Virágzik a drogturizmus Brazíliában
Egy októberi reggelen Joao Geraldo de Almeida elindult élete nagy barbecue-jára. Fegyveres rendőrök konvojának kíséretében felhajtott a Brazília harmadik legnagyobb városát környező hegyekbe, maszkot erősített az arcára és lángra lobbantott több mint hat tonna kábítószert, amelyet emberei foglaltak le. - Még sohasem semmisítettem meg ekkora drogmennyiséget - mondta büszkén a szövetségi rendőrség Minas Gerais állambeli szervezetének parancsnoka.Dél-Amerika előkelő helyen szerepel a világ legnagyobb coca- és marihuana ültetvényeinek helyt adó térségek között. Almeida zsákmányának...
Száz év után került elő egy karácsonyi kívánságlista
Éppen száz éve, 1911 karácsonyán írta össze kívánságait egy akkor 11 éves kislány, akinek fiához most jutott el a kéménybe rejtett lista - számolt be a különös centenáriumról a BBC hírportálja. Az 1911. december 24-i keltezésű levél egy dublini ház kéményében volt elrejtve 1992-ig, amikor az új tulajdonos a központi fűtésre való átállás során rábukkant. Hannah Howard szándékosan dugta el egykor a levelet, mert az utókornak szánta a régi idők mementójaként. A felfedező most látta elérkezettnek az időt, hogy leletéről nyilvánosan is beszéljen, ez az Irish Times című lapban megjelent...Cukiság a javából: gondozói nevelik a csöppség jegesmedvét
Egy dán állatkert egyhónapos jegesmedvebébijét a gondozók nevelik, mert anyjának nincs elég teje az etetéshez. A kölyök a Siku nevet kapta, ami inuit nyelven jeget jelent. - olvasható az index.hu hírportálon. A csöppséget három ember, váltásban felügyeli a kis jegesmedve életének minden pillanatát a Koppenhágától százhetven kilométerre fekvő kolidi rezervátumban. Mint azt az index.hu írja, Frank Vigh-Larsen, a dán Skandinavisk Dyrepark vadrezervátum menedzsere szerint a Siku nagyon jól van, majdnem duplájára hízott szüetése óta. jelenleg 3,2 kilogramm. Két nappal a szülés...
Lilára verte társát a...
Kórházba kellett szállítani a hároméves brit Katie Ann Guttridge-t, miután kétéves óvodástársa úgy megverte, hogy elrepedt az...
Nem várt az...
Bár korábban azt hozta nyilvánosságra, hogy megvárja az IMF-tárgyalások végét, azok kezdetet előtt megvonta a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot Magyarországtól szerdán a...Megverték Oláh Ibolyát és...
Döbbenten nézték végig az Alibi kávézó vendégei, ahogy egy őrjöngő férfi Oláh Ibolyát (33) és barátnőjét megveri - olvasható a...
A melegházasság jótékony...
Az azonos neműek házasságának legalizálása egészségesebb környezetet teremthet a homoszexuális és a biszexuális férfiak...
A Neue Zürcher Zeitung az...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a magyar kormány közötti előkészítő tárgyalások megszakadásáról számolt be hétfői számában a...
Álmában halt meg Václav...
Hetvenöt éves korában vasárnap reggel elhunyt Václav Havel volt csehszlovák, majd cseh államfő, drámaíró és nemzetközi hírű...
A német neonáci terrorista sejt egyenesen a BfV-től kapott "támogatást"
Németországban az alkotmányvédelmi hivatal (BfV) információszerzés céljából 2000-ben pénzt juttatott az idén novemberben lelepleződött neonáci terrorista csoportnak - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi lap. A remélt információkat nem sikerült megszerezni, s a terrorista sejt még egy évtizeden keresztül szabadon gyilkolt és rabolt az országban. A terrorelhárításért felelős hatóság lehallgatott telefonbeszélgetések útján tudomást szerzett arról, hogy a Türingia tartományban létrejött háromtagú csoportnak sürgősen pénzre van szüksége, hogy új - hamis - útleveleket szerezzen. A...Kobe Bryant folyamatos félrelépései zátonyra futtatták házasságát
Felesége évekig elnézte a Lakers-kosaras Kobe Bryant hűtlenségét, ám most betelt a pohár. Vanessa benyújtotta a válókeresetet, melyben asszonytartást is követel dollármilliomos férjétől - írja a borsonline.hu. Zátonyra futott Kobe Bryant tízéves házassága, az asszony már be is nyújtotta a váláshoz szükséges papírokat a bíróságon. A szakítás híre annál is inkább érdekes, mert Vanessa nyolc évvel ezelőtt - amikor a Los Angeles Lakers kosarasát egy coloradói szállodaalkalmazott szexuális zaklatásával vádolták - kitartott hűtlenségét beismerő férje mellett. Most viszont betelt a...
