Elviszik az oroszok a sérült paksi fűtőanyagokat

Még az idén elszállítják Magyarországról a paksi atomerőműben 2003-ban megsérült fűtőelemeket - nyilatkozta a Roszatom illetékes szakembere hétfőn a moszkvai Atomexpón. Alekszandr Dorofejev, az orosz állami atomenergetikai cég irodavezetője az MTI kérdésére emlékeztetett: az eltelt évek alatt több feladatot is végre kellett hajtaniuk annak érdekében, hogy a fűtőelemek szállítható állapotban legyenek, kiemelésüktől kezdve hűtőmedencékbe helyezésükig, majd szárításukig. "Hatalmas munkát végeztünk el. Mostanára felvetődött a sérült fűtőelemek Oroszországba szállítása, amely...

Megmozdította az izraeli-palesztin béketárgyalásokat Ferenc pápa

Előrelépésként értékelte a hétfői olasz sajtó Ferenc pápa, Simon Peresz izraeli és Mahmúd Abbász palesztin elnök vatikáni békeimáját, a kommentárok azonban a találkozó szerintük gyenge pontjaira is rámutattak. Andrea Riccardi történész, a Szent Egyed katolikus közösség elnöke szerint a vasárnap esti vatikáni békeima üzenete Ferenc pápának abban a mondatában rejlett, mely szerint "azt kell keresni, ami összeköti, nem azt, ami elválasztja" a három legnagyobb vallást és az ezeket képviselő népeket.Riccardi a konzervatív Corriere della Serában értékelte az egyházfő, Simon...

A bolgároknál megakad a Déli Áramlat gázvezeték

A bolgár kormányfő utasítást adott a Déli Áramlat megvalósításának felfüggesztésére országa területén, de erről a szófiai kormány még nem értesítette Moszkvát - tájékoztatott vasárnap az orosz energiaügyi minisztérium.A tárca képviselője úgy vélte, hogy a kérdést megvitathatják a hétfőre Brüsszelbe tervezett orosz-ukrán-EU háromoldalú gáztárgyaláson. Plamen Oresarszki bolgár miniszterelnök a döntést azt követően jelentette be, hogy vasárnap Szófiában amerikai szenátorokkal találkozott. Azt mondta, hogy az Európai Bizottság kérésére felfüggesztették a gázvezeték bulgáriai...

Több százezer magyar...

Több százezer magyar zarándokolt el a csíksomlyói szentmisére Öntudatra ébredésre és a közösség szolgálatára buzdította a híveket a csíksomlyói pünkösdszombati szentmisén Oláh Dénes...

A walesiek és az angolok...

A walesiek és az angolok nem engednék elszakadni a skótokat Az angolok és a walesiek többsége azt szeretné, ha Skócia az Egyesült Királyság része maradna. A Financial Times című napilap...

Egy békafaj hangszóróként...

Egy békafaj hangszóróként használja a csatornákat Egy apró levelibékafaj olybá tűnik, a városi csatornákat használja, hogy nőstényeknek szánt szerenádját felerősítse. A Journal...

70 éve kezdődött "a...

70 éve kezdődött Hetven éve, 1944. június 6-án kezdődött a világtörténelem legnagyobb partraszállási hadművelete: a második világháborúban az...

Európa morális...

Európában sok helyen a társadalom "szinte a kriminalizálódás szélére" került, részben a keresztény alapok megkérdőjelezése miatt, ezért a kontinens egyházait most a keresztény...

Lemondott a spanyol király,...

Lemondott a spanyol király, fiának adja át a trónt Lemondott a spanyol király hétfőn. I. János Károly fiának, Fülöp hercegnek adja át a trónt - jelentette be Mariano Rajoy...

Darwin „lopta” a természetes szelekció elméletét – állítja egy kriminológus

Darwin „lopta” a természetes szelekció elméletét – állítja egy kriminológus Charles Darwin angol természettudós egy skót gyümölcstermesztő könyvére alapozhatta a természetes kiválasztódás elméletét - állítja egy brit kriminológus-szakértő. Évtizedekkel Darwin főművének, A fajok eredete című munkának 1859-es megjelenése előtt Patrick Matthew írt egy könyvet, amelyben leírta a "természetes kiválasztódás folyamatát", elmagyarázva, hogy "egy természetben egyetemes törvény" miként biztosítja a legrátermettebbek túlélését.Habár Darwin elismerte, hogy Matthew "előre vetítette" az elméletet, mindig is tagadta a plagizálást, és...

Almakóstoltatással keresik az ország kedvenc fajtáját

Almakóstoltatással keresik az ország kedvenc fajtáját Az iskolagyümölcs-program, valamint a magyar alma népszerűsítésére indult rendezvénysorozat egyes állomásain kóstoltatás után a helyszínen, valamint online is lehet szavazni Magyarország kedvenc almafajtájára. A Nemzeti Iskolagyümölcs-program kommunikációs kampányának keretében háromállomásos roadshow indult, amelynek nyitórendezvényét Nyíregyházán tartották szombaton. A kezdeményezés a Vidékfejlesztési Minisztérium 2013-ban indított almakampányához kíván csatlakozni a tárca szombati közleménye szerint.Nyíregyháza után június 7-én Budapesten, június 14-én pedig Győrben lesz...

