Zséda még reklám miatt sem vetkőzne
2009. május 01. péntek 15:34

Zsédenyi Adrienn elmondta, hogy számára is meglepő volt hogy pont az anyaság az, ami még sokkal bátrabbá és színesebbé tette a produkcióját, a zenéjét és az egész személyiségét. Azt mondja, szerinte az így van jól minden ember életében, hogyha időről-időre új színek jönnek elő.
Sok előadó azért választja a vetkőzést, mert bájait promóciós célokra használja, ám Zsédánál állítása szerint ez nem így történt. "Én azért vállaltam a felkérést, mert nagyon tetszett az ötlet, és tudtam, hogy nagyon szép fotók lesznek majd. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ennek a magazinnak a szerkesztői úgy gondolták, hogy alkalmas vagyok a feladatra. Úgy gondolom, hogy ebben az újságban mást jelentenek ezek a fotók, mint egy férfimagazinban" - meséli Zsédenyi Adrienn.
Zséda ugyanis a magyar celeb hölgyektől eltérően egy női lapnak vetkőzött le, nem pedig egy férfimagazint választott. Mint ahogyan mondja, őt kizárólag a művészi része inspirálta, és leszögezte, hogy sohasem szeretne Playboy-ban és ahhoz hasonló magazinokban vetkőzni.
"A Playboy-os vagy CKM-es magazinokat meg sem nézem, mivel egyformának találom őket. Sajnos ezek nem a női szépségről szólnak, hanem valami egészen másról. Nekem van egy olyan érzésem ezekkel az újságokkal kapcsolatban, amit egyáltalán nem szeretnék összekeverni a Zsédaságommal" - mondta el Zsédenyi Adrienn.
borsonline.hu / Fotó: zseda.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Szabad a vásár: Baranyában is mindent...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...

