Meghalt Ennio Morricone olasz zeneszerző
Meghalt hétfőn, 91 éves korában Ennio Morricone olasz zeneszerző - közölte családja az ANSA hírügynökséggel. A kétszeres Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerző, a filmzene egyik legismertebb és egyik legnagyobb hatású alakja hétfő hajnalban, egy római klinikán hunyt el.Karrierje során több mint 500 film zenéjét írta, köztük az Egy maréknyi dollárért és a Volt egyszer egy vadnyugat című klasszikusokét.Ügyvédje és barátja, Giorgio Assumma közleményében azt írta, Morricone elméje az utolsó pillanatig tiszta volt, halála előtt el tudott...
Ijesztő: agyevő amőba fertőzött meg egy embert
Agyevő amőba fertőzött meg egy embert Floridában, a helyi egészségügyi hatóságok a hétvégén figyelmeztetést adtak ki az állam egyik nyugati parti megyéjének területére. A floridai egészségügyi hatóságok nem közölték, hogy a megbetegedett személy férfi-e vagy nő, és nem hoztak nyilvánosságra részletesebb információkat sem az esetről. Viszont a szombati felhívásból kiderül, hogy a nyugati parti Tampa környékén történt az eset. A hatóságok ugyanis Hillsborough megye egész területére érvényes figyelmeztetést tettek közzé, és ez Tampa környékén van. Minden...
Választásokat tartanak vasárnap a szomszédban
Horvátországban előrehozott parlamenti választásokat tartanak vasárnap, a magyaroknak pedig erős mandátumra lesz szüksége a horvát törvényhozásban - mondta az MTI-nek nyilatkozva Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnöke, aki újraindult a kisebbségi parlamenti képviselői helyért. Kiemelte: "látva azt az időt, ami következik, és látva azokat a körülményeket, amelyek körülvesznek minket, nagyon sok magyar szavazatra lenne szükségünk az erős legitimitáshoz". Ezért - mint mondta - az utóbbi hetekben minden meg is tettek azért, hogy...
A terror után a szélsőbalos...
Nyugat-Európa a 2015-2018-as terrorhullám után most tüntetésekkel néz szembe, a cél pedig ugyanaz, a kontinens destabilizálása...
Szlovénia negatív...
Szlovénia szombattól 36 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet is kér az úgynevezett sárga listán szereplő országok állampolgáraitól, köztük a horvátoktól is - írta a helyi...Rendkívüli járványhelyzetet...
Zoran Radojicic belgrádi polgármester a fővárosi válságtörzs javaslatára döntött a rendkívüli helyzet kihirdetéséről, hogy megtehessék a szükséges óvintézkedéseket az emberi életek...Horvátországban és...
Ismét megugrott a koronavírussal fertőzöttek napi száma Horvátországban és Szlovéniában - derült ki a válságstábok csütörtöki közleményéből. Horvátországban a testület...Ausztria hazahívja...
Ausztria utazási figyelmeztetést adott ki a Nyugat-Balkán hat országára: Szerbiára, Montenegróra, Bosznia-Hercegovinára, Észak-Macedóniára, Albániára és Koszovóra az új típusú...Sokkal gyorsabban melegszik...
A világ többi részénél háromszor gyorsabban melegedett a Déli-sark a 2018-at megelőző 30 évben. 2018-ban jegyezték fel a legmelegebb évet a térségben - írták a Nature Climate Change című...Szlovénia leveheti Horvátországot a biztonságos országok listájáról
Szlovénia keddtől leveheti Horvátországot a biztonságos országok listájáról, amennyiben a napi fertőzöttek száma százezer lakosra vetítve eléri a tízet két hét alatt - jelentette ki Jelko Kacin szlovén kormányszóvivő hétfőn. Kiemelte: bár nem vezetnek be karantént a Horvátországból érkezők számára, az ország "sárga listára" kerülhet, ami annyit jelent, hogy veszélyes odautazni. A kormány vasárnap este törvénymódosítási javaslatot fogadott el, amellyel július 31-ig kiterjesztette a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek enyhítésére hozott...
Kirekesztő? Átkeresztelik a bécsi Szerecsen Gyógyszertárat
Több évszázad óta viselte ezt a nevet, de most a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) aláírásgyűjtéssel tiltakozott a patika szerinte rasszista elnevezése ellen, a tulajdonos pedig úgy döntött, átkereszteli a patikát. Új nevet és logót kap a szerecsenről elnevezett bécsi belvárosi gyógyszertár, a Mohren-Apotheke azt követően, hogy az afroamerikaiakkal való egyenlő bánásmódért küzdő amerikai radikális jogvédő civil mozgalom, a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) aláírásgyűjtéssel tiltakozott a patika szerinte rasszista elnevezése ellen.Az...
