Fogságban egy magyar férfi Ukrajnában, nyomul a TEK
Ismeretlen fegyveresek foglyul ejtettek egy magyar férfit Ukrajnában - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) Társadalmi Kapcsolatok Osztálya hétfőn az MTI-vel. A TEK speciális egysége Ukrajnába utazott. A TEK közleményében azt írta, hogy a magyar állampolgárságú férfit Kelet-Ukrajnában ejtették foglyul eddig tisztázatlan körülmények között. Közlésük szerint az ukrajnai konfliktusos zónában magyar rendszámú autóval közlekedő férfit - ellenőrzött és visszaigazolt információk alapján - ismeretlen fegyveresek tartják fogva. "Mivel a helyszínen harcok is dúlnak, a...Meg vannak őrülve a kitömött állatokért a kínai milliomosok
Egyre növekszik a kitömött vadállatok iránti kereslet a kínai gazdagok körében, akik egy-egy állatért átszámolva több tízmillió forintot is hajlandók fizetni. A piacon szinte kivétel nélkül mindenféle állat megtalálható: így legálisan vásárolható preparált elefántfej, szarvas, zebra vagy oroszlán. Minél nagyobb és ritkább, valamint veszélyeztetettebb egy-egy faj, annál magasabb az érte elkért ár - idézte az egyik eladót a Pejcsing Zsipao című kínai lap.Kitömött sarki jegesmedve 600 ezer jüanért (22 millió forintért) kapható, akinek erre nem telik, az már 80 ezer jüanért (3 millió...Minden rákos sejtet elpusztított a módosított kanyaróvírus
A kezelés után a csontvelőrák teljesen elmúlt, és hat hónappal később sem találták a páciensnél a betegség jeleit. Módosított kanyaróvírussal gyógyítottak meg egy csontvelőrákos beteget amerikai orvosok. A páciens a tesztelés alatt álló vakcina beadása után teljesen meggyógyult, és hat hónappal később sem jelentkeztek rákos sejtek a szervezetében - derült ki a kutatócsoport tanulmányából.A 49 éves nő teste tele volt daganatokkal, a homlokán is nőtt egy három centiméter átmérőjű tumor. A kezelés után a csontvelőrák (myeloma multiplex) teljesen elmúlt, és hat hónappal később sem...Nagy port kavart a volt...
Óriási érdeklődés mellett mutatták be Cannes-ban vasárnapra virradó éjjel Gérard Depardieu főszereplésével a Dominique...
A brit gazdagok pénze...
A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap minden év tavaszán összeállítja listáját - Rich List - a...
Durvul a helyzet: véres...
Súlyos harcok robbantak ki a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban a Nemzeti Gárda katonái és a szakadár fegyveresek között - jelentette szombatra virradóra az UNIAN hírügynökség.A harcok a helyi...Egy oroszt neveztek ki a...
Alekszandr Borodaj orosz állampolgárt választotta a kelet-ukrajnai szakadár "donyecki népköztársaság kormánya" miniszterelnökké pénteki ülésén. Első miniszterelnök-helyettesi...A világ legrégebbi, 17...
A világ legrégebbi spermiumát fedezték fel Ausztráliában, a 17 millió éves ondósejtekre egy apró rákkövületben bukkantak - közölték szerdán a kutatók. "Teljesen váratlan volt...A lengyelek szerint voltak...
A néhai II. János Pál pápa elleni 1981. május 13-i merénylet elkövetőjének, a török Mehmet Ali Agcának segítőtársai is voltak,...
Mégsem védi az egészséget a rezveratrol?
Kételkednek a vörösbor rezveratrol nevű, antioxidáns hatású összetevőjének egészségvédő hatásában, miután egy itáliai borvidék lakóit kilenc éven át követték nyomon, és nem találtak bizonyítékot arra, hogy az anyag megfékezné a szívbetegségeket és hosszabb életet eredményezne. Egy amerikai kutatócsoport a Chianti történelmi borvidékén élők közül csaknem 800 lakos egészségét követte nyomon, hogy a rezveratrol kedvező hatásainak kimutatható jeleit megtalálják. Nem bukkantak ilyenre, ám azt mondják, a végleges válaszhoz további kutatás szükséges - tudósított az eredményről a BBC...
Több mint félmilliárd depressziós él Kínában
Minden ötödik lakos legalább enyhe depresszióban szenved Kínában, kezelésük nem megfelelő - írja a Csongkuo Csingcsi Zsipao című sanghaji lap. Az újság összeállítása szerint legalább 260 millió a depressziótól gyötörtek száma Kínában, ez a lakosság csaknem 20 százaléka. Súlyos búskomorsággal a szakorvosok becslése szerint 26 millióan küszködnek, vagyis Kína minden ötvenedik lakosa ebbe a kategóriába tartozik. A helyzet komolyságára korábbi sajtóbeszámolók is felhívták a figyelmet, kiemelve: a mentális betegségekben szenvedő járóbetegek felét, az azokat kezelő egészségügyi...
