Székelyföldön az érettségizők kétharmadát megvágták
Katasztrofális eredmények születtek a romániai érettségi vizsgákon, Hargita és Kovászna megyében például a jelentkezőknek kétharmada megbukott. Az idei érettségi eredmények alapján a székelyföldi megyék a sereghajtók között szerepelnek. Hargita megyében a jelentkezőknek mindössze 30,25 százaléka vizsgázott sikeresen. A megyében van három iskola, amelyben egyetlen végzős diák sem ment át. Kovászna megyében csak kevéssel jobbak az eredmények, itt a jelentkezők 32,42 százaléka vizsgázott sikerrel. Maros megyében 45,74, Kolozs megyében 54,29, Bihar megyében 53,37, Szatmár megyében...Bűzös sztori: megölte a férjét, mert nem bírta a szagát
Mosdatlanság miatt ölte meg férjét egy 26 éves asszony Oroszországban, Sztavropol városában. A 35 éves férfi hónapokon át nem volt hajlandó se fürödni, se zuhanyozni, de még mosakodni sem. Felesége hiába kérlelte, és amikor már jó ideje képtelen volt elviselni férje bűzét, leütötte a vasalóval, majd pedig megfojtotta annak zsinórjával. A holttestet egy kenyérvágó - recés pengéjű - késsel szétfűrészelte és a közeli erdőben elrejtette. A tetemdarabokat megtalálták, a rendőrség letartóztatta nőt, aki vallomásában gyilkosságát férje elviselhetetlen szagával indokolta - adta hírül az...Kutatók erednek a kétméteres kínai jeti nyomába
Az állítólag a Hupej (Hubei) tartományi sötét erdőkben élő kínai jeti (yeren) keresésére indulnak ismét, hogy végérvényesen a rejtély végére járjanak.A két méternél magasabb, felegyenesedve járó lény létezésében évszázadok óta hisznek a Sennungcsia (Shennongjia) erdőség környékén élő falusiak. A "vadembert" e magas hegyvidéki területeken - úgy tudni - több száz alkalommal látták: azok szerint, akik találkoztak vele, testét sötétszürke, vöröses szőrzet borítja. Lábnyomait és elhullajtott hosszú, sűrű szőrzetének darabjait kínai kutatók elemezték, és azt állították, hogy...
Tizennégy orosz zarándok...
Tizennégy orosz állampolgár vesztette életét, huszonkettő pedig megsérült egy autóbuszbalesetben Ukrajnában - közölte szombaton az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma, pontosítva a...Tévedésből lett öngyilkos...
Tévedésből végzett az életével egy 19 éves diák Svájcban, mert ugyan átment az érettségin, ám számítógépes hiba folytán nem került fel a sikeresen vizsgázók listájára. A fiúval madarat...Nyűgösebbek vagyunk a nagy...
A forró napok megterhelik testünket, de alaposan igénybe veszik kedélyállapotunkat is - állítják a szakértők. Sokan érzik...
Kétórás lemaradásban vannak...
Dohányzó és nem dohányzó nők embrióiról időugrással készült time-lapse fotósorozatok igazolják, hogy a dohányos nőktől származó embriók lassabban fejlődnek - számoltak be eredményükről...Izrael mérgezte meg? -...
A Palesztin Hatóság (PH) szerdán beleegyezett, hogy exhumálják Jasszer Arafat holttestét, miután új feltételezések láttak napvilágot arról, hogy az egykori palesztin vezetőt polóniummal...Nem léteznek sellők -...
Nincs bizonyíték arra, hogy léteznének sellők - az Egyesült Államok kormányzata szerint. Hát, ha ők mondják... A közlés...
Lefotózták egyetlen atom árnyékát - a modell az itterbium volt
Első ízben sikerült egyetlen atom árnyékát lefényképezni: a sikert az ausztrál Griffith Egyetem tudósai könyvelhetik el. Az ötéves munka eredményeit összefoglaló tanulmány a Nature Communications című folyóiratban látott napvilágot. Az egyetem kvantumdinamikai központjának kutatói azt próbálták kideríteni, hány atom szükséges ahhoz, hogy "észlelhető" legyen az árnyékuk. Mint kiderült, egyetlen egy is elegendő - olvasható a ScienceDaily (http://www.sciencedaily.com) tudományos honlapon, valamint a News.com.au ausztrál hírportálon (http://www.news.com.au)."A látható...
Rákkeltő a horkolás közben tartott légzésszünet?
A rosszindulatú daganatok keletkezésének sokféle oka lehet: vegyszerek, hormonális változások vagy akár az eltúlzott napozás, de amerikai és spanyol kutatók szerint rákkeltő lehet a horkolás is. Nem a lármás hangjelenség, amellyel sokan a velük alvó társak nyugalmát zavarják, hanem éppen az a szünet, amikor csönd van és a horkoló személy nem vesz levegőt.Becslések szerint az Egyesült Államok lakói közül 28 millió szenved ilyen légzési zavarban, amelyről sokan nem is tudnak. Az alváskutatás az orvostudomány külön szakterülete lett, és az új eredmények még kifejezettebben mutatják,...
