Felajánlották neki, hogy amerikai válogatott legyen, de inkább hazajött

Felajánlották neki, hogy amerikai válogatott legyen, de inkább hazajött Sokáig Pécsett élt és edzett az olimpiai válogatott keret tagja, Peterdi András. Kipróbálta magát vívóként, sőt oktatóként is az Egyesült Államokban, tehát nincs híján a tapasztalatoknak. Az év végéhez közeledve választás elé került, hogy Pécsett készül-e tovább, vagy Budapestre költözik, hogy az olimpiai válogatottal közösen fejlessze tudását. A döntés megszületett, immár pesti lakos, de még mindig pécsi versenyző. Az okokról, a közelmúltról, a várakozásokról és külhoni élményeiről is kérdeztük a sportolót. - Először is az idei év eseményeiről beszéljünk, például a katari...

Európa Játékok: Harcsa Zoltán bronzérmes lett

Az olimpiai ötödik Harcsa Zoltán bronzérmes lett a bakui Európa Játékok ökölvívótornájának 75 kilogrammos kategóriájában, mivel a pénteki elődöntőben megosztott pontozással kikapott az azeri Szajbula Muszalovtól. Szántó Imre Európa-bajnoki bronzérmes tanítványa az első menetben felvette a hazai közönség előtt szereplő riválisa által diktált hatalmas tempót, s úgy tűnt, rendre megelőzte őt - a pontozók azonban másképp látták. A Ferencváros középsúlyúja a folytatásban is elsősorban arra figyelt, hogy megelőzze a hatalmas tempóban előre nyomuló Muszalovot, de a pontozók másodszor is...

Roberto Hernandez lett a PEAC-Pécs vezetőedzője

Roberto Hernandez lett a PEAC-Pécs vezetőedzője Nem kell tovább találgatni, hogy ki lesz az előző szezon után távozó Zseljko Djokics utódja a PEAC-Pécs női kosárlabdacsapatának kispadján. A klub vezetősége ugyanis megegyezett Roberto Hernandezzel (képünkön), ennek megfelelően a felkészülést már a kiváló spanyol szakember irányításával kezdik majd meg Raksányi Krisztináék augusztus elején. A trénert természetesen nem kell különösebben bemutatni sem a baranyai, sem a magyar kosárlabda-barátoknak. Két évig dolgozott hazánkban, s a PINKK-Pécsi 424-nél az első szezonja végén bajnoki bronzérmet szerzett, a másodikban pedig egészen a...

A MOB visszautasítja, hogy...

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elfogadja és tiszteletben tartja a Kúria szerdai döntését a MOB 2012. február 26-i közgyűléséről, de a keresetet benyújtó Török Ferenc azon állítását,...

"A vizes világbajnokság...

Tarlós István szerint a 2017-es, Budapesten megrendezendő vizes világbajnokság sikere elősegítheti azt, hogy Budapest nyerje...

A Fővárosi Közgyűlés...

A Fővárosi Közgyűlés támogatja a budapesti olimpiát A Fővárosi Közgyűlés keddi ülésén úgy döntött, támogatja, hogy Budapest pályázzon a 2024-es nyári olimpia és paralimpia...

Olimpia 2024: a Duna áll a...

Harmincnyolc versenyhelyszínen lehetne megrendezni a 2024-es budapesti olimpiát, ezek közül 24 már most alkalmas vagy alkalmassá tehető a viadalok megtartására. A budapesti főhelyszín a...

Beadták a nevezést: a...

Beadták a nevezést: a harmadosztályban indul a PMFC a következő szezonban A PMFC felnőtt csapata az NB III-ban, az utánpótlás-együttesek a legmagasabb osztályban indulhatnak a következő szezonban -...

Holland, montenegrói és...

A Ferencváros a holland Go Ahead Eagles, a Debreceni VSC a montenegrói Sutjeska Niksic, míg az MTK Budapest a szerb Vojvodina csapatát kapta ellenfélül a labdarúgó Európa Liga...

Hosszú Katinka összmérlege Santa Claraban: öt arany és 18 600 dollár

Hosszú Katinka összmérlege Santa Claraban: öt arany és 18 600 dollár Hosszú Katinka két számban győzött, így összesen öt elsőséggel és a pénzdíjas verseny megnyerésével zárta szereplését a Santa Clara-i úszóviadalon. A magyar világ- és Európa-bajnok a verseny honlapjának beszámolója szerint magabiztosan lett első 200 méter vegyesen (2:09.19 p) és 200 méter háton (2:07.93) egyaránt. Előbbi számban eleve vezette a világranglistát (2:08.66), s mostani idejénél is csak ő úszott jobbat ebben az évben. A hátdöntőben elért időeredménye a negyedik helyre jó a nemzetközi lajstromban, itt a második hely az övé a május 22-én, a nancy-i Golden Tour-viadalon...

A pécsi Bali Dániellel nyert Bakuban az aerobikcsoport

A pécsi Bali Dániellel nyert Bakuban az aerobikcsoport A magyar aerobikos csoport aranyérmet nyert a bakui 1. Európai Játékokon. A döntőben szenzációs gyakorlatot bemutató csapat - soraiban a pécsi Bali Dániellel - a magyar küldöttség nyolcadik elsőségét szerezte meg.A Szöllősi Panna, Lendvay Dóra, Hegyi Dóra, Farkas Balázs, Bali Dániel összetételű csapatunk a harmadik helyen jutott döntőbe. Már ez is szenzációs teljesítménynek, meglepetésnek számított. „Nagy meglepetés, hogy csapatban a harmadik helyen jutottunk tovább, de a döntőben tiszta lappal indulunk. Bármi megtörténhet" - vélekedett Hegyi Dóra a döntő előtt. És...

