Zimány Linda a bugyit is levette
2008. augusztus 28. csütörtök 13:10

- Fel kell nőni hozzá, úgy gondolom, meg a fokozatokat tartani kell. Most már megjártam azokat a lépcsőket, a férfimagazinok terén. Mert hát azt mondja az ember: most már megvolt a takargatós, szexis, most már adjunk bele mindent!
Linda az egyik olyan lány, akit a nyuszis magazin olvasói már évek óta követeltek a szerkesztőktől. Így tulajdonképpen ez nem csak a modellnek csúcs, hanem az újságnak is.
- A fotózás két helyszínen zajlik, jelenleg Budapesten, illetve Dominikán, egészen királyi körülmények között zajlott le. Gyönyörű pálmafák, fantasztikus tenger és uszoda segítségével - árulta el a lap főszerkesztője, Radnai Péter.
A még most is csak 22 éves nagykanizsai lányt hamar megtalálták a férfimagazinok. Ahogy telt az idő, egyre többet és többet mutatott magából - a férfiak legnagyobb örömére. Persze nem ment ez olyan könnyen: az elején még Linda is sokkal gátlásosabb volt.
- Az első fotósorozatomnál, 2006-ban, azért még volt rajtam bugyi, amit leretusáltak. Tehát voltak ilyen trükkök. Nem mertem magam úgy megmutatni, voltak rajtak felsők és ilyen takargatósak.
Linda egyike azoknak, akik a legtöbbet szerepelnek az újságokban, magánélete nem titok: gondoljanak csak a Markkal való románcára. Már akkor is sokan kételkedtek a szerelem valódiságában, és azóta is gyanús, hogy mit lehet elhinni Zimány Lindának, és mit nem.
- Az emberek nehezen fogadják el azt a tényt, hogy ez nem álarc, hanem én egy sokszínű ember vagyok. És sokrétű is. A különböző élethelyzetekben, ha kell, elő tudom venni a komolyabbik énemet. És ez akkor nem egy álarc lenne, hanem akkor éppen az érdekel, amit éppen ott, és akkor csinálok.
A modellnek most állítólag nincs komoly kapcsolata, de sose lehet tudni. Ő aztán ért hozzá, hogyan mutasson meg mindent, és még se lehessen tudni róla semmit ...
rtlklub.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három éve várja a vevőket az új pécsi...
- Tetőzik a Duna Mohácsnál, gyorsan...
- Elhunyt Bogdán László, Cserdi...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Mindössze jó hal, paprika, hagyma és...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- Éjszakai vonattal is hazajöhetünk a...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...