Soltész: a közösségteremtést szolgálják a nyári gyerektáborok
2018. június 20. szerda 14:43

A kormány az elmúlt nyolc évben kiemelten fontosnak tartotta a nyári táborok támogatását, legyenek azok Erzsébet-táborok, a határon túliak számára megtartott táborok, vagy éppen az egyházak által szervezett karitatív célú nyári táborok, hiszen ezek mindegyike közösséget épít, közösségi élményeket nyújt a résztvevők számára - hangoztatta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi államtitkára Nardán, ahol részt vett a szombathelyi egyházmegyei karitász tábor megnyitóján.
Tavaly nyár végén a nardai tábor épületeit súlyosan megrongálta egy vihar, újjáépítését 15 millió forinttal támogatta a kormányzat - közölte.
Hozzáfűzte: a szombathelyi egyházmegye táborait pedig összesen 27 millió forinttal támogatták az elmúlt évben, amivel több ezer gyermek nyaraltatásának költségeihez járultak hozzá.
Az államtitkár szólt arról is, hogy a térségben a kisnardai templom felújítását is segítették nyolc millió forinttal.
Tuczainé Régvári Marietta, a Szombathelyi Karitász igazgatója az ünnepélyes megnyitó után az MTI-nek elmondta: 22 éve szerveznek minden évben táborokat, tizenkét éve találtak otthonra a Szombathelyhez közeli, főként horvát nemzetiség által lakott község plébániájának kertjében.
Elmondása szerint évről-évre építették, csinosították a tábort, tavaly 20-28 millió forintot költöttek rá különböző adományokból és pályázati forrásokból, de augusztusban az utolsó turnus végén egyetlen éjszaka alatt szinte földig rombolta a vihar.
A szél lebontotta és megrongálta a sátrakat, székek, asztalok, játékok törtek össze, sőt a kiszolgáló épületekben is komoly károk keletkeztek.
Ezután jött a kormányzati segítség, amit egy német egyházi karitatív szervezet 2 millió forintos támogatása egészített ki.
A karitászigazgató elmondta: minden évben 1200 gyerek táborozhat Nardán a szombathelyi egyházmegyei karitrász szervezésében, ahol a gyerekek egy hetes turnusokban pihenhetnek, sportolhatnak, lovagolhatnak, íjászkodhatnak, de elviszik őket például a celldömölki Vulkán-fürdőbe is.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- És akkor Pécsett egyszer csak Kádár...
- Villámlásra, jégesőre figyelmeztetnek...