Révész Sándor 56 évesen apa lett
2010. január 08. péntek 12:57

A boldog család már elhagyhatta a kórházat is, így otthonuk csendjét végre megtöri a gyereksírás. A zenész közeli barátja szerint Révész az utolsó pillanatig fogta szerelme kezét, ám a szülőszobát elkerülte.
- Juditnak sikerült megszelídítenie őt. Elképesztő, milyen szeretet és harmónia van közöttük. Sokan úgy vélték, a 28 év korkülönbség miatt nem lesz hosszú életű a kapcsolatuk, ők azonban rácáfoltak mindenre. A szerelem nem korfüggő! Boldogságukat pedig megpecsételték egy gyönyörű kislánnyal, Ráhellel - mondta el a Blikknek Révész barátja, akitől megtudtuk: a baba és a mama jól van.
- Január 3-án, reggel 8 óra 50 perckor született Ráhel. Le a kalappal az újdonsült apuka előtt, nem semmi, milyen jól állta a sarat, bár a szülőszobába nem ment be. Judit császármetszéssel hozta világra babát, most már otthon vannak - újságolta az ismerős.
Révész öt válással a háta mögött talált rá az igaz szerelemre a nála 28 évvel fiatalabb Judit személyében. Noha a zenész úgy gondolta, soha nem lesz gyereke, most mégis megtört a jég, fiatal szerelmével családot alapított.
- Azt hitte, utód nélkül fog meghalni, mert szerinte ilyen életben csak szenvednek a picik - árulta el korábban az énekes egyik közeli barátja, aki szerint Révész csodaként éli meg lánya születését.
- Elfelejtett mindent, amit eddig gondolt a gyerekvállalásról. Azt mondja, a születés maga a csoda, bolond lett volna, ha ezt az érzést kihagyja. Megszelídült, ezután már csak a családjának fog élni - mondta az ismerős.
- Az ember szívében mindig élnie kell a reménynek, hogy megtalálja a nagy őt. Én megmaradtam örök gyereknek, mindig csodaváró állapotban vagyok - árulta el korábban Révész a Helyi Témának
blikk.hu - Fotó: nyugat.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...