Közeleg a baj? Emelkedett a fertőzöttek száma Csehországban
Nagyon megugrott a hétvégén az új koronavírus-fertőzések napi száma Csehországban: szombaton 260 új beteget regisztráltak, ami majdnem százzal több, mint pénteken és április eleje óta ez a legmagasabb napi szám - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján vasárnap reggel megjelent hivatalos adatokból. Eddig 11 ezer 306 ember kapta el a betegséget. A betegek több mint hetven százaléka már meggyógyult, a jelenlegi 3277 fertőzöttből pedig 117 beteget kezelnek kórházban. Közülük mintegy tucatnyi fertőzött állapota minősíthető súlyosnak. Az áldozatok száma 347, ami kettővel...
Szabad szemmel is...
Majdnem ötezer év után ismét a Nap felé közeledik a NEOWISE-üstökös, amely a vártnál fényesebb lesz, így ha nem esik szét,...
Megugrott a fertőzöttek...
Több mint két hónap óta a legtöbb új koronavírus-fertőzöttet regisztrálták Horvátországban a válságstáb csütörtöki közleménye alapján. A legfrissebb adatok szerint az...Szerbiában újra...
Újra korlátozásokat vezetnek be Szerbiában, mert a napi új fertőzöttek száma ismét meghaladta a százat, Szkopje és Pristina viszont a fertőzöttek számának folyamatos növekedése ellenére...Horvátországban és...
Horvátországban és Szlovéniában is nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma - derült ki a válságstábok közleményéből kedden. A két ország kormánya azonban egyaránt úgy véli, hogy nincs...Horvátországban nem csökken...
Nem csökken az új koronavírussal fertőzöttek száma Horvátországban, sőt új járványgóc alakulhat ki az észak-dalmáciai Zárában (Zadar) egy teniszverseny miatt - írta a helyi sajtó...Lezárhatnak egy járást...
Egy egész járást lezárhatnak a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban az új típusú koronavírus (Sars-Cov-2)terjedésének megállítására, mert járványgóc alakult ki egy helyi...Folytatódhat az aláírásgyűjtés Székelyföldért
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésének késő esti szavazásán a koronavírus okozta járvány miatt jóváhagyta az európai polgári kezdeményezésekhez szükséges aláírások összegyűjtésére, azok tagállami ellenőrzésére és igazolására vonatkozó határidők visszamenőleges meghosszabbítását tartalmazó bizottsági javaslatot - közölte az uniós parlament pénteken. A 653 szavazattal, tíz ellenszavazat és két tartózkodás mellett jóváhagyott javaslat szerint hat hónappal hosszabbodna meg a gyűjtési időszak azon kezdeményezéseknél, amelyek esetében a támogató nyilatkozatok gyűjtése 2020....
Zöld fényt észleltek a Mars légkörében
Először sikerült megfigyelni a Földön kívül a fényjelenséget, amely az oxigénatomok és a napfény reakciójából születik. Az adatok segíthetik a Mars-szondák légkörbe való belépését, süllyedését és landolását a jövőbeni kutatások során. Zöld fényt észleltek a Mars légkörében - számolt be róla a BBC hírportálja. Hasonló fényt látnak időnként az asztronauták, amikor a Föld tányérjának peremére tekintenek. A fény az oxigénatomok és a napfény reakciójából születik.A jelenségről régóta sejtették, hogy más bolygóknál is létezhet, az európai-orosz Trace Gas Orbiter (TGO) nevű...
Montenegróban egy hónap után jelent meg újra a vírus
Több mint egy hónap után újabb koronavírus-fertőzést regisztráltak Montenegróban, pedig az Adria-parti ország néhány hete megszüntette a járványhelyzetet, és koronamentes övezetnek kiáltotta ki magát. A többi nyugat-balkáni országban is nő a fertőzöttek száma. A montenegrói fertőzött a múlt héten Bosznia-Hercegovinában járt, ott kaphatta el a vírust, jelenleg otthoni karanténban tartózkodik. Montenegróban így összesen 325 fertőzést regisztráltak a járvány megjelenése óta. Szerbiában egy nap alatt 12 251-ről 12 310-re emelkedett az azonosított fertőzöttek száma....
A rovat további témái
- 7,9 millióan fertőződtek meg, 433 ezren haltak meg világszerte
- Nagy balhé volt Londonban, szélsőségesek csaptak össze
- Horvátországban harmadik napja nem diagnosztizáltak új fertőzöttet
- Füvezhettek a vallási szertartásokon az ősi izraeliek
- Donald Trump nem tett le a Mars meghódításáról
- Koronavírus: már több mint hatmillióan fertőződtek meg
« Előző
459 | 486 | 513 | 540 | 567 | 594 | 621 | 648 | 675 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szenteste napjától idén is...
- Milliárdos pécsi vagyon tűnhet el
- Gyermek a sváb kendőben
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Mánfai gyilkosság: két kislány maradt...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Jövőre megduplázódik a családi...

