Rohamoznak a Madonna-jegyekért
2009. február 20. péntek 17:21

Madonna első magyarországi, Kincsem Parkban tartandó koncertjére a normál ülőhely 35 ezer, a színpadtól való távolságtól függően a legdrágább állóhely 30, a legolcsóbb 15 ezer forintba kerül. A parkolóhelyet és állófogadást is magában foglaló VIP-jegyhez 110 ezer forintért lehet hozzájutni.
Az MTI munkatársa pénteken a déli órákban azt tapasztalta, hogy a budapesti Károly körúti jegyiroda előtt kígyózó sorban mintegy kétszázan várakoztak, a szám fokozatosan nőtt. A sor elején állók - elmondásuk szerint - 2,5-3 órája fagyoskodtak a hidegben az utcán. Egy fiatal fiú két állóhelyre szóló jegyért állt be a sor végére és arra tippelt, hogy közel 2 órát fog a várakozással eltölteni. Az irodába egyenként engedték be a vásárlókat.
Az Andrássy úti jegyirodában az egyik munkatárs közlése szerint a déli órákig egyetlen jegyet sem adtak el a rendszer meghibásodása miatt; amikor az MTI munkatársa a helyszínen járt, épp hatan várakoztak a helyiségben.
Márkus Éva, a Live Nation marketing igazgatója az MTI-t arról tájékoztatta, hogy Madonna augusztus 22-i budapesti koncertje megdöntötte az első órában eladott jegyekkel kapcsolatos eddigi hazai rekordot; a limitált mennyiségű, színpad közeli álló, valamint az ülő és a VIP jegyek iránt volt a legnagyobb a kereslet. Hozzátette: pontos számokat az énekesnő menedzsmentjének kérésére egyelőre nem közölhet.
Elmondta, tavaly az AC/DC budapesti fellépése előtt tapasztaltak hasonló rohamot, akkor az első órában közel 2000 jegy talált gazdára. Pár nappal később a Depeche Mode Puskás Ferenc Stadionban tartandó koncertjére is rekordsebességgel indult a belépők értékesítése: az első órában 2500 jegy fogyott, de a Madonna fellépése iránti érdeklődés ezt is felülmúlja.
Mint Márkus Éva megjegyezte, az értékesítés péntek délelőtt 10 órakor kezdődött, de a rajongók már jóval korábban gyülekezni kezdtek a jegyirodák előtt. A belépőket többek között a Ticketpro és az Ibusz irodáiban lehet beszerezni országszerte, de a parkolóhelyet és állófogadást is magában foglaló, 110 ezer forintba kerülő VIP-jegyekhez csak négy fővárosi jegyértékesítő helyen lehet hozzájutni személyesen.
A Ticketpro internetes oldalán ugyan lehetőség van az online vásárlásra is, a honlap azonban le van fagyva. A Live Nation munkatársának tájékoztatása szerint partnerük komoly fejlesztésekkel készült a Madonna-koncertre, de ekkora rohamot - a megszokotthoz képest tízezerszeres terhelést - kevés hazai internetes oldal bírna ki. Mindenki próbálkozzon többször, mert vannak olyan 20 percek, amikor kiválóan működik az oldal - javasolta Márkus Éva.
Mint hozzátette, a személyes vásárlást választók valószínűleg felkészültek a hosszabb sorban állásra, így a legtöbb jegyiroda előtt jó a hangulat, előfordul, hogy a rajongók énekelnek és szórakoztatják egymást. A hidegben várakozóknak több helyen forró teát osztottak - tette hozzá.
Noha fejenként csupán hat jegyet lehet vásárolni, a jelenlegi forgalom alapján valószínűleg legkésőbb hétvégére elfogyhat az összes kiemelt és korlátozott darabszámú jegy - vélekedett Márkus Éva.
MTI - MTI Fotó: Mohai Balázs
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- Több mint hétmilliárdos kárt okoztak...
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...
- A postán is átvehetik a nyugdíjasok...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Éjszakai vonattal is hazajöhetünk a...
- Bakondi szerint még több mingráns...
- Búcsúlevelet hagyott hátra Bogdán...
- Kristállyal kereskedő baranyai...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...