Nemzetközi kupában indulnak a pécsi pólósok
- Nemrég dőlt el, de immár biztos, hogy részt veszünk az Interliga küzdelmekben, amely holnap Kassán veszi kezdetét - nyilatkozta a klub hivatalos honlapján Petik Attila vezetőedző. - Az Interligáról annyit érdemes tudni, hogy ez egy hat csapatos nemzetközi torna, amelyen ellenfelünk lesz a világ egyik legjobb csapata, a Partizán Belgrád, az idén szintén Euroligát játszó Vojvodina és a másik belgrádi együttes, a Crvena Zvezda mellett a Kassa és a Szolnok. Február 15-én, Kassán szállunk medencébe először, majd február 24-26. között egy három napos szerb túra alatt lejátsszuk a...Röplabda: nyert a Pécs, de Tölgyesi megsérült
Férfi röplabda NB II., 12. fordulóPTE-PEAC - SZESE Győr 3:0 (15, 22, 21) PTE-PEAC: Gyöngyösi, Horváth B., Kiss, Storcz, Szabó D., Tölgyesi. Cs.: Balogh, Császár, Fodor, Kaszás (liberó), Takács.A PTE-PEAC két új támogatónak köszönhetően vadonatúj szerelésben léphetett pályára, de a nagy számú hűséges néző azért felismerte a pécsieket, amit lelkes szurkolással, tapsolással is bizonyított.A győriek meglepő módon sok vereséget szenvedtek már ebben a bajnoki idényben, pedig kitűnő játékosokból álló, NB I-es multú csapat. A pécsi mérkőzésre cserefeladóval érkeztek, ami a jó hazai...Könnyed győzelem Zalaegerszegen
Női kosárlabda NB I.ZTE NKK - Pécs 2010 65-86 (19-25, 15-17, 16-22, 15-22)Zalaegerszeg 400 néző. Vezette: Cziffra, MakovszkyZTE NKK: Bukovszki 8/3, Szélesy 13/3, Zsovár 10, Ambrus 2, Page 21/6. Csere: Szalay 7/3, Czukor 2, So nyák 2. Vezetőedző: Gáll TamásPécs 2010: Iványi 19/6, Fegyverneky 6, Quigley 19/9, Nagy Bujdosó 9, Griffin 15. Csere: Raksányi 4, Sarok 2, Keller 4, Horváth 2, Krnjic 6, Czirják -. Vezetőedző: Zseljko DjokicsA mieink számára rendkívül fontos zalai bajnoki felvezetéseként Villányi Antal, a Zala Megyei Kosárlabda Szövetség elnöke köszöntötte egy szál virággal...
Katari kézbe kerülhet a...
Decemberben került szóba először, hogy a katari királyi família megvenné Glazeréktől a csapatot, akkor az amerikai család képviselője tagadta az üzlet lehetőségét és hangsúlyozta, hogy a...Nagy csatában győztek a...
Férfi vízilabda OB I.Pécsi Vízmű-PVSK-Füszért - BVSC 10-9 ( 3-4, 3-1, 3-2, 1-2 )Pécs: Bisztritsányi - De Blasio, Krizsán,...
Húszpontos vereség Fehérváron
Férfi kosárlabda NB I.Albacomp - Pécsi-VSK PANNONPOWER 97-77 (21-15, 29-23, 28-20, 19-19)Székesfehérvár, 2400 nézőV.: Ádám J....
Fordanosok gálája a...
A „Fordanosok" Félévzáró Gálájának minden évben kettős célja van. Egyrészt a versenyző csoportok szezon előtti...
Újabb edzőmérkőzést nyert a...
PMFC - Baja 3-2 (3-1)PMFC I. félidő: Dibusz - Zsdrál, Stark, Eszlátyi, Kvekveskiri - Sztojanovszki, Schultz, Szcsepanovics -...
Táncos félévzáró a...
A „Fordanosok" Félévzáró Gálájának kettős célja van. Egyrészt a versenyző csoportokvszezon előtti erőfelmérése, hiszen márciusban kezdődik a versenyidény. Másrészt...Sporthétvége: nehéz meccsek előtt
Nagy pofon után kell felállniuk a vízilabdásoknak Február 12-én, szombaton csap össze a PVSK-Füszért férfi vízilabda csapata a BVSC-vel. Az Abay Nemes Oszkár Sportuszodába kilátogató nézők minden valószínűség szerint nagy csatát látnak majd, hiszen a győztes együttes nagy lépést tesz a legjobb nyolc közé kerülésért. A hétszeres bajnok BVSC-Zugló jelenleg a pontvadászat kilencedik helyén tanyázik, négy ponttal lemaradva a hetedik Pécstől. Petik Attila, a baranyaiak trénere arra számít, hogy a fővárosiak mindent megtesznek annak érdekében, hogy pontokkal távozzanak...
