Kígyózó sorok, hamar elkapkodták az új Charlie Hebdot

Néhány perc alatt elkapkodták Franciaországban a Charlie Hebdo című szatirikus hetilapnak a szerkesztősége elleni múlt heti, 12 áldozatot követelő merénylet óta megjelent első számának példányait az újságosbódék előtt már a szerdai nyitás előtt hosszú sorokban várakozó emberek. A kiadó reggel bejelentette: az óriási keresletre való tekintettel a tervezett 3 millióról 5 millióra emelik a példányszámot. A Charlie Hebdo átlagos példányszáma 30 ezer. Szerda reggel mintegy félmillió példányt kaptak a francia újságárusok a "túlélők számából", de a készletek néhány perc alatt...

A számítógép jobban ismer minket, mint a barátaink

A számítógép jobban ítéli meg a személyiséget, mint a barátok - derült ki egy több tízezer önkéntes részvételével zajlott brit-amerikai kutatásból. A Facebook közösségi portál "tetszik" (like) gombjának kattintásait elemezte egy számítógépes program - tudósított a BBC hírportálja az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmányról. A Cambridge-i Egyetem kutatói ugyan elismerték, hogy a személyiség ennél összetettebb dolog, ám eredményeik alapján a számítógép jobban oldotta meg a feladatot, mint az ember. A Cambridge-i és a Stanfordi Egyetem kutatói már...

Bazi nagy bulival búcsúzott övéitől az USA magyarországi nagykövete

Bazi nagy bulival búcsúzott övéitől az USA magyarországi nagykövete Hollywoodi sztárok és milliárdos üzletemberek is részt vettek az Egyesült Államok budapesti nagykövetének kinevezett, posztját hamarosan elfoglaló Colleen Bradley Bell producer hétvégi Los Angeles-i búcsúpartiján - jelentette a The Hollywood Reporter című amerikai filmipari hírportál. A portál értesülései szerint a partin megjelent többek között Gwyneth Paltrow színésznő, Nicolas Berggruen milliárdos befektető, Steve Tisch, a New York Giants amerikaifutball-csapat vezetője és társtulajdonosa, Benedikt Taschen német médiamágnás és Maria Schriver újságíró, korábbi kaliforniai first...

A szaúdi herceg szerint...

Soha többé nem lesz 100 dollár felett a kőolaj világpiaci ára Al-Valíd bin Talál bin Abdel-Azíz al-Szaúd szaúd-arábiai herceg, milliárdos üzletember befektető szerint. A USA Today című...

Hatalmas meteorkrátert...

Meteorit-becsapódás nyomán keletkezhetett az a kráter, amelyet a közelmúltben fedeztek fel tudósok az Antarktisz keleti részén. A műholdképek szerint a képződmény legalább 25 éves lehet -...

Nem Párizsban, hanem...

Jeruzsálemben, az Olajfák - hegyén lévő ősi zsidó temetőben helyezik kedden örök nyugalomra a párizsi kóser élelmiszerüzlet túszdrámájában meggyilkolt négy zsidó áldozatot - közölte...

Így lőtték le a francia...

Így lőtték le a francia kommandósok a párizsi kóser boltban túszokat ejtő terroristát - VIDEÓ Felkerült a Youtube-ra a francia kettes csatorna felvétele, melyen a párizsi kóser bolt elleni merénylet végjátéka látható....

A zsidókra akart csapást...

A terroristák haláluk előtt nem sokkal hírtelevízióknak nyilatkozak. A kóser boltban túszokat ejtő Coulibaly azt mondta, az Iszlám Államhoz tartozik, míg a Kouachi fivérek az al-Kaida...

Fűtés nélkül védekezhetünk...

Nanohuzalos ruházattal védekezhetünk fűtés nélkül a hideg ellen a Stanford Egyetem kutatói által kifejlesztett technológiának köszönhetően. Az épületek és a lakások fűtéséből adódik a...

Rekordszámú magyar kereste fel tavaly Horvátországot

Rekordszámú magyar kereste fel tavaly Horvátországot Mintegy 400 ezer magyar vendég több mint 2,1 millió vendégéjszakát töltött 2014-ben Horvátországban, ahol nyolc év óta nem regisztráltak ilyen kimagasló magyar adatokat - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője pénteken az MTI-t. Marin Skenderovic elmondta: a múlt évben 397 ezer magyar vendég 2,153 millió vendégéjszakát töltött Horvátországban, s mindkét szám egyaránt csaknem 10 százalékos növekedést mutat 2013-hoz képest. A múlt évi adat 2006 óta a legmagasabb, de az utóbbi 20 évben is a harmadik legnagyobb magyar turistaforgalmat jelzi az...