Donyeck után ma Luhanszk megye is kinyilvánította függetlenségét
A "luhanszki népköztársaság" (a kelet-ukrajnai Luhanszk megye), amelynek lakói a vasárnapi "népszavazáson" támogatták a megye önállóságát, kinyilvánította Ukrajnától való függetlenségét - jelentette be hétfőn egy nagygyűlésen Luhanszkban Valerij Bolotov önjelölt "népi kormányzó". "A kijevi junta önkényétől és véres diktatúrájától, a fasizmustól és nacionalizmustól független saját utat választottunk, a szabadság, a törvény diadalának útját" - mondta Bolotov a Ria Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.Előzőleg a "donyecki...Már tudjuk, hogy miért...
Bár tavaly nem találtak arra magyarázatot, mi váltotta ki több mint ezer éhező oroszánfókaborjú partra vetődését...
Amerikai magánhadsereg is...
Több száz amerikai zsoldos harcol Kelet-Ukrajnában a kijevi kormány oldalán - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap hírszerzési értesülésekre hivatkozva. A berlini kancellári...Újabb vámpírsírt találtak...
Régészek újabb vámpírtemetkezést tártak fel Lengyelországban: az elhunyt szájába téglát tettek, lábát pedig lecövekelték,...
Ötödik lett a magyar induló...
Conchita Wurst osztrák énekes nyerte Rise Like a Phoenix (Szállj főnixként) című dalával az 59. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton este rendezték Koppenhágában. A...Múmiák szénatomjai alapján...
Noha korábbi források szerint az ókori egyiptomiak alapvetően vegetáriánusok voltak, azt már az új kutatás állapította meg, hogy milyen arányban fogyasztották a különböző ételeket -...A véltnél fiatalabbak...
Kutatók szerint a jegesmedvék meglepően későn, az utóbbi 500 ezer évben váltak el a barna medvéktől. Korábbi vizsgálatok...
Megy az evés-ivás, szépen híznak a vendégek a wellnesshotelekben
Hiába szól a wellness az egészségtudatos életmódról, az ilyen szolgáltatást nyújtó szállodák vendégeinek harmada többletsúllyal érkezik haza - derül ki a Szallas.hu portál felméréséből, amelynek eredményét csütörtökön juttatta el az MTI-nek. A közlemény szerint bár a wellness szolgáltatást nyújtó szálláshelyek több mint harmadánál van kifejezetten fogyni vágyóknak összeállított program, a vendégek körében sokkal inkább a passzív pihenés és kikapcsolódás a népszerű.Tíz vendégből 9 a fürdőzést, szaunázást választja, a sportolási lehetőségeket ehhez képest elenyészően kevés,...A lengyeleket és a briteket érdekli legkevésbé az EP-választás
Az európaiak 62 százalékát nem érdeklik a közelgő európai parlamenti (EP-) választások - derül ki az Ipsos-MORI nagy-britanniai közvélemény-kutató intézet által áprilisban végzett felmérés csütörtökön közzétett eredményeiből. A kérdezőbiztosok összesen csaknem 9 ezer ember véleményét kérték ki 12 EU országban, köztük Magyarországon. Mindössze 35 százalék ígérte biztosra a május 22. és 25. között lebonyolítandó választásokon való részvételt. A legutóbbi, 2009-es EP-választáson 43 százalékos volt a részvétel.A kiválasztott 12 ország közül Belgiumban mutatkozott a viszonylag...Orbán Berlinben az energiaár fontosságát is hangsúlyozta
Az olcsó energiát nevezte az európai versenyképesség jövője szempontjából a legfontosabb kérdésnek Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Berlinben, a WDR német regionális közszolgálati műsorszóró társaság Europa Forum című konferenciáján. A tanácskozáson azt is hangsúlyozta, hogy "Európában nem élhetünk más pénzén", a kontinens csak a munka révén fejlődhet. Az egy hónappal ezelőtti magyarországi választást úgy értékelte, hogy elsöprő fölénnyel győzött az európai közép. Orbán Viktor Európa válaszút előtt című, több száz érdeklődő előtt tartott húszperces beszédében az...
A rovat további témái
- Új szimuláció készült a kozmosz evolúciójáról
- Eladja a családi hegyet egy brit nemes, hogy lerója az örökösödési adót
- Az oroszoknál tilos lesz a káromkodás tévében-rádióban
- Elolvadhat egy "jégdugó" Antarktisz keleti részén
- Orbán csökkentené az orosz importgáz jelentőségét
- Halálforgással tépték szét a dinókat az óriáskrokodilok
« Előző
2673 | 2700 | 2727 | 2754 | 2781 | 2808 | 2835 | 2862 | 2889 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Szenteste napjától idén is...

