Az alaszkai masztodonok jóval az ember megérkezése előtt haltak ki

Az alaszkai masztodonok jóval az ember megérkezése előtt haltak ki A legújabb szénizotópos kormeghatározási vizsgálatok tanúsága szerint Alaszka és Yukon területén az amerikai masztodonok több tízezer évvel azelőtt pusztultak ki, hogy megérkeztek volna az első telepesek - derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport, amely eredményeit az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben ismerteti. Az amerikai masztodon (Mamut americanum/Mastodon americanus) Észak-Amerika területén élt a pleisztocén során, a 125 ezer és 10 ezer évvel ezelőtti időszakban, de az előkerült fosszíliák szerint benépesítette a mai Honduras trópusi vidékeit, ahogy a...

A Nasa embert küld a Marsra

A Nasa embert küld a Marsra Az ember a nem is olyan távoli jövőben a Marsra lép, és ez a küldetés most csütörtökön kezdődik, jelentette be az Amerikai Űrügynökség, a NASA. Az Orion űrkapszula tesztje az első lépés abban a nagyjából másfél évtizedes programban, amelynek végső célja, hogy valamikor a 2030-as évek elején emberes küldetés érje el a szomszédos bolygót, ott fenntartható bázist hozzon létre, és az űrhajósok vissza is jönnének a Földre - írja az index.hu. A NASA közleménye szerint a szakemberek nagy vonalakban már kidolgozták azokat a lépéseket, amik egy üres űrkapszula fellövésétől elvezetnek...

Újra keresett a magyar szakértelem az arab világban

Magyarországon megtalálható az a tudás és szakértelem, amire szükség van az arab világban - hangsúlyozta Hamdan Mohamed al-Mursidi, az Arab Business Club (ABC) befektetéseket ösztönző magánszervezet alapítója és elnöke Budapesten, az MTI-nek adott interjúban. Hozzátette: az üzleti klub a világ immár 36 országában jelen van és 8300 tagot számlál. A budapesti képviseletet egy hónapja alapították és már fogadja a tagsági jelentkezéseket magyar cégektől. Kiemelte: szeretnék, hogy a magyar kormány és az üzleti világ kinyissa a kaput az arab befektetők előtt. Az állam sokat segíthet a...

Piaci túlsúly: feldarabolná...

Piaci túlsúly: feldarabolná az Európai Parlament a Google-t Az Európai Parlament elfogadta csütörtök délután azt a határozatot, amely a digitális egységes piac megvalósítását sürgeti, s...

Kilép a román kormányból az...

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kilép a román kormányból - döntötte el csütörtökön Kolozsváron a szövetség állandó tanácsa (SZÁT). Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elmondta, a SZÁT...

Az ENSZ kitiltaná az...

Az ENSZ kitiltaná az e-cigit a középületekből Rákkeltő anyagokat mutatott ki az elektromos cigaretta gőzében egy japán kutatás. Az ártalmas anyagok mennyisége igen...

Bezártak egy magyar céget,...

De nem itthon, hanem Franciaországban, Bordeaux mellett... Felfüggesztette a magyar OLP-TECH Szerelőipari és Szolgáltató Kft. tevékenységét a dél-franciaországi Aquitaine prefektusa, mert...

Egyre több magyar bor fogy...

Egyre több magyar bor fogy Németországban Huszonöt százalékkal nőtt az utóbbi két évben a magyar bor értékesítéséből származó bevétel az első számú exportpiacon,...

Nem emeltek vádat,...

Nem találta indokoltnak a vádemelést hétfőn a nagyesküdtszék annak fehér rendőrnek az ügyében, aki augusztusban a Missouri állambeli Fergusonban agyonlőtt egy fegyvertelen fekete...

Kínai kutatók figyelik Putyin tigriseit

Kínai kutatók figyelik Putyin tigriseit A Putyin tigrisei néven ismertté vált, Kínába átkóborolt szibériai nagymacskák máris nagy segítségére voltak a kínai kutatóknak, akik nemcsak a mozgásukat kísérik figyelemmel, hanem életmódjukat, szokásaikat is elemzik. Mindössze néhány szibériai tigris él vadon, ezért Kínában kivételes alkalomnak és lehetőségnek tartják, hogy megfigyelhetik a határt átlépő "vendégek" túlélési stratégiáját, a szempontokat, amelyek alapján élőhelyet választanak. Becslések szerint a világon körülbelül 600 élhet erdőkben, és közülük alig kevesebb mint 30 kínai földön. Csang Ming-haj, a...

Az első helyen végeztek a magyar katonák

Az első helyen végeztek a magyar katonák Minden mutató szerint az első helyen végeztek a magyar katonák a Litvániában megrendezett nemzetközi hadgyakorlaton - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában. Hende Csaba a szeptemberi walesi NATO-csúcstalálkozó után jelentette be, hogy Magyarország "a keleti szárny megerősítése céljából elhatározott intézkedések keretében" részt vesz a térségben tartandó hadgyakorlatokon. Az Iron Sword (Vaskard) 2014 hadgyakorlaton kilenc NATO-ország csaknem 2500 katonája vett részt. A mintegy 140 magyar katonából álló kontingens többségét az MH 5....