Mobiltelefonáló asszonyokat ütött agyon a villám
Nagy valószínűséggel mobiltelefonálás miatt csapott villám négy nőbe Németországban. Hármat agyonsújtott, a negyedik asszonyt egy kórházi intenzív osztályon ápolják. A 41, 50, 66 és 67 éves nőket Korbach városa mellett egy golfpályán érte a vihar, amely elől egy faházba menekültek. Bár a menedékkunyhót magas fák övezik, a villám mégsem azok egyikébe csapott bele, inkább a mobiltelefon "vonzotta". A balesetnek szemtanúja volt mind a négy nő férje, akik a történtek ellenére kénytelenek voltak szintén használni telefonjukat, hogy mentőt hívjanak. Nekik nem esett bajuk. A..."Füllel teniszeznek" a...
Dan Guilbeault hároméves volt, amikor az orvosok megállapították, hogy egy glioma nevű tumor nyomja a látószerveit. Ezzel együtt tovább űzte kedvenc sportjait - kosárlabdázott,...Az internet által kerüli...
A világhálóval kerüli meg némasági fogadalmát egy apáca Nagy-Britanniában: a neten cseverészik, miközben csendben van. A 41...
Az utcára költözik Vilmos...
Vilmos herceg felesége az utcán alszik, hogy felhívja a figyelmet a londoni hajléktalanok helyzetére. Egy éjszakára az utcára...
Tiltakoznak a német...
A jósállatok kimerülésétől tartanak német állatvédők a labdarúgó Európa-bajnokság miatt. Két éve Paul polip volt a német...
Önként dolgoztak a magyar...
Az olaszországi Modenában felszámolt magyar prostitúciós hálózatról nyilatkozott az MTI-nek a börtönre ítélt magyar futtatók...
Menyasszonyi...
Vécépapír alapú menyasszonyiruha-versenyt rendeztek New Yorkban az esküvői költségek csökkentésének jegyében. A döntő helyi...
Eltitkolta egymillió dolláros cipőgyűjteményét a férje elől - a férfi perre megy
Tulajdonrészt szeretne volt felesége egymillió dollárt (230 millió forintot) érő cipőkollekciójából egy Wall Street-i üzletember, aki bírósági keresetében arra hivatkozott, hogy válása idején nem tudott a nagy értékű gyűjteményről. A pert indító Daniel Shark szerint felesége, Beth 1200 pár cipőből álló kollekcióját New York-i lakásuk egy titkos szobájában tartotta, amiről ő csak a 2009-ben lezajlott 3,25 millió dolláros válópert követően szerzett tudomást - ismertette kedden a The Daily Telegraph online kiadása. A fantasztikus cipőkollekcióból nagyjából 700 pár származik Christian...Stonehenge megépítése a kőkori Britannia egyesítését szolgálta
Stonehenge megépítése a kőkori Britannia egyesítését szolgálta - erre a következtetésre jutottak angol kutatók. A Stonehenge Riverside Project (SRP), amelyben a Sheffieldi, a Manchesteri, a Southamptoni és a Bournemouthi Egyetem, valamint a University College London tudósai vesznek részt, immár tíz éve kutatja a megalitikus építményt és annak környékét. Az SRP résztvevői például 2008-ban kiderítették, hogy az építményt a feltételezettnél csaknem ötszáz évvel korábban emelték - olvasható a BBC hírei között (www.bbc.co.uk) hírei között. A kutatók legújabb vizsgálataik alapján most...
Alig egy kilométert tesz meg óránként a világ leglassabb cápája
Alig valamivel több mint óránkénti egy kilométer a világ leglassabb cápájának átlagos úszósebessége, legalábbis norvég és japán kutatók megállapítása szerint. A tokiói Nemzeti Sarkkutató Intézet munkatársa, Vatanabe Juki közölte, hogy ezzel az eredménnyel a grönlandi cápa az óceán leglassabb hala a méretéhez képest. A japán szakember a Norvégiai Sarkkutató Intézet kutatóival együttműködve a Norvégiához tartozó sarkvidéki Svarlbard szigetcsoport körüli vizekben jelölt meg adatrögzítőkkel cápákat, hogy segítsen fényt deríteni arra: mi pusztítja az ott élő borjúfókákat. Tanulmányuk a...
A rovat további témái
- A zsidó állam visszamondta Kövér László izraeli meghívását
- Dülledtszemű törpét azonosítottak brit szakértők
- Méhen belül operálták ki a daganatot a magzatból
- Elie Wiesel elégedetlen Kövér László válaszlevelével
- Kólaterápiára fogtak a csehek egy kacagójancsit
- A pokoltól való félelem lenyomja a bűnözési rátát
« Előző
3645 | 3672 | 3699 | 3726 | 3753 | 3780 | 3807 | 3834 | 3861 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Így ment szakmányban az átverés a...
- Több mint négyszázszor riasztották a...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Január 4-ig ingyen parkolhatunk Pécsett
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Beindult a „fogyi-láz" Pécsett is, ám...
- A vevők dobták össze egy idős...

