Pünkösdhétfőtől Telkiben készül Koeman 23-as kerete
Több mint kéttucat játékost invitált kétnapos, hétfő estétől szerda délutánig tartó edzőtáborába Erwin Koeman. A-válogatottunk szövetségi kapitányának kettős a célja a szokatlan összejövetellel: egyrészt nem szeretne várni a legközelebbi találkozással a románok elleni, augusztus 12-én esedékes barátságos meccsig, másrészt ő is, s jelöltjei is már most tesztelhetik az MLSZ négy héttel ezelőtt felavatott edzőközpontját Telkiben. A meghívott futballisták közül ugyan néhányan távol maradnak a közös edzésektől (Feczesin Róbert klubcsapata, a Brescia még versenyben van a feljutásért az...Vége a BL-nek - kezdődik a BL
Michel Platini már UEFA-elnökké választásakor kijelentette, mindent megtesz annak érdekében, hogy csökkentse a topligás klubok számát a 32-es mezőnyben, azaz nagyobb lehetőséget adjon az alacsonyabban rangsorolt országok bajnokainak arra, hogy eljussanak a főtábláig. Ennek jegyében a 2009-2010-es idénytől kezdve a BL selejtezőit két ágra bontották: az egyikben csak az UEFA rangsorában az első 15 helyen álló országok csapatai szerepelnek majd, a másik ágon pedig a többi nemzet együttesei vetélkedhetnek a csoportkörbe jutásért.Az új kiírás értelmében a 32-es főtáblára 22 együttes...
Dárdai Pál: mindörökké Hertha
- Nagyon boldogok vagyunk, hogy Pál nálunk marad. A kezdetektől nálunk játszik és nagyon örülnénk, ha megdöntené Michael Sziedat klubcsúcsát - nyilatkozott a Hertha BSC honlapján Dieter Hoeness menedzser. A hetvenes évek kiválósága, Sziedat 280 Bundesliga-meccsen lépett pályára az együttesben, Dárdai jelenleg 269-nél jár.- Nagyon jól érzem magam Berlinben, és boldog vagyok, hogy hosszú távra összekötöttem az életemet a klubbal. Berlin az én városom, és a Hertha BSC az én egyesületem - fogalmazott Dárdai.Dárdai - aki 1996. december 1-jén került a berliniekhez - elmondta, hogy a...
Bombameglepetés: Szávay...
A világranglistán 31. magyar játékos - akinek ez pályafutása legjobb Roland Garros-eredménye - 1 óra 21 perc alatt nyert a volt világelső ellen.Szávay a következő fordulóban a 20. helyen...Ötszáz rögbis a...
A Verseny utcai egykori Matáv-sporttelep összes pályájára szükségük lesz az Indiánoknak a rangos tornán, hiszen hat korosztályban csaknem ötszáz diákrögbis ötven meccsen lép majd fűre a...A Paks vezet a kosárdöntőben
Kosárlabda NB I., férfiak, bajnoki döntő, 1. mérkőzés, Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 3500 néző. V.: Földházi, Benczur,...
Forma-1: veszélyben a...
Az újság a birtokába jutott dokumentumokra hivatkozva arról ír, hogy a két tárca nem támogatja a nagydíj megrendezését 2012 és 2016 között. Indokként a szűkös központi forrásokat és az...A Gyirmót biztosan nem lesz...
Egy nagy kérdés végére pont került tehát az NB II. Nyugati csoportjának hajrájából: ha a pályán meg is nyeri a bajnokságot, az...
PEAC-sikerek a párbajtőr...
A PEAC vívója az előkelő 31. helyet szerezte meg, miután a táblán legyőzte a lengyel Zawrotniakot (15:13), majd vereséget szenvedett az ukrán Dymartól (12:15).Pécsiek a veterán vívó...Elnémult 850 magyar focista mobilja
Nem mindennapi problémával szembesült csaknem 850, javarészt élvonalbeli, illetve az NB II-ben játszó labdarúgó, illetve klubjaik több vezetője. Azok, akik nemrégiben egy olyan flottaszerződést írtak alá, amelyben a Telefutball Kft. nevű fővárosi társaság a korábbiaknál kedvezőbb tarifákat ígérve toborozta főleg futballista tagjait.Egy darabig minden rendben is volt, ám május elején előbb azt vehették észre a flotta tagjai, hogy hívásaikban többször is egy-egy perces „zavar" áll be, majd a napokban az összes kimenő hívásukat letiltotta az egyik magyar telefontársaság.A...
Bujdosó Nóra visszatért a MiZo-hoz Franciaországból
A 23 éves bedobó korábbi csapatához, a MiZo Pécs 2010-hez írt alá 2+1 évre, így egy jelentős erősítést már elkönyvelt a nyárra az idei szezonban a női bajnokságban csak a harmadik helyet megszerző mecseki alakulat.A 185 cm magas, 24 éves kiváló válogatott bedobó két éves franciaországi légiós-élet után, francia bajnokként és kupagyőztesként tér vissza Pécsre. - Vártam már, hogy lezáruljon ez a két év és nagyon örülök, hogy visszatérek Pécsre! Az elmúlt években folyamatosan képben voltam, mi történik korábbi csapatomnál. A klubvezetéssel sikerült gyorsan megegyeznem a folytatásról....Újabb gólzáporos pécsi győzelem!