A szlovák elnök állítólag ellenzi a kisebbségi helységnévlistát
Ivan Gasparovic szlovák államfő szerint az új kisebbségi helységnévlista alkotmány- és törvényellenes, és át kell dolgozni. Háttérinformációk szerint leváltaná Rudolf Chmel (Híd) miniszterelnök-helyettest, ha ilyen formában elfogadásra a kormány elé terjeszti a listát - az elnök szóvivője ezt cáfolja - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szombaton. Az újság emlékeztet: a köztársasági elnök a márciusi parlamenti választásokig a kormány minden döntésébe beleszólhat, mi több, a miniszterek jelenleg már csak megbízott miniszterek. Marek Trubac elnöki szóvivő cáfolta a...
Mélyponton Vlagyimir Putyin...
Vlagyimir Putyin népszerűsége az idei mélypontját érte el a VCIOM orosz közvélemény-kutató intézet pénteken közzétett...
Látó asszony veszi le a...
Irigyei elől az ezotéria oltalmazó világába menekült Zimány Linda. A szőke modell szeretetburkot von maga köré, ha negatív...
Újabb "nácivadász...
Elindul "Az utolsó esély - 2" művelet, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ újabb nácivadász programja - jelentette be szerdán Berlinben Efraim Zuroff, a náci háborús...Új televíziós csatorna...
Nagy a titkolódzás a Parlament Tv körül, pedig januártól sugározni fog a legújabb politikai adó. A Fidesz-közeli alapítói...
Washingtonban savazták a...
A budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) a következő hetekben tanulmányt tesz közzé csaknem kéttucatnyi európai ország azon több mint félszáz jogszabályáról, amelyek a magyar kormány...Stohl Buci összetört a...
Stohl András (44) megtört a rácsok mögött, ami nem is csoda: a színész életében először tölti családja nélkül az ünnepeket -...
Milliókat örökölt: mágnás lett a fekete római utcakölyökből
Tíz millió eurót (bő 3 milliárd forintot) örökölt egy macska Olaszországban. A fekete kandúr páratlan gazdagodási karriert futott be, mivel "utca(macska)kölyökként" kezdte önálló életét Rómában nyomorban tengődve. Ebből emelte ki egy idős, magányos nő, aki hajdanán egy ingatlanmágnáshoz ment feleségül, ám hamar megözvegyült. Gyermeke nem volt a párnak, az özvegy nem ment újból férjhez, és amikor két éve romlani kezdett egészsége, úgy döntött, hogy mindenét Tommasóra, a macskára hagyja, amiről szabályos végrendeletet csináltatott. A vagyonra azonban nem a macska ügyelt...
A maffia is kutat az 1,2 milliárdos zsákmány után
Vérszemet kapott az alvilág, amint kiderült, a pénzszállító kocsiból megfújt mesés vagyon nagy részének híre-hamva sincs, bár ketten már előzetesben vannak - olvasható a Blikk internetes kiadásában. A Brink's páncélozott autója 1,2 milliárd forintot rejtett főleg valutában, amiből az MTV Híradó szerint mindössze 59 milliónyi került elő dollár és euró bankjegyekben. Érthető, hogy a tetemes összeg hallatán izgalomba jöttek a hazai és a nemzetközi bűnözök, hisz a pénzt az eddigi információk szerint egyetlen ember, a rablás ötletgazdája őrzi valahol. Ekkora összeg kellően...
Liptai Claudia újra magára maradt, kedvese visszatért családjához
Egy év lángolás felemésztette Liptai Claudiáék (38) szerelmét. Úgy tudjuk, B. Péter, a tévés szerkesztő visszaköltözött a feleségéhez és két gyermekéhez Dunakeszire - olvasható a Blikk online kiadásában. Pedig olyan szépen indult minden. Liptai Claudia már túltette magát Daróczi Dávid elvesztésén, amikor életében felbukkant az új szerelem. Nem kellett messzire mennie, hiszen a férfi a mindennapjai részese volt. Péter a Mokka szerkesztőjeként állandó munkakapcsolatban állt Claudiával. Többen már a tavaly nyári sárkányhajóversenyen érezték, hogy valami alakul közöttük, de hogy ez az...
A rovat további témái
- 46 millióból lett Barbie-baba egy amerikai férfi
- Szemétlerakóba temettek 274 amerikai katonát
- Nagy-Britannia és Magyarország is beintett az EU-csúcson
- Sokallja a gyermektartást a sztárszakács, ezért fellebbez
- Piranhákkal ölette meg magát a 18 éves halász
- A holokausztot és Trianont rangsorolta az amerikai szenátor
« Előző
3996 | 4023 | 4050 | 4077 | 4104 | 4131 | 4158 | 4185 | 4212 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Ködös éj után egy kis napsütésre is...
- Még két hétig írható alá a nemzeti...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- A világ akkor is változik, ha nem...
- Zsákszámra önthetjük a palackokat az...
- Mohácsi Duna-híd: reagált a szaktárca...
- Pontyok és ragadozók is érkeztek két...
- Agresszív szatír tartja rettegésben...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...

