Labdarúgás: Szalai súlyosan megsérült
2011. január 30. vasárnap 15:15
A Nemzeti Sport németországi forrásokból úgy értesült, hogy a támadó jobb térdének külső szalagja szakadt el, és bevérzett a bal combja.
Közben azonban sikerült elérni Szalai Ádámot, aki rövid üzenetben ennyit jelzett munkatársunknak: „Sajnos lehet, hogy mégis megsérült a keresztszalagom." A csatár később újabb rossz hírrel jelentkezett: a Mainz játékosa úgy véli, legalább négy hónapot kell majd kihagynia.
Szalait a mainzi kórházban vizsgálják, az éjszakát is ott töltötte, és vélhetően délután - mainzi csapattársa, Lőw Zsolt segítségével - térhet haza otthonába.
A pontos diagnózis tehát egyelőre nem ismert, egyet tehetünk, reménykedünk, hogy minél kevésbé súlyos a válogatott támadó sérülése.
Mint beszámoltunk róla, Szalai sérülése után Thomas Tuchel vezetőedző is nagyon megijedt, és szomorúan nyilatkozott a támadó állapotáról.
„Ádám állapota nem jó. Beszéltem vele, és könnybe lábadt a szeme, ahogy a sérüléséről tanakodtunk. Nem sok reményünk van, de meg kell várnunk az orvosi vizsgálatokat" - mondta Tuchel.
Szalai ütközése a Kaiserslautern kapusával, Tobias Sippellel még a sokat megélt Matthias Sammer érzelmeit is felkavarták, aki televíziós szakértőként nézte végig az összecsapást. „Brutális belépő, hihetetlen" - kiáltott fel a korábbi kiváló futballista az eset láttán.
Forrás: nso.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Több baranyai településen is...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...

