Rengett a föld Somogyban, de észre se vették

Nem érkezett lakossági bejelentés a megyei katasztrófavédelem ügyeletére.  Az MTA CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium közleménye szerint szerdán 12 óra 22 perckor kisebb földrengés keletkezett a Somogy megyei Vése község közelében, mintegy négy kilométeres mélységben. A földmozgás mérete 2,4-es erősségű volt a Richter-féle skálán. A földrengés észleléséről sem az obszervatóriumba, sem a Somogy megyei katasztrófavédelem műveletirányítási ügyeletére nem érkezett lakossági bejelentés.

Az idei vese világnapon a női egészség kerül a központba

Az idei vese világnapon a női egészség kerül a központba Egyes vesebetegségek elsősorban a nőket érintik, a krónikus vesebetegségben például világszerte körülbelül 195 millió nő szenved. A március 8-án tartott vese világnap idei témája ezért a vese mellett a női egészségre fókuszál.   A Nemzeti Vese Program szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a vese létfontosságú szerepére, és hogy a tájékoztatással világszerte csökkenjen a vesebetegségek és a hozzá társuló szövődmények gyakorisága, súlyossága. Hozzáfűzték, mivel 2018-ban a világnap nőnapra esik, szeretnék...

Elkezdik az M1-es autópálya burkolatjavítását

Elkezdik az M1-es autópálya burkolatjavítását Az M1-es autópálya mindkét irányán, több szakaszon is nagy felületű burkolatjavítási munkálatok kezdődnek március 12-től.  A közlemény szerint az autósoknak korlátozásokra és torlódásra számíthatnak a gyorsforgalmi úton hétvégenként, és akár éjszakánként is. A tervek szerint az M1-es autópálya bicskei szakaszán, Hegyeshalom irányába, a 46-os és a 60-as kilométerszelvények között indulhatnak el először a munkálatok. Ezzel párhuzamosan az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán március 19-től március 22-ig a 68-69-es kilométerszelvények között kezdődik meg - terelés...

Ötvenhat hazai hősről...

Ötvenhat hazai hősről olvashatnak egy kötetben Ötvenhat ember, művészek, sportolók, tudósok és mások életútját villantja fel egy-egy interjúval Varga Attila újságíró a Hazai...

Gyurcsány: ha az ellenzék...

Gyurcsány: ha az ellenzék nyer, meg kell ismételni a választást Káosz, válság, elhúzódó tárgyalások és új választás jönne egy ellenzéki győzelem után - erről beszélt Gyurcsány Ferenc egy...

Orvosnak és nőnek adta ki...

Orvosnak és nőnek adta ki magát egy férfi, elítélték Kuruzslás bűntette miatt tíz hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Balassagyarmati Törvényszék azt a...

Jön a tavasz, az a ravasz:...

Jön a tavasz, az a ravasz: húsz fok is lehet A hétvégén előreláthatóan igazi tavasz lesz 15 Celsius-fok körüli maximumokkal, sőt vasárnap néhol a 20 fok sem...

Orbán: nem engedhetünk be...

Orbán: nem engedhetünk be egyetlen migránst sem Orbán Viktor miniszterelnök szerint ahhoz, hogy Magyarország bármire képes legyen az elkövetkező négy évben, nem szabad...

Húszezer hektárnyi...

Húszezer hektárnyi szőlőterület újult meg 2010 óta Magyarországon 2010 óta 20 ezer hektárnyi szőlőültetvény újult meg, 1500-2000 hektárral nőtt a szőlőterület, a ténylegesen...

Szükség van az oktatásban az egyedi módszerekre

Szükség van az oktatásban az egyedi módszerekre Egyre nagyobb szükség van az oktatásban az egyedi módszerek alkalmazására, mert nem minden gyermek fejlődik egyformán - közölte a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.   Mosányi Emőke a logopédia európai napján azt mondta, hogy az iskolák oktatási módszereinek szabadsága behatárolt. Mivel egy osztályban átlagosan harmincan tanulnak, nehéz a gyerekekre külön-külön odafigyelni. Szerinte a szülőnek és a pedagógusnak nyitottnak kell lennie arra, hogy együtt neveljék a gyermeket, mert az egyedi módszerek csak így működhetnek jól....

Irodalom és koncert várja a közönséget Budapesten

Irodalom és koncert várja a közönséget Budapesten A román irodalom nagyasszonyai című előadás mellett klasszikus zenei koncert is várja a közönséget csütörtökön a Budapesti Román Kulturális Intézetben.   Florin Cioban egyetemi tanár előadásában a román irodalom különböző korszakainak reprezentatív női szerzőit, legismertebb múzsáit és a kortárs román irodalom romániai és magyarországi képviselőit mutatja be - közölte az intézet hétfőn az MTI-vel. Az egyetemi hallgatók koncertjén elhangzik többek között Bartók Béla Hat román tánc és Fauré Fantázia fuvolára című műve mellett Delila áriája a Sámson és Delila operából, a Muzica...