Most már biztos, hogy 2014 az eddigi legmelegebb év

Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézet szerint októberben az átlaghőmérséklet 0,74 Celsius-fokkal haladta meg a 20. században mért 14 fokos októberi átlagot. Az idei október volt a legmelegebb az időjárási statisztikák 1880 óta íródó történetében - közölte csütörtökön az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézet (NOAA), amely szerint az év első tíz hónapjában mért átlaghőmérséklet is minden korábbi értéket felülmúl, így valószínűsíthető, hogy a 2014-es esztendő lesz az eddigi legmelegebb.A NOAA jelentése szerint októberben az átlaghőmérséklet 0,74 Celsius-fokkal...

Ukrajna csatlakozni akar a...

Ukrajna csatlakozni akar a NATO-hoz Aláírták a koalíciós megállapodást az új ukrán parlamentben többséget alkotó Nyugat-barát pártok, és a megállapodásban...

Kína képes lenne...

Kína és "talán még egy vagy két ország" képes lenne kibernetikai úton lekapcsolni az Egyesült Államok elektromos hálózatát vagy valamelyik más, alapvető fontosságú...

New Yorkban van a világ...

New Yorkban van a világ legdrágább bevásárló utcája A New York-i Fifth Avenue felső szakasza megelőzte a hongkongi Causeway Bay környékét és a világ legdrágább bevásárló övezete...

Fizetett betegszabadság...

Fizetett betegszabadság járt az óegyiptomi sírépítőknek Fizetett betegszabadság és ingyenes orvosi ellátás járt a Dér-el-Medína településen élt sírépítő munkásoknak. A mai...

A pécsi egyetemista...

A pécsi egyetemista ötletére a honvédség is lecsapott „Airsoftnagyhatalommá" válhat Magyarország, ha beindul a Cratus airsoftkellékek gyártása, amelyek iránt nem csupán...

Új vitrintben helyezték el...

Külön üvegszekrénybe helyezték Szent István magyar államalapító király koponyáját Dubrovnikban, s ezzel az ereklye méltóbb helyre került, hiszen eddig több relikviával együtt közös helyen...

A fiatalok a gazdasági válság legnagyobb vesztesei

A fiatalok a gazdasági válság legnagyobb vesztesei Az európai országokban élő 15-24 éves korosztály rendkívül pesszimista a jövőt illetően, a megkérdezettek kevesebb mint egyharmada bízik abban, hogy jobban fog élni, mint a szülei - derül ki az Intrum Justitia legutóbbi fogyasztói fizetési hajlandóságot vizsgáló felméréséből. A kutatásban több mint 21 ezer fogyasztó vett részt 21 európai országban. A követeléskezelő cég a kutatás eredményét ismertető összefoglalóban emlékeztetett arra, hogy a hivatalos európai adatok szerint csaknem 5 millió 25 év alatti munkanélküli volt 2014 harmadik negyedévében, arányuk több mint kétszer...

Nemzet Művésze díj: átadták az elismeréseket

Nemzet Művésze díj: átadták az elismeréseket Mások mellett Törőcsik Mari, Rubik Ernő, Jókai Anna, Szabó István, Kocsár Miklós, Korniss Péter, Kányádi Sándor, Melocco Miklós, Sebő Ferenc, Marton Éva és Novák Ferenc vehette át a Nemzet Művésze díjat, illetve a cím viselését igazoló díszoklevelet hétfőn a Pesti Vigadó épületében. "Kulturális gazdagság nélkül nincs gazdasági sikerekben is erős ország. A Nemzet Művésze díj a legnagyobb szintű elismerés, amelyről művészekből, Kossuth-díjasokból álló bizottság dönt. A díjazottak tiszta, ikonikus nagyságok, akiknek tevékenysége, életműve előtt pályatársak és a közönség egyaránt...

Az exit pollokból nem derült ki, hogy ki győzött Romániában

Az exit pollokból nem derült ki, hogy ki győzött Romániában FRISSÍTVE: Victor Ponta elismerte, hogy veszített. Victor Ponta román miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy telefonon gratulált ellenfelének, Klaus Johannisnak az elnökválasztáson elért győzelméhez. Ponta a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházából való távozáskor újságíróknak adott rövid nyilatkozatban kijelentette, a népnek mindig igaza van. Hozzátette: elfogadja az eredményt, és reméli, hogy azok is elfogadják, akik tüntetni akarnak, mert nincs okuk tiltakozni. FRISSÍTVE: Klaus Johannis, a Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltje, Nagyszeben szász nemzetiségű...