték. Most szintén Kékestetőn...

Budapest lesz 2019-ben...

Budapest lesz 2019-ben Európa Sportfővárosa Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint fantasztikus elismerés a fővárosnak és a magyar sportnak, hogy 2019-ben...

Czibere: eredményesen...

Czibere: eredményesen vizsgázott a vörös kód intézménye A rendkívüli hideg miatt szombaton kiadott riasztás óta több mint harminc hajléktalan embert nem a számukra fenntartott, hanem...

Világdöntő a tétje a hétvégi barista bajnokságnak

Világdöntő a tétje a hétvégi barista bajnokságnak Az Erzsébet téri Akvárium Klub ad otthont szombaton és vasárnap a 9. KávéBár Bazárnak, melynek során harminc szakmai kiállító, valamint számos kóstoló és egyéb program várja a látogatókat. A KávéBár Bazár közönsége a kávék széles választéka mellett teákat, borokat, párlatokat és egyéb italkülönlegességeket kóstolhat meg. A kávésok között magyarországi mikropörkölők és jól ismert márkák egyaránt megjelennek a világ legjobb termőterületeiről érkező tételekkel, a kóstolás után pedig vásárolni is lehet majd a standoknál - közölték az MTI-vel a szervezők. A rendezvény két napja során...

Beszólt Szíjjártó az ENSZ emberi jogi főbiztosának

Beszólt Szíjjártó az ENSZ emberi jogi főbiztosának Alkalmatlanná és méltatlanná vált feladata ellátására, pozíciója betöltésére az ENSZ emberi jogi főbiztosa, ezért azonnali hatállyal le kell mondania - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna keddi műsorában. Szijjártó Péter azt mondta: botrányos, hogy Zeid Raad al-Husszein hétfőn az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 37. ülését megnyitó beszédében rasszistának és idegengyűlölőnek nevezte a magyar miniszterelnököt. A főbiztos méltatlan váddal illetett egy tagállamot, majd távozott, meg sem hallgatva a beszédére érkező válaszokat, azoknak a kormányoknak az...

A napi e-cigarettázás növeli a szívroham kockázatát

A napi e-cigarettázás növeli a szívroham kockázatát Az e-cigaretta napi használata majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát egy új, nagy létszámú amerikai kutatás szerint.   Ez az első bizonyíték arra, hogy a nagyjából egy évtizede forgalomban lévő eszközök jelentősen befolyásolják az emberi egészséget, ami arra utal, hogy veszélyesebbek a korábban véltnél - írta a medicalxpress.com. A csaknem 70 ezer ember adatainak elemzésével készült tanulmányt az amerikai Nikotin- és Dohánykutatási Társaság éves konferenciáján mutatták be Baltimore-ban. A Kaliforniai Egyetem San Franciscó-i intézményének (UCSF) kutatói...