Remek formában Zalatnay Sarolta
2010. január 21. csütörtök 11:18

Többször is mondogatják mostanában Zalatnay Cininek, milyen jó formában van. Az énekesnő ezt komoly életmódváltásának köszönheti. Lányával, Nixivel egészségesen étkeznek újév óta. Két hét alatt mindketten leadtak négy kilót. Szénhidrátot csak délelőtt, és módjával esznek, két és fél liter vizet megisznak, cukrot, tartósítószert nem fogyasztanak, és szinte tejterméket sem.
Cini elárulta: sokat lendít a dolgon, hogy sokan dícsérik alakját, ha pedig elcsábulna, elég kinyitnia a Playboy-t, amelyben egykor szerepelt. Akkor ugyanis nagyon jó formában volt. Ráadásul, hamarosan forgatják új lemeze első videóját, amelyben szintén jól szeretne kinézni - mesélte a Napi Ásznak az énekesnő.
Zalatnay Cini annak idején hatalmas sikert aratott meztelen fotóival a nyuszis magazinban. Túl az ötödik ikszen döntött úgy, hogy megmutatja idomait, nem kis érdeklődést váltva ki ezzel.
A Playboy lapeladási rekordot döntött a 2002-ben megjelent erotikus képekkel. Kilencvenezres eladást produkált Cini 54 évesen. Az énekesnőre annyian voltak kíváncsiak, hogy a lap egy része már elővételben elfogyott.
Amikor tavaly ősszel Liptai Claudia levetkőzött a lapban, ugyancsak hasonló sikerre lehetett számítani, hiszen nagyon régóta várattak magukra a vörös démon képei. Zalatnayt azonban nem sikerült megelőznie a lapeladás tekintetében Claudiának.
Cini megünnepelte, hogy nem sikerült a "trónfosztás", és elmondta: úgy véli, mivel 17 évvel idősebb Liptainál, és szakmai múltja is vaskosabb, erre lehetett valahol számítani. Szerinte Liptai nincs elég régóta a köztudatban ahhoz, hogy egy lapot megvegyen miatt olyan is, aki egyébként nem tenné.
bulvar.ma.hu - Fotó: playboy.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Szibériai hideg érkezik: kemény...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Se ki, se be: hétfőtől két hétre...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Kristállyal kereskedő baranyai...
- Korrupt gyermekvédelmi...
- Rangsor: ezek a vizek adták a legtöbb...