Az RMDSZ szerint Kövér ronthat a román-magyar viszonyon
Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének a romániai választási kampányba való "beavatkozása" elronthatja mindazt, amit románok és magyarok közösen felépítettek az elmúlt huszonkét évben - jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. A politikust a Mediafax hírügynökség kedden idézte. Az RMDSZ elnöke úgy vélte, hogy Kövér látogatása következtében feszültségek keletkezhetnek a román-magyar kapcsolatokban, amit az RMDSZ nem akar. Kelemen kifejezte meggyőződését, miszerint a romániai magyarok elég érettek ahhoz, hogy...A meggy gyulladáscsökkentő hatása felér a gyógyszerekével
A meggylében található antioxidánsok javítanak az ízületi gyulladásban szenvedő betegek állapotán - hangzott el az Amerikai Sportorvosok Kollégiumának idei kongresszusán San Franciscóban. A kutatók szerint a meggyben található a legtöbb gyulladáscsökkentő hatóanyag valamennyi élelmiszer közül, a meggylékúra pedig semmilyen mellékhatással nem fenyeget.Kerry Kuehl és munkacsoportja évek óta foglalkozik a meggylé gyógyhatásával. Korábbi dolgozatukban hosszútávfutók izomfájdalmainak csillapításáról számoltak be a gyümölcs segítségével.A kongresszuson elhangzott, hogy 20, ízületi...
A koraszülötteknél gyakrabban forul elő pszichózis
Svéd és brit kutatók 1,3 millió ember adatainak elemzésével arra a megállapításra jutottak, hogy a koraszülöttként világra jött embereknél későbbi életük során nagyobb a mentális zavarok megjelenésének kockázata. A The Archives of General Psychiatry című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerint a bipoláris zavar, a depresszió és a pszichózis is nagyobb gyakorisággal fordult elő az egykori koraszülöttek körében.A londoni King's College és a stockholmi Karolinska Intézet munkatársai 1,3 millió, 1973 és 1985 között Svédországban született ember adatait tekintették át....
Életfát kaptak ajándékba a...
A tervezettnél egy nappal korábban, ünnepélyes keretek között avatták fel szombaton azt az életfát, amelyet a magyar nép...
Gömböc újratöltve: a Triat...
Triat névre keresztelték azt az új háromdimenziós testet, amelyet a Gömböc továbbgondolt követőjeként a jövő héten mutatnak be...
Két új elemmel bővült a...
Közel egy évvel azután, hogy csatlakoztak a periódusos rendszer elemeihez, a kémikusok nemzetközi szervezete, az IUPAC...
A mogorva emberek az...
Ki-ki a saját személyiségéhez választ kutyát maga mellé, a barátságtalan emberek szívesebben tartanak agresszív kutyáfajtákat...
"Lefotózták" az olimpiai...
A brit Warwicki Egyetem munkatársainak sikerült szintetizálniuk az olimpiai ötkarikára hasonlító olimpicén molekulát, amelyről...
Romániában vizsgálják a...
Hargita megye prefektusa vizsgálja azoknak az önkormányzati határozatoknak a törvényességét, amelyek szerint utcákat vagy iskolákat neveztek el Nyirő József erdélyi íróról - jelentette be...Filmbe illő sztori került napvilágra a vatikáni "árulás" kapcsán
A kiszivárogtatásokra reagáló hivatalos szentszéki nyilatkozatok helyett egy nevét elhallgató vatikáni dolgozó számolt be az olasz sajtónak a pénteken letartóztatott pápai inas, Paolo Gabriele megbízóiról, hangoztatva, hogy a komornyik parancsnak engedelmeskedett. "Bevallom: én vagyok az egyik áruló, a pápa védelmében tesszük, az egyház szennyesének feltárására" - nyilatkozta a La Repubblica és a La Stampa napilapnak egy nevét elhallgató vatikáni dolgozó.A Vatikánból kijuttatott dokumentumok hátteréről részletesen beszámoló személy elmondta, hogy Paolo Gabriele ártatlan....
Magyar motorosokat gázoltak halálra Lengyelországban
Három halottja van a vasárnap délután történt lengyelországi magyar motorosbalesetnek - értesítette Mariusz Ciarka, a kis-lengyelországi vajdasági rendőrség szóvivője az MTI-t. A Krakkó-Zakopane útvonalon fekvő Lubien település határában a szabályosan közlekedő tíz fős magyar motoros csoporttal frontálisan ütközött egy brit rendszámú, jobbkormányos Volkswagen Polo, amely ismeretlen okokból futott át a szemközti sávba. Az egymás mögött haladó, Szlovákiába tartó magyar csoport első járművének sofőrje, egy 44 éves férfi és utasa, egy 40 éves nő - egy házaspár - a helyszínen életét...Majdnem nyolcezer éves települést fedeztek fel Prágában
Hétezerötszáz éves település maradványait tárták fel Prága Bubenec kerületében - olvasható a Radio Praha honlapján (http://www.radio.cz). "Feltártunk két újkőkori hosszú házat: az egyiknek négyszögletes az alaprajza és körülbelül hétezer éves, a másiknak trapezoid és ötszáz évvel fiatalabb" - magyarázta az ásatásokat irányító Radek Balý, a Cseh Régészszövetség elnöke. Hozzátette: az évezredek során az épületek faanyaga természetesen elkorhadt, csupán a cölöplyukak maradtak fenn, amelyekből lehet következtetni az épületek alaprajzára és beosztására. Találtak egy...