Labdarúgó NB II., Nyugati csoport, 27. forduló, Újmecsekalja, 1500 néző. V.: Kassai V.PMFC: Hegedüs - Kovács G., Lantos, Szabados, Présinger - Berdó (Horváth Zs., 54. p.), Sipos, Szalai (Schrancz, a szünetben), Fónai - Nagy O. (Gyánó, 72. p.), Lovrencsics. Vezetőedző: Botos Antal.Felcsút: Farkas - Gálos, Vaszicsku, Sándor, Trampler, Pető (Kovács T., 62. p.) - Sándor, Bakos, Fejes - Lattenstein, Palkó (Vakulya, 65. p.), Móri (Kőbányai, 79. p.). Vezetőedző: Mózner JánosSárga lap: Berdó, 10. p. (túlzott gólörömért), ill. Bakos, 53. p.9. p.: Présinger viharzott végig a középpályán...
Szabó család: üstökösként a...
A legfrissebb hírrel kezdve: Szabó Franciska a napokban egy 100 ezer dollár összdíjazású tunéziai Grand Prix viadalra érdemelt...
Hullám: sportolók vagy...
Miközben a wellness-élményfürdő-strand párosítás világszerte, sőt, lassan hazánkban is a turizmus egyik húzóágazatává kezd...
Egy ponttal nyert és...
ZALAEGERSZEG - PVSK-PANNONPOWER 71-72 (27-19, 15-24, 13-14, 16-15) Kosárlabda NB I., férfiak, elődöntő, 4. mérkőzés,...
Talma a Superbike-ra vált?
Elképzelhető, hogy Talmácsi Gábor a Superbike világbajnokságban folytatja pályafutását. A magyar motoros és menedzsere erről a...
Gördeszkaverseny a pécsi...
A versenyen, amelyre az ország minden pontjáról érkeznek gördeszkások, egy vonalban elhelyezett elem-kombináción kell az indulóknak bemutatni a tudásukat. A gyakorlás már...Nyertek, de csak hetedikek...
Vízilabda OB I., férfiak, play-off az 5-8. helyért, Budapest, Szőnyi út, 150 néző. V.: Dodog, Molnár P. BVSC: Meixner -...
UEFA-búcsú: ukrán siker, brazil gólok
Sahtar Donyeck - Werder Bremen 2-1 (1-1, 1-1, 2-1)Labdarúgó UEFA-kupa, döntő, Isztambul, Sükrü Saracoglu-stadion. V.: Luis Medina Cantalejo (spanyol).Sahtar Donyeck: Pjatov - Srna, Kucher, Csigrinszkij, Rat - Ilsinho (Gai, 100. perc), Lewandowski, Fernandinho, Willian - Jadson (Duljaj, 112.) - Luiz Adriano (Gladkij, 90.).Werder Bremen: Wiese - Fritz (Pasanen, 95.), Prödl, Naldo, Boenisch - Niemeyer (Ciolisz, 103.), Frings, Baumann, Özil - Pizarro, Rosenberg (Hunt, 78.).G.: Luiz Adriano (25.), Jadson (97.), illetve Naldo (35.).Sárga lap: Srna (57.), Lewandowski (77.), Ilsinho...
PEAC-sikerek az egyetemi vívóbajnokságon
Az elért eredmény egyik letéteményese a férfi párbajtőrcsapat volt, amely az egyéni alapján számított csapatversenyben aranyérmet szerzett, miután Peterdi András a 2., Csobó Dávid az 5., Losonczi Dávid pedig a 7. helyen végzett a 27 fős mezőnyben. A párbajtőr-válogatott Peterdi a másnapi tőrversenyen is megmérette magát, ahol eggyel feljebb lépett a dobogón: megnyerte a viadalt! A PTE-s lányok (Bartalis Ágnes, Lukáts Lilla, Rab Eszter) három fegyvernemben is elindultak, mindháromban érmet is szereztek: tőrben aranyat, kardban ezüstöt, párbajtőrben bronzot. Egyéniben mindhárom...Dárdai: nincs automatikus hosszabbítás, de tárgyalnak
„A jelen állás szerint július elsejével szabadon igazolhatóvá válok" - nyilatkozta Dárdai az egyik berlini lapnak.„A szezon után mindenképpen leülünk tárgyalni a hosszabbításról, és nagyon úgy néz ki, hogy újabb egyéves szerződést ajánlunk Pálnak" - kommentált Dieter Hoeness klubmenedzser.
« Előző
6696 | 6723 | 6750 | 6777 | 6804 | 6831 | 6858 | 6885 | 6912 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...