Lövöldözés volt Párizs keleti részén is, túszokat ejtettek

Lövöldözés volt Párizs keleti részén is, túszokat ejtettek Lövöldözés volt péntek délután 1 óra tájban Párizs keleti részén, Vincennes város határában. A hatóságok feltételezése szerint az elkövető az előző napi montrouge-i lövöldöző. Az elkövető túszul ejtett egy vagy több embert egy kóser élelmiszerüzletben. A mintegy húsz másodpercig tartó lövöldözésben legalább egy ember megsérült - közölte a rendőrség. A hatóságok délelőtt közölték, hogy mégiscsak van kapcsolat a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap szerkesztőségében két nappal ezelőtt elkövetett, 12 áldozatot követelő merénylet és az előző nap Párizs egyik déli elővárosában,...

Az újvilág első lakói nem voltak az a jámbor népség

Az új leletek, teóriák és genetikai vizsgálatok alaposan átírták eredetükről, múltjukról szóló történetüket. Amennyire csontmaradványaikból megállapítható, a férfiak többsége életében többször szenvedett súlyos sérülést, tíz közül négy föllelt koponyán törés nyomai is fölfedezhetők. Vadászbaleset, harcban szerzett seb nyoma aligha lehet ez a sok sérülés; valószínűbb, hogy a férfiak a közösségen belül csaptak össze, éspedig sokszor és vérre menően. A velük együtt megtalált női maradványokon nem fedezhetők fel ilyen sérülések; látszik viszont, hogy az asszonyok alacsonyabbak voltak...

Újabb halottak Párizsban -...

Újabb halottak Párizsban - ha igaz, megint a terroristák FRISSÍTVE. Sajtóhírek szerint két halálos áldozata és legalább húsz sérültje is van annak a lövöldözésnek, amely a francia...

Umberto Eco szerint nyakig...

A Charlie Hebdo francia szatirikus magazin "megsemmisített" szerkesztőségéről emlékeztek meg csütörtökön az olasz újságok, hangsúlyozva, hogy a mai világban egyedül az iszlám...

Mínusz 29 fokot mértek...

A tél eddigi legalacsonyabb hőmérsékleti értékeit mérték csütörtökön reggel Székelyföldön. A romániai országos meteorológiai szolgálat honlapján közölt adatok szerint a sarki eredetű...

Tizenkét halott egy párizsi...

CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK. FRISSÍTVE. Nem a tizenkét halálos áldozatot követelő szerdai merénylet az első támadás a baloldali, erőteljesen vallásellenes Charlie Hebdo című francia...

Magyarország tanítja...

Magyarország tanítja románul a székely fiatalokat A Krónika napilap szerdai vezércikke szerint Magyarország átvállalta Romániától annak a felelősségét, hogy megtanítsa románul...

Mi az emberiség legnagyobb...

Nem a kőszerszám, nem is az acélkard, hanem a világ dolgainak jelképes ábrázolása. A tudatos gondolkodás első tárgyiasult jelei még a barlangrajzoknál is nagyobb értelmi ugrásról...

Több millió dollár értékű Picasso-alkotásokat ad el a festő unokája

Több mint 290 millió dollár (77,7 milliárd forint) összértékű Picasso-alkotásokat ad el magángyűjteményéből a nagy katalán festő unokája, Marina Picasso. Marina, aki önéletrajzában azt állította, hogy nagyapja tönkretette a gyermekkorát, legalább hét Picasso-munkától készül megválni, köztük a festő első feleségéről, Olga Kokhlováról készült 1923-as portrétól, amely több mint hatvan millió dollárért cserélhet gazdát - írta a Business Insider című hírportál. Az alkotásokat közvetlenül Marinától vásárolhatják meg az érdeklődők: az örökös Genfben fogadja az ügyfeleket. Az eladásra...

Ebihalakat szül egy újonnan azonosított békafaj

Ebihalakat szül egy újonnan azonosított békafaj Egyedülálló módon hozza világra utódait egy újonnan azonosított békafaj Indonéziában: a többi békával ellentétben a Limnonectes larvaepartus nem petéket rak, vagy kisbékákat hoz a világra, hanem ebihalakat szül. A Bandungi Műegyetemen dolgozó Djoko Iskandar az 1990-es években fedezte fel a különleges kétéltűt, amelyet azonban csak most ismertek el önálló fajként. Az indonéziai Celebesz-szigetén élő béka már jó ideje a szakemberek kiemelt figyelmét élvezte, mivel gyanították róla, hogy egyedülálló módon szaporodik. A kutatók a Plos One című folyóiratban számoltak be elsőként a...

Rendezvényeket tiltottak be Sanghajban az újévi tragédia után

Az újévi, 36 halálos áldozatot követelő tragédia után több száz rendezvényt betiltottak a kelet-kínai Sanghaj városában, amelynek vezetése a tömegrendezvényekre vonatkozó előírások szigorítását ígérte. A tiltás már az újév első napjaiban érezhető volt a városban, érintette egyebek közt a város legújabb, idén átadandó épületének, a Sanghaj-toronynak a bemutatkozó díszkivilágítási ünnepségét és egy több ezer indulós jótékonysági futást, valamint rangos zenei eseményeket is. A város vezetése bejelentette, hogy a jövőben is hasonló korlátozásokra lehet számítani Sanghaj teljes...