Hosszú Katinka arannyal és ezüsttel kezdett Santa Clarában

Hosszú Katinka arannyal és ezüsttel kezdett Santa Clarában Hosszú Katinka egy első és egy második helyezést szerzett a Santa Clara-i úszóviadalon, a tavaly novemberben kezdődött Arena Pro Swim sorozat záróeseményének pénteki versenynapján. A magyar világ- és Európa-bajnok - aki úgy érkezett az amerikai széria befejező állomására, hogy öt verseny után vezet a nők összetett pontversenyében - bemutatkozó napján a verseny honlapja szerint a 400 méteres vegyesúszás döntőjében győzött 4:34.04 perccel. A délelőtti selejtezőben ennél is gyorsabb volt: ott 4:31.07-tel a világ idei legjobbját érte el. Az ezüstérmet 200 méter gyorson érdemelte ki...

U20-as vb: a Brazíliát legyőző Szerbia a világbajnok

Szerbia nyerte meg az Új-Zélandon rendezett U20-as labdarúgó-világbajnokságot, miután a döntőben hosszabbítás után 2-1-re legyőzte Brazíliát. A bronzéremért vívott találkozón Mali 3-1-re megverte Szenegált. Fájó szívvel nézhettük az aucklandi finálét, hiszen Brazília (a csoportkörben) és Szerbia (a nyolcaddöntőben) is csak nagy nehézségek árán tudta legyőzni a magyar válogatottat. A brazilok kettő, a szerbek három hosszabbításos mérkőzést játszottak az egyenes kieséses szakaszban a döntőig vezető úton, ennek ellenére kifejezetten jó iramú játékot hozott az aranymeccs. A brazilok...

Risztov Éva második, Gyurta Gergely negyedik lett a nyíltvízi úszó világkupán

Risztov Éva második, Gyurta Gergely negyedik lett a nyíltvízi úszó világkupán A nőknél Risztov Éva második, a férfiak versenyében Gyurta Gergely negyedik lett a szombati Magyar Úszás Napja keretében rendezett balatonfüredi nyíltvízi úszó világkupán. Risztov, a 2012-es londoni olimpia bajnoka a Balaton 21 fokos vizében rendezett 10 kilométeres viadalon végig az élbolyban haladt, többnyire vezetett, a záró szakaszban azonban hárman is elébe kerültek. A hajrában viszont nagyot küzdött a magyar versenyző, akit végül csak a táv 2013-as világbajnoki ezüstérmese, a brazil Ana Marcela Da Cunha előzött meg. "Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jó versenyben és...

Hertha: Dzsudzsák miatt...

Hertha: Dzsudzsák miatt távozhat a berlini kedvenc FRISSÍTVE: a Dinamo elnöke meggyőzte Dzsudzsákot - A német Bild című napilap találgatása szerint amennyiben Dzsudzsák Balázs...

A PMFC egykori kapusa,...

A PMFC egykori kapusa, Dibusz Dénes Dárdai csapatában köthet ki Petry Zsolt lesz a Hertha BSC labdarúgócsapatának kapusedzője. A klubnál képben van Dibusz Dénes is, a PMFC volt kapusa. A...

Elhunyt Eisemann László, a...

Elhunyt Eisemann László, a Ferencváros és a válogatott masszőre Hatvankét éves korában, csütörtökön este "tragikus hirtelenséggel" elhunyt Eisemann László, a Ferencváros és a...

Az olimpiai pályázatról is...

A 2024-es budapesti nyári olimpiai és paralimpiai játékok pályázatáról is dönthet a Fővárosi Közgyűlés keddi ülésén, amelyen több mint nyolcvan előterjesztést tárgyalhatnak meg. A Tarlós...

Hosszú Katinka megint...

Hosszú Katinka megint Amerikában úszik Az európai fellépések után megint a tengerentúlon folytatja versenyszezonját Hosszú Katinka, akit az egyik sztárfellépőként...

Kiestek a birkózók és a női...

A szerdán érdekelt mindhárom magyar szabadfogású birkózó kiesett, ahogy Póta Georgina és Madarász Dóra is a női asztaliteniszezők egyéni küzdelmeiben a bakui Európa Játékokon. A...

Az MLSZ Dárdaival fejezné be a selejtezőt

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) célja, hogy a válogatott Dárdai Pál szövetségi kapitány irányításával fejezze be az Európa-bajnoki selejtezősorozatot. "Az MLSZ célja a decemberi megegyezés óta változatlan: Dárdai Pállal szeretné befejezni az Eb-selejtezőket, hiszen vele és a Herthával is ebben állapodott meg. De azt is el kell fogadni, hogy vezetőedzővé történt kinevezése új helyzetet teremtett, a kettős terhelés pedig hosszú távon nem tartható fent" - nyilatkozta Sztancsik Tamás, a válogatott kommunikációs vezetője kedden az MTI-nek. Hozzátette, amint Dárdai klubja,...