Elhalasztják Nyirő József...
Nyirő József író újratemetésének szervezője, az Országgyűlés Hivatala és társszervezője a Székelyudvarhelyért Alapítvány a hatályos romániai és magyarországi jogszabályok szerint minden...Eurovíziós Dalfesztivál:...
Loreen svéd énekesnő nyerte Euphoria című dalával az 57. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombat este rendezték az azeri fővárosban, Bakuban; a Magyarországot képviselő...Nyirő-újratemetés: urnát...
A korondi rendőrségen átkutatták Lukács Csaba, a Nyirő József erdélyi író újratemetéséért felelős kommunikációs vezető csomagjait szombaton késő délután, s egy urnát találtak benne -...Kőkori sírkamrát takart a...
A Bristoli Egyetem régészei exhumálják és megvizsgálják azokat az emberi csontokat, amelyeket Walesben, Pembrokeshire-grófság...
Csíksomlyói búcsú:...
"Pünkösd azt üzeni, a mi népünk is kiválasztott nép, van helyünk a nap alatt" - hangsúlyozta csíksomlyói...
Nyirő-újratemetés:...
Hargita megye prefektusi hivatala kérni fogja a Nyirő József nevére kibocsátott temetkezési engedély semmisségének megállapítását - közölte a román kormány parlamenti kapcsolatokért...Bocsánatot kért a náci orvosok bűneiért a német orvosi kamara
Bocsánatot kért a náci orvosok bűniért a német orvosi kamara (Bundesärztekammer). A szervezet pénteken véget ért nürnbergi közgyűlésén elfogadott nyilatkozat szerint a német orvosok közössége "mélyen sajnálja", hogy a náci időkben orvosok, akik a gyógyításra esküdtek fel, az emberi jogokat sértő cselekményeket hajtottak végre. A kamara "megemlékezik a még élő és a már elhunyt áldozatokról, és bocsánatot kér tőlük" - áll a nemzetiszocialista uralom bukása után 67 évvel elfogadott nyilatkozatban. A mintegy 450 ezer tagú szervezet hangsúlyozta: a...EKF: EU-milliók Kassa és Marseille kulturális terveihez
Az európai kulturális fővárosok tervbe vett programjait véleményező uniós testület azt javasolta pénteken nyilvánosságra hozott jelentésében, hogy Kassa és Marseille kapjon pénzügyi támogatást a 2013-ban lebonyolítandó rendezvénysorozatokhoz. A támogatást a Melina Mercouri alapból folyósítják majd, és ez mindkét városnak másfél millió eurót jelent. Mercouri volt az, aki 1985-ben görög kulturális miniszterként kezdeményezte, hogy évente különböző városok Európa kulturális fővárosaként szervezzenek színvonalas programokat az európai kulturális identitás erősítése érdekében. A magyar...Még nem döntöttek Schmitt Pál sorsáról a NOB-ban
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye miatt. Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a végrehajtó bizottság quebeci ülésén kijelentette: további információkra, dokumentumokra van szükség ahhoz, hogy tisztán, becsületesen tudjanak dönteni. Hozzátette: tiszteletben tartják Schmitt Pál védelemhez való jogát, és reméli, gyorsan lezárják az ügyet. Amennyiben eljárást indítanak Schmitt ellen, és elmarasztalják, akkor -...A rovat további témái
- Önkarbantartó kopogtatással a betegségek ellen?
- Horvátország júniusban megemeli az autópálya díjakat
- Székelyföldön több autót megállítottak a románok Nyirő hamvait keresve
- A Tyrannosaurus rex patagóniai rokonát fedezték fel Argentínában
- Joghurttal tömték az egereket – szőrösebbek és szaporábbak lettek
- Egyre több diák plagizál - már nemcsak nálunk
« Előző
3699 | 3726 | 3753 | 3780 | 3807 | 3834 | 3861 | 3888 | 3915 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Több mint száz új mentőautót...
- Így ment szakmányban az átverés a...
- Több mint négyszázszor riasztották a...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Január 4-ig ingyen parkolhatunk Pécsett
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Beindult a „fogyi-láz" Pécsett is, ám...

