Ötszáz rögbis a diákolimpiai országos döntőn Pécsett
2009. május 28. csütörtök 17:11
A Verseny utcai egykori Matáv-sporttelep összes pályájára szükségük lesz az Indiánoknak a rangos tornán, hiszen hat korosztályban csaknem ötszáz diákrögbis ötven meccsen lép majd fűre a nap során.
Közülük a házigazdák háromban kvalifikálták magukat az elődöntőkből: a kölyök korosztályban a Bánki Donát Utcai Ált. Isk.; a kadetteknél a Pécsi Indiánok név alatt futó, több helyről verbuválódott vegyes csapat; míg a junioroknál a Simonyi Károly Szakközépiskola diákjai - utóbbiban számítanak egyben a legnehezebb meccsekre, mégis a legjobb eredményre.
A viadalt megelőző sajtótájékoztatón Mézes Gergely vezetőedző „apró" kulisszatitokként elárulta, hogy ennek az egy napnak a költségei meghaladják az NB I-es gárdájuk éves költségvetését, ennek ellenére - elsősorban a sportág környékbeli népszerűsítése érdekében - mindent megtettek a rendezés elnyeréséért, amelyet egyben sportszakmai sikerként is könyvelnek el.
A rögbinek a diákolimpián - ahogy egyébként az egyetemi bajnokságban is, amelyben az Indiánok RFC ugyancsak vitézkedik, mi több a szakág válogatottjának magját, Gáspár Gergő révén pedig egyik kiválóságát adja - a klasszikus 15-ös helyett a 7 fős változatát (+ 5 csere) játsszák. A legkisebbeknél, a szalagos vagy tag-rögbiben még testi érintkezés nélkül, ez fölött azonban már a hagyományos szabályok keretei között.
Sz. Zs.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mentőautó gázolt el egy gyalogost a...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Még pár nap, s máris kopogtat az...
- Visszaállítják a sorkatonai...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...

