Pécsen is nyert a Paks a férfi NB I kosárlabda negyeddöntőjében

Az Atomerőmű hazai sikerét követően hétfőn idegenben is legyőzte a Pécset a férfi kosárlabda NB I negyeddöntős párharcában, így egyetlen győzelemre van a továbbjutástól. A vendégek szinte már az első negyedben eldöntötték az összecsapást, ugyanis riválisuk ebben a periódusban mindössze négy pontot szerzett. Férfi NB I, negyeddöntő, 2. mérkőzés: Pécsi VSK-PANNONPOWER - Atomerőmű SE 56-80 (4-23, 19-15, 14-18, 19-24) Legjobb pontdobók: Budimir 19, illetve Vaughn 13 Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-0 az Atomerőmű javára.

Új műfüves pályákon tanulnak focizni a pécsi óvodások - a keleti városrészben kezdhetik

Új műfüves pályákon tanulnak focizni a pécsi óvodások - a keleti városrészben kezdhetik Három új műfüves focipályát építenek Pécsett, a létesítményekben az óvodás korú gyerekek - edzői felügyelet mellett - sajátíthatják el a labdarúgás alapjait. Csizi Péter alpolgármester tájékoztatása szerint az összességében harmincmillió forintba kerülő beruházás várhatóan közel nyolcmillió forintba kerül a városnak. A fennmaradó részt pályázati forrásból fedezik. Profi körülmények közt ismerkedhetnek meg a labdarúgással (de akár a kosárlabdával vagy más sportokkal is) a pécsi óvodások, egy pályázat keretében ugyanis több új, multifunkcionális műfüves pálya épül a városban. - A...

Elhunyt Orosz Pál, az FTC olimpikonja, örökös bajnoka

Elhunyt Orosz Pál, az FTC olimpikonja, örökös bajnoka Hétfőn életének nyolcvanegyedik évében elhunyt Orosz Pál, a Ferencváros olimpiai bronzérmes, VVK-győztes futballistája, a klub örökös bajnoka. Az egyesület - honlapjának beszámolója szerint - saját halottjának tekinti az egykori kiváló sportembert, temetéséről később értesíti a közvéleményt.Orosz Pál 1952-ben lett a zöld-fehérek játékosa, 15 idényt töltött a csapatnál, amellyel ez idő alatt tízszer a dobogó valamelyik fokán végzett: kétszer bajnok, háromszor ezüstérmes, ötször pedig bronzérmes volt. Tagja volt az 1965-ben a döntőben a Juventust legyőzve Vásárvárosok Kupáját nyert...

Magabiztos pécsi női...

Péntek este Kecskemétre utazott az Autópark Pécsi VSK, az NBI/B-s bajnokság hetedik helyért játszandó mérkőzések első találkozójára. A pécsi női kosárlabdacsapat a meccset a soproni...

Márkvárt utolsó...

Márkvárt utolsó pillanatokban lőtt góljával nyert az ezzel már a hatodik helyen álló PMFC Az élvonalban maradásért küzdő, a hét elején edzőváltáson áteső Mezőkövesd az utolsó pillanatokban kapott góllal alulmaradt a...

Kerékpárverseny miatt lesz...

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Baranya megyében a május 11-én megrendezésre kerülő országúti kerékpárverseny ideje alatt. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a...

Márton Gábor az MLSZ-hez...

Márton Gábor az MLSZ-hez fordult a PMFC tetemes tartozása miatt Mostanra lett elege Márton Gábornak, a PMFC edzőjének abból, hogy hosszú ideje tartozik neki a klub. A szerkesztőségünkhöz...

A pécsi foci múltjáról...

Kerekasztal-beszélgetést tartanak Pécs labdarúgásának múltjáról, jelenéről és jövőjéről a Pécsi Tudományegyetemen. Az eseményre az egyetemen zajló Tesis Szakhét keretében kerül sor május...

Két és fél év alatt kell...

Két és fél év alatt kell elkölteni a stadionra szánt egymilliárdot, Rátgéber csarnoka jövőre készül el Összességében közel hárommilliárd forint érkezik a pécsi sportkomplexumok fejlesztésére az elkövetkező években. Az...

Negyven gólt rúgtak a mohácsi ifik, Rácz egymaga 23-at

Valószínűleg rekordot jelent, hogy az U19-es megye I-ben a mohácsi Rácz Benjámin egymaga 23- gólt rúgott egyetlen mérkőzésen - írja a Mohácsi Újság.hu. Az ellenfél a Geresdlak volt, a végeredmény pedig 40-1. Igaz, a geresdlakiak csak nyolcan álltak ki. MTE-GERESDLAK 40-1 (20-1) Gólszerzők: Rácz 23, Újvári 6, Horváth 2, Novák 2, Baracsi, Werner, Balog, Gerst, Ivánka, Orsós, Sinai, illetve Baranyi.  