Félgőzzel is győztünk Azerbajdzsán ellen
Barátságos labdarúgó mérkőzésAzerbajdzsán - Magyarország 0-2Gólszerző: Rudolf 37. p., Hajnal 81. p.37. perc: Gera játszotta meg nagyszerű labdával a védők között kilépő Rudolfot, aki az átvétel után a kimozduló Agayev mellett a bal alsó sarokba lőtt. 0-181. perc: Hajnal Tamás a jobb oldalon vezette a labdát, csinált egy cselt befelé, majd ballal kilőtte a bal alsót. 0-2Pécs 2010 - Győr: szombat helyett vasárnap
Február 16-án, szerdán 18 órától kerül sor Baján a Pécs 2010 Magyar Kupa mérkőzésére, amely a négy közé jutásról hivatott dönteni. A továbbjutás sorsa egy összecsapáson dől el, amelyik csapat Baján nyer, az kerül az elődöntőbe.Emiatt módosult a SEAT Lami Véd Győr elleni találkozó időpontja is, amely szombatról vasárnapra került át, tehát február 20-án csap össze a két együttes a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban, a kezdési időpont maradt 18 óra.Március 11-én pótolhatják a...
A feleknek a mai napig kellett az új időpontról tájékoztatniuk a szövetséget. Kövecses Józseftől, a pécsiek technikai vezetőjétől a bb1.hu megtudta, március 11., péntek este hat órában...Röplabda: Kiskunlacházán...
Férfi röplabda NB II.Kiskunlacháza - PTE-PEAC 3-0 (22, 23, 23) PTE-PEAC: Farkas, Gyöngyösi, Kiss, Szabó D., Takács, Tölgyesi....
Ma kiderülhet, mi lesz a...
Mindenki számára rejtély, hogy mi is történt pontosan Egemonyéval, de ma talán válaszokat kaphatunk – olvasható a PVSK Panthers hivatalos honlapján. A Kaposvári KK elleni mérkőzést...Bronzérmet szerzett a pécsi...
A 67 indulót felvonultató viadalon a pécsi válogatott sportoló sikeresen küzdött meg a táblán kemény ellenfeleivel, akik...
Búcsú az Euroligától
Női kosárlabda Euroliga nyolcaddöntő, második mérkőzésPécs 2010 - Halcon Avenida Salamanca 66-73 (17-17, 21-18, 10-14,...
Idén százmillióba kerül a...
Szűcs Zsolt, az esemény sajtófőnöke az MTI-nek szerdán elmondta, az összeg több mint felét a jogdíj teszi ki, a további...
Két gólt kapott, egyet sem lőtt a PMFC, azaz mégis
A hazaiak léptek fel kezdeményezőbben, s a 10. percben egy óriási helyzet is kimaradt: J. P. Nomel szerzett labdát a tizenhatos előterében, majd kissé balról, 12 méterről centikkel pörgetett a bal felső sarok mellé. A folytatásban jobbára a mezőnyben gyűrték egymást a felek, a kapuk elvétve forogtak veszélyben (a vendégek elsősorban távoli kísérletekkel próbálkoztak, ám finoman fogalmazva sem kísérte szerencse ezeket), ám a 16. minutumban megszületett a balatoniak első találata: J. P. Nomel lőtt kapura egy remek passzt, Dibusz Dénes mentette ugyan a löketet, ám az alapvonalra...Rejtélyes betegség döntötte ágynak a pécsi centert
- Úgynevezett sportszíve van, ami azt jelenti, hogy a szokásosnál alacsonyabb a pulzusa, de ez önmagában nem probléma, viszonylag gyakori jelenség. Akkor kezdődnek a gondok, ha az egyébként is alacsony pulzusa tovább csökken, vagy ritmuszavarok jelentkeznek. A pontos orvosi diagnózisig várnunk kell, annak fényében dől majd el minden. Nem szeretnénk megválni Egemonyétól, hiszen húzóembere a csapatnak, megbízható és jó játékos. Sajnos azonban fel kell készülnünk minden eshetőségre, február 18-ig tart az átigazolási időszak, ha muszáj, igazolunk új játékost. Jelenleg azonban arra...Nem bírta a végét a Pécs 2010
Női kosárlabda Euroliga, nyolcaddöntő, első mérkőzésHalcon Avenida - Pécs 2010 76-60 (22-18, 14-9, 14-20, 26-13) Salamanca, 2000 nézőSalamanca: Domínguez 1, DE MONDT 15/3, TORRENS 15/3, Lyttle 13/3, ERIKA 16. Cs: SNELL 14/6, Montanana 2. Vezetőedző: Lucas MondeloPécs: Iványi 2, Fegyverneky 10, QUIGLEY 22/12, Nagy-Bujdosó 5/3, Griffin 10/3. Cs: Raksányi 3/3, Krnjics 8, Sarok, Palusná. Vezetőedző: Zseljko Djokics Hogy nem várt könnyű meccs a pécsi lányokra, azt többek között az is jelezte, hogy a Salamanca átlagban 24.8 ponttal nyerte hazai találkozóit a csoportjában....
« Előző
5670 | 5697 | 5724 | 5751 | 5778 | 5805 | 5832 | 5859 | 5886 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Több baranyai településen is...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...