Ősi hüllőtemetőt találtak egy olvadó gleccserben

Ősi hüllőtemetőt találtak egy olvadó gleccserben Prehisztorikus tengeri hüllők több tucatnyi, közel teljes csontvázát tárták fel Chile déli részén egy olvadó gleccser közelében. A kutatók a kihalt ichthyosaurusok négy fajának 46 egyedét tárták fel. Eme élőlények - görög nevük alapján „halgyíkok" - nagy testű, gyorsan úszó tengeri hüllők voltak, melyek a mezozoikumban, a mintegy 245-90 millió évvel ezelőtti tartományban éltek. A csontvázak között embriók és kifejlett egyedek is vannak. Az állatokat valószínűleg katasztrofális földcsuszamlások sorozata pusztította el. Tetemük mélytengeri üledékekben maradt fenn, ezek...

Már a vaskorban is...

Régészek valószínűleg felfedezték Nyugat-Európa legrégebbi fogpótlásának maradványait. A fogimplantátumot egy vaskori nő gazdag, fából készült temetkezési kamrájában találták meg...

Egykori üldözöttjei mellé...

A vasárnap elhunyt Wojciech Jaruzelski tábornokot péntek 12 órakor helyezik örök nyugalomra a varsói Powazki katonai temetőben - jelentette be kedden a varsói városháza szóvivője. A...

Átlépte a lélektani határt...

Átlépte a lélektani határt bolygónk szén-dioxid koncentrációja Első ízben áprilisban lépte át a Föld északi féltekéjének szén-dioxid koncentrációja a 400 ppm-es mértéket - figyelmeztetett a...

7000 éves barlangrajzokat...

7000 éves barlangrajzokat fedeztek fel Spanyolországban Hétezer éves rajzok sorozatára találtak egy kis barlang falán régészek Spanyolország keleti részén, Castellón tartományban,...

Meghalt Jaruzelski...

Meghalt Jaruzelski tábornok, az utolsó lengyel kommunista vezető Meghalt Wojciech Jaruzelski tábornok. Az utolsó lengyel kommunista vezetőt hosszú betegség után 90 éves korában érte a halál -...

Bekerültek az EP-be a...

Bekerültek az EP-be a szlovákiai magyar pártok Rekordalacsony részvétel mellett Robert Fico kormánypártja a baloldali Irány-Szociáldemokrácia szerezte meg a voksok...

Putyin megváltoztathatja a Déli Áramlat nyomvonalát

Az orosz államfő arra figyelmeztette az Európai Uniót, ha akadályokat gördít a Déli Áramlat építése elé, akkor Moszkva új útvonalat keres a gázvezetéknek. Vlagyimir Putyin ezt a világ legnagyobb hírügynökségeinek vezető munkatársaival tartott szentpétervári találkozón mondta szombaton. Az orosz elnök közölte: "ha továbbra is lesznek problémák a Déli Áramlattal, és Brüsszel állandóan megakasztja a kerekeket ezzel a projekttel kapcsolatban, akkor más változatokat vizsgálunk meg olyan országokon keresztül, amelyek nem tagjai az Európai Uniónak". Ebben az esetben Brüsszel...

Önszerveződő robotbútorok segíthetik az időseket

Önszerveződő robotbútorok segíthetik az időseket Svájci kutatók olyan apró robotikai modulokat fejlesztenek, amelyek legókockákhoz hasonlóan funkcionálva alkothatnak önszerveződő, bármilyen alakzatba formálódni képes struktúrákat. Bár a kószáló bútorok ötlete nyugtalanítónak hathat, a kutatók szerint a későbbiekben az idős vagy mozgáskorlátozott embereknek nyújthatnak segédkezet.Massimo Vespignani, a Lausanne-i Műszaki Egyetem (École Polytechnique Fédérale de Lausanne) mérnöke és a Robotics and Autonomous Systems szakfolyóirat júliusi számába szánt tanulmány társszerzője szerint az önszerveződő és alakváltó egységek ötlete már...

Mundruczó Fehér Isten című filmje fődíjat nyert kategóriájában

Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje nyerte el pénteken a 67. cannes-i filmfesztivál Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű programjának fődíját. A rendezőnek a film "egyetemességéért és a felejthetetlen élményért" odaítélt Un certain regard elnevezésű elismerést a zsűri elnöke, Pablo Trapero argentin filmrendező, forgatókönyvíró, producer adta át a Fesztiválpalota Debussy-termében rendezett ünnepélyes átadón. A közönség hosszú ovációval ünnepelte Mundruczó Kornélt, aki a forgatókönyv társszerzőjével, Wéber Kata színésznővel közösen vette át a díjat. A...