A hetedik helyért játszik az NBI/B bajnokságban a pécsi női kosárcsapat

Az NBIB rájátszásának utolsó körében a BKG DSE-t látta vendégül az Autópark Pécsi VSK. Az ellenfél otthonában 9 pontos vereséget szenvedtek, így 10 ponttal kellett volna nyerniük, hogy az ötödik helyért játsszanak a folytatásban. A 10 pontot ugyan nem érte el a csapat, de a közönség láthatott szép megoldásokat lányoktól, akik nagy erőkkel készülnek a jövő héten, Sopronban rendezendő kadett országos döntőre.Folytatás a hetedik helyért, ahol a Kecskeméti KC lesz az ellenfél.Autópark Pécsi VSK - BKG DSE: 76-71 (15-13)(22-23)(18-16)(21-19)Amatőr Női NBI, rájátszás 1-8. helyértPécs,...

A zengős Michelisz tizedik a második mogyoródi futamon

A zengős Michelisz tizedik a második mogyoródi futamon Michelisz Norbert a tizedik helyen ért célba a túraautó-világbajnokság (WTCC) magyarországi versenyhétvégéjének vasárnapi második futamán a Hungaroringen. A Zengő Motorsport Honda Civicjét vezető 29 éves magyar pilóta - az első versenyhez hasonlóan - ezúttal is a 11. pozícióból rajtolt, de nem tudott jelentősen javítani a helyzetén.A fordított rajtsorrend miatt - az időmérő első 10 helyezettje fordítva állt fel a rajtrácsra - izgalmas csaták alakultak ki a mogyoródi pályán, a győzelemért két korábbi Forma-1-es pilóta, az olasz Gianni Morbidelli (Chevrolet) és a portugál Tiago...

Drámai végjátékban verte...

A meccs győztese nem csak a találkozót tudhatja magáénak, de az alsóház vezető pozícióját is, ami az összesített tabella hetedik helyét jelenti - írja a bb1.hu. Pécsi VSK-PANNONPOWER -...

Előnyben a PVSK-Fűszért,...

A Pécs a 9-12. helyért rendezett párharcban került előnybe a férfi vízilabda ob I rájátszásában: az OSC-t győzte le szombaton. Eredmények: A 9-12. helyért, 1. mérkőzés: PVSK-Fűszért -...

Helikopterrel mentették...

Kisebb fagyási sérüléseket szenvedett az aradi Török Zsolt vezette román Annapurna-expedíció egyik tagja, Cristian Tzecu az elmúlt napokban. A hármas tábor fölött igen komoly...

Úgy néz ki, megadta a...

A Pécs 2-0-ra győzött a sereghajtó Kaposvár stadionjában a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati játéknapján. A sereghajtó Kaposvár elszenvedte idénybeli 16. vereségét a...

Michelisz 12. lett a...

Michelisz Norbert a 12. helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) idei harmadik, magyarországi fordulójának szombati időmérő edzésén a Hungaroringen. A Zengő Motorsport Honda...

A kilencedik helyért...

Akárcsak a párharc keddi első felvonásán a Népligetben, a második találkozón, szombaton a Széchy Tamás uszodában is büntetőkkel nyert az FTC a KSI ellen a férfi vízilabda ob I...

Ma hajnalban elhunyt Danka Imre, a legendás pécsi kapus

Ma hajnalban elhunyt Danka Imre, a legendás pécsi kapus Nyolcvanhárom éves korában szombaton hajnalban elhunyt Danka Imre, a pécsiek volt válogatott labdarúgója, aki az Aranycsapatban is védett - értesült szerkesztőségünk. 1955-ben igazolt a Pécsi Dózsához. Első NB I-es szereplésére a negyedik fordulóban került sor a Budapesti Honvéd elleni mérkőzésen. A Kocsis, Puskás fémjelezte csatársor képtelen volt gólt lőni az újonc kapusnak. Ezt követően - úgy tudni, Puskás követelésére - hívták meg a válogatott keretbe, és még ebben az évben a válogatottban is bemutatkozott. A 189 cm magas, nagyszerű képességű kapus a vonalon és a kapu...

A PINKK Pécs először, Iványi Dalma immár tizedszer bajnok - GALÉRIA

A PINKK Pécs először, Iványi Dalma immár tizedszer bajnok - GALÉRIA A félidőben még 25-23-ra vezetett a PINKK Pécsi 424 a PEAC-Pécs ellen az elsőosztályú női kosárlabda bajnoki döntő ötödik, mindent eldöntő mérkőzésén a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban, az utolsó másodpercekben pedig 54-42-t mutatott az eredményjelző, így a PINKK lett a bajnok.  Mint a régi szép időkben: teltház, kiélezett szurkolói rigmuspárbajok a lelátón, bajnokesélyes pécsi kosaraslányok (nyilván mindkét oldalon) - valami mégis furcsa volt pénteken este, s ez a komforthiány nyilván annak szólt, hogy pécsiek játszottak pécsiek ellen. Lehet persze azt mondani, hogy...

Átadták a debreceni Nagyerdei Stadiont

Átadták a debreceni Nagyerdei Stadiont A magyar szellem, a tervezők, a mérnökök, a munkások ilyen alkotásokkal teszik ismét naggyá Magyarországot - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a debreceni Nagyerdei Stadion csütörtök esti avatásán. Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere köszönetet mondott a tervezőknek és a kivitelezőknek, s reményét fejezte ki, hogy igazi oroszlánbarlang lesz a DVSC nagyerdei otthona. A több mint 20 ezres befogadóképességű stadion megnyitója - a görög katolikus, a református és a római katolikus egyház püspökeinek áldása után - nagyszabású kulturális és sportgálával folytatódik a debreceni...