Az olimpia után hamarosan a paralimpia is kezdetét veszi

Az olimpia után hamarosan a paralimpia is kezdetét veszi Elbúcsúztatták a phjongcshangi XII. téli paralimpiára hétfőn délután elindult magyar sportolókat.  Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke az utazás előtti sajtótájékoztatón kiemelte: Phjongcshangban mácius 9. és 18. között 49 ország 570 sportolója fog versenyezni. "A világ 210 országának alig több mint egyötöde volt képes a sportolóit kiküldeni a téli paralimpiára, büszkék lehetünk, hogy Magyarország ott van ebben az első egyötödben" - fogalmazott Szabó László, aki emlékeztetett arra, hogy mivel négy éve, Szocsiban nem volt magyar parasportoló,...

Simicskó szerint a...

Simicskó szerint a terrorizmus is veszélyt jelent hazánkra A leplezett veszélyek jelentik a legnagyobb kihívást - jelentette ki a honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten, a Katonai...

Hála az oltásnak, nálunk...

Hála az oltásnak, nálunk nem lesz kanyarójárvány Nem alakulhat ki kanyarójárvány Magyarországon, és az esetleges behurcolt esetek sem fognak továbbterjedni - közölte a...

Már nemcsak az EU-ban, az...

Már nemcsak az EU-ban, az ENSZ-ben is zajlik a meccs A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint akár 50-100 évre is "elronthatja" az ország sorsát, ha nem...

Tizennégy migránst fogtak...

Tizennégy migránst fogtak el a hétvégén a határvédők Tizennégy határsértőt tartóztattak fel péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök - tájékoztatta az Országos...

Sokan töltik a szabadban az...

Sokan töltik a szabadban az utolsó télies hétvégét A Dobogókőről bejelentkező tudósító elmondta, hogy a sípályák nyitva vannak, folyamatosan érkeznek a szánkózni, síelni...

Orbán: nekünk gyerekek...

Orbán: nekünk gyerekek kellenek, nem migránsok Nekünk több gyermekre van szükségünk, nem pedig migránsokra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap...

Választás 2018: finisébe ért az ajánlásgyűjtés

Választás 2018: finisébe ért az ajánlásgyűjtés Bő egy napjuk maradt a választáson indulni szándékozóknak, hogy összegyűjtsék az áprilisi országgyűlési képviselő-választáson induláshoz szükséges legalább 500 érvényes ajánlást.   Hétfő délután 16 órakor kell leadniuk a jelölteknek az országgyűlési egyéni választókerületi bizottságoknál (oevb) az összegyűjtött ajánlásokat tartalmazó íveket, és addig lehet bejelenteni az indulási szándékot is. A határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el. Az ajánlásokat a bizottságok mellett működő irodáknak ellenőrizniük kell. A Nemzeti...

Lázár: a választásnak a bevándorlás a fő kérdése

Lázár: a választásnak a bevándorlás a fő kérdése Az áprilisi parlamenti választásnak a bevándorlás a fő kérdése, vagyis az, hogy Magyarország bevándorlóország lesz vagy megmarad magyarnak - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Fidesz hódmezővásárhelyi egyéni képviselőjelöltje a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.   "Mindenkinek észre kell vennie, hogy van tétje az április választásoknak" - fogalmazott Lázár János, majd hozzátette, a voksoláson dől el, hogy Soros György vagy a magyar emberek alakítanak kormányt, akik nem akarnak bevándorlást. Elmondta, ők az elmúlt nyolc esztendőben a...

Közelít a tavasz, a jövő héten akár már plusz tíz fok is lehet napközben - Viszlát, tél!

Közelít a tavasz, a jövő héten akár már plusz tíz fok is lehet napközben - Viszlát, tél! Baranyában vasárnap még havazhat, de már itt az enyhülés.   Több mint egy hét után az ország nagy részén ismét többfelé volt fagypont fölötti hőmérséklet - írta szombaton Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely szerint a jövő héten "határozott" melegedés várható. Azt írták: a maximumhőmérséklet még szombaton is jóval az átlagos (7 Celsius-fok) alatt maradt, országos átlagban 0 fok volt. A legmagasabb értéket Újpesten mérték, 3,2 Celsius-fokot. Közlésük szerint még két "igen hideg, sőt helyenként zord" éjszakára kell számítani. A...