PMFC: az U-válogatott nem térhet vissza, szakítottak vele

Az NB I-ből kizárt és a következő szezonban az NB III-ban szereplő Pécsi MFC szurkolói alighanem abban bíznak, hogy ha már a harmadosztályba száműzték a csapatot, akkor az új idényben minél több helyi kötődésű tehetséget látnak majd a piros-feketéknél. A 19 esztendős, U-válogatott kapus, Ivancsics Alex azonban aligha lesz közöttük. Ivancsics Alex ősszel még Eb-selejtezőn szerepelt az U19-es válogatottban, majd a Pécsi MFC a tavaszi szezonra a több játéklehetőség reményében kölcsönadta az NB III-as Szentlőrincnek, amelynek színeiben rendszeresen védett is a harmadosztályban. Jelen...

Michelisz kicsúszott, de...

Michelisz kicsúszott, de így is feljött a nyolcadik helyre vasárnap a Slovakiaringen Michelisz Norbert a 13. helyről indulva a nyolcadik helyen végzett a túraautó-világbajnokság szlovákiai állomásának második...

Hosszú Katinka háromból két...

Hosszú Katinka háromból két döntőt nyert szombaton Hosszú Katinka a pénteki arany és ezüst után három döntőjéből kettőt nyert meg a Santa Clara-i úszóviadal szombati...

WTCC: Michelisz mindkét...

WTCC: Michelisz mindkét futamon a 13. helyről indul vasárnap a Slovakiaringen Michelisz Norbert a 13. helyen zárta a túraautó-vb szlovákiai versenyhétvégéjének időmérő edzését, így vasárnap mindkét...

Hosszú Katinka arannyal és...

Hosszú Katinka arannyal és ezüsttel kezdett Santa Clarában Hosszú Katinka egy első és egy második helyezést szerzett a Santa Clara-i úszóviadalon, a tavaly novemberben kezdődött Arena...

U20-as vb: a Brazíliát...

Szerbia nyerte meg az Új-Zélandon rendezett U20-as labdarúgó-világbajnokságot, miután a döntőben hosszabbítás után 2-1-re legyőzte Brazíliát. A bronzéremért vívott találkozón Mali 3-1-re...

Risztov Éva második, Gyurta...

Risztov Éva második, Gyurta Gergely negyedik lett a nyíltvízi úszó világkupán A nőknél Risztov Éva második, a férfiak versenyében Gyurta Gergely negyedik lett a szombati Magyar Úszás Napja keretében...

Hertha: Dzsudzsák miatt távozhat a berlini kedvenc

Hertha: Dzsudzsák miatt távozhat a berlini kedvenc FRISSÍTVE: a Dinamo elnöke meggyőzte Dzsudzsákot - A német Bild című napilap találgatása szerint amennyiben Dzsudzsák Balázs érkezik a Hertha BSC-hez, távozhat Anisz Ben-Hatira, akit „berlini kedvencként" aposztrofálnak. A szurkolók körében állítólag nagy népszerűségnek örvend a 26 éves középpályás, a 10-es mezszám viselője, aki a technikás megoldások mellett a kemény párharcoktól sem riad vissza. A tunéziai válogatott futballista 2011 óta szerepel a Herthában, de Berlin szülötte, és gyermekkorában éveket töltött a klubban, így közel áll a szurkolók szívéhez. ...

A PMFC egykori kapusa, Dibusz Dénes Dárdai csapatában köthet ki

A PMFC egykori kapusa, Dibusz Dénes Dárdai csapatában köthet ki Petry Zsolt lesz a Hertha BSC labdarúgócsapatának kapusedzője. A klubnál képben van Dibusz Dénes is, a PMFC volt kapusa. A 38-szoros válogatott ex-hálóőr a Digisport Reggeli Start című műsorában pénteken elmondta: Dárdai Pál szövetségi kapitány, a Bundesliga-tagságát megőrző berlini csapat vezetőedzője a kinevezetését követően tett neki ajánlatot, amelyet el is fogadott. A 48 éves magyar szakember - aki eddig a szintén német élvonalbeli Hoffenheimnél dolgozott - június 26-án írja majd alá a szerződését. Petry Zsolt hozzátette, hogy a klubnál képben van Dibusz Dénes is, felmerült a...

Elhunyt Eisemann László, a Ferencváros és a válogatott masszőre

Elhunyt Eisemann László, a Ferencváros és a válogatott masszőre Hatvankét éves korában, csütörtökön este "tragikus hirtelenséggel" elhunyt Eisemann László, a Ferencváros és a magyar labdarúgó-válogatott masszőre. Az FTC honlapja pénteken reggel számolt be a legendás "Ejzi" haláláról, jelezve, hogy a klub a saját halottjának tekinti. Eisemann László - egy hároméves periódustól eltekintve - közel húsz esztendőn keresztül szolgálta a Ferencvárost, míg a nemzeti csapatnál 15 szövetségi kapitány irányítása alatt több mint 250 mérkőzésen segítette az együttest.