Tízmillióért szülne Nicole Kidman
2008. január 16. szerda 00:14

Kidman a sydney-i Prince of Wales magánklinikán fogja megszülni első gyermekét, ahol saját szobái lesznek. A szolgáltatásba megfelelő számú biztonsági őr is beletartozik, akik biztosítani fogják az anyuka és a picur teljes biztonságát.
Az elit körülményekért átszámítva közel 10 millió forintot fizet majd a pár, és ezért természetesen a legaprólékosabb odafigyelésben és ápolásban lesz részük az orvosok és a nővérek részéről egyaránt.
A döntés családi vitát okozott: Nicole húga, Antonia ugyanis felesleges, elitista pazarlásnak érzi, hogy testvére magánklinikán akar szülni, súlyos pénzekért. Antonia a szomszédos, állami Royal Hospital for Women kórházban adott életet négy gyerekének, és esküszik az ottani orvosokra. Mivel Nicole korábban kijelentette, hogy húga tanácsára hallgat a kórházválasztásnál, nem csoda, hogy Antonia némileg duzzog a mostani lépés után.
A színésznő már korábban kétszer is volt várandós, de egyszer sem sikerült kihordania magzatát. Mivel tart attól, hogy ez most is megtörténhet, ezért nem vállal semmiféle munkát, nem erőlteti meg magát, és már most több orvos van a közelében, hogy vészhelyzetben azonnali segítséget kaphasson ő és magzata egyaránt. Kidmannek régi vágya teljesülne azzal, ha a gyermeket gond nélkül sikerülne kihordania, hiszen 40 éves, és szinte az utolsó lehetőséget használja ki arra, hogy saját gyermeke születhessen.
Nicole a szüléssel kapcsolatban kikötötte, hogy édesapjának és édesanyjának is ott kell lennie a szülőszobán a férje társaságában. Mivel a színésznő szülei mindketten orvosok, ezért érthető a kérése. Kidman hosszú hónapokig járt meddőségi kezelésre, míg megfogant férjétől, Keith Urbantől.
Femina
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hidegebbre fordul, ködös napunk...
- A Dunába és Külső-Bédába is...
- Pécsett is épülnek új lakások...
- Enyhített a bíróság a zalai ál-Jézus...
- Októberben csökkent a hideg...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Késsel támadó dohánybolti rablót...
- Baranya kincseiből kaphatunk ízelítőt...
- Szerdától 2, 3 millió ember számára...
- Több mint fél évszázada kezdték...