Női kosárlabda Eb: a szövetség elnöke szerint nincs kapitánykérdés

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke szerint nincs kapitánykérdés azután, hogy a magyar válogatott a csoportkör után elbúcsúzott a Romániával közös rendezésű, 35. női kosárlabda Európa-bajnokságtól. Az MTI érdeklődésére az MKOSZ vezetője úgy fogalmazott: nem az az eredmény született, amit vártak. Hozzátette: a válogatottban zajló generációváltás szempontjából nem a legjobbkor jött az Eb. "A fiataloknak ugyanis kell még pár év, noha Határ Bernadett vagy Zele Dorina ügyesen illeszkedett be a csapatba, amely a tavaly vb-bronzérmes U17-es...

A Hertha jövő vasárnap nyilatkozik Dárdairól

A Hertha jövő vasárnap nyilatkozik Dárdairól A Hertha BSC legkorábban jövő vasárnap nyilatkozik hivatalosan a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztját is ellátó vezetőedzőjének, Dárdai Pálnak a jövőjéről - írta hétfői számában a kicker című német szaklap. Az újság szerint a berlini klub és a magyar szövetség (MLSZ) között létrejött megállapodás tartalmaz egy olyan záradékot, amely szerint a Hertha bármikor felbonthatja az MLSZ-szel kötött szerződést, így azonnali hatállyal megszüntetheti Dárdai kettős szerepvállalását. A megállapodás szerint a 39 éves szakember november 30-ig, az Európa-bajnoki...

Ezüstérmet szerzett egy...

Vasárnap került megrendezésre a Suli Íjász Bajnokság 2014/2015 Dél Alföldi Régió, Diák Olimpia selejtező 2015 - I. Csányi János emléktorna a Kecskemét melletti Hetényegyházán.  A...

A hajrában győztek Dárdai...

A hajrában győztek Dárdai legényei a finnek ellen, szinte biztos a pótselejtező A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 1-0-ra legyőzte a finn csapatot a Helsinkiben rendezett Európa-bajnoki...

Elillant a halvány...

Elillant a halvány reménysugár, NB III-as lesz a PMFC Egy rövid ideig a másodosztályú indulás lehetőségén is ábrándozhattak a kozármislenyi futballcsapatnál, akik a felröppent...

Kedden kísérik utolsó...

Kedden kísérik utolsó útjára Rapp Imrét Rapp Imre végső búcsúztatására június 16-án, kedden kerül sor a paksi Fehérvári úti temetőben. A Pécsi Dózsa és a PMSC egykori...

Dárdai: túl jól sikerültek...

Dárdai: túl jól sikerültek az edzések Túl jól sikerültek a magyar labdarúgó-válogatott edzései Dárdai Pál szövetségi kapitány szerint, akinek csapata szombaton...

Finnországi győzelemmel...

Finnországi győzelemmel szinte biztos a pótselejtező Ha győz Finnországban a magyar labdarúgó-válogatott, három csapatosra szűkül az Európa-bajnoki részvételért folyó harc, s...

Hivatalosan is megerősítették, Pauljevics követi Robert Jarnit Felcsútra

Hivatalosan is megerősítették, Pauljevics követi Robert Jarnit Felcsútra Pető Zoltán, az NB I-es Puskás AFC technikai vezetője a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának vendége volt. A volt válogatott védő beszélt a felcsúti edzőváltásról, a következő szezon céljairól, valamint utalást tett a keretben történő változásokra, mivel Győrből és Pécsről is légióst igazoltak. „Az biztos, hogy a tizenkettesre szűkített mezőnyben a csapat nem engedhet meg magának egy olyan szériát - ami velünk is előfordult -, hogy három-négy vereséget szenvedjen zsinórban, mert könnyen a tabella aljára kerülhet. Onnan pedig az állandó kapaszkodás bizony idegőrlő" -...

Csoportelsőként jutott ki az Eb-re a kéziválogatott

A remekül hajrázó magyar férfi kézilabda-válogatott - számára tét nélküli mérkőzésen - 26-25-re győzött a portugál csapat otthonában Európa-bajnoki selejtezőn, és ezzel csoportelsőként jutott tovább. Eredmény, 5. csoport Portugália-Magyarország 25-26 (15-12)  Legutóbb október 29-én - Talant Dujshebaev szövetségi kapitány debütáló összecsapásán, Miskolcon - találkozott a két együttes, és a magyarok kínkeservesen győztek 31-30-ra. A januári, lengyelországi kontinensviadalra már korábban kijutott magyaroknál a szakvezető alig hívott be alapembert, inkább a fiataloknak szavazott...

A Kossuth téren vesznek búcsút a szezontól a PVSK kosarasai

A Kossuth téren vesznek búcsút a szezontól a PVSK kosarasai Idén szabadtérre költözik a PVSK Kosárünnep, a Kossuth téren egy igazi utcai kosárlabda fesztivállal búcsúznak a 2014/15-ös szezontól. Fellép a Face Team ami a nap egyik fénypontja lesz. A PVSK Kosárlabda Szakosztályai immáron hagyományosnak mondható módon egy közös kosaras nappal vesznek búcsút a bajnoki évadtól. Ezúttal azonban, ha az időjárás is kegyes lesz, szabadtérre költözik a PVSK Kosárünnep és a Kossuth téren egy utcai kosárlabda fesztivál keretein belül zárják a szezont június 13-án, szombaton. A rendezvényen a PVSK összes utánpótlás kosárlabdázója és edzője részt vesz...