Ötvenöt éves lett Delhusa Gjon
2008. augusztus 09. szombat 14:02

1996-ban Albániában kapott kormánykitüntetést a Mediterrán című nagylemezéért - a balkáni ország így ismerte el messzire szakadt fia érdemeit. Mint a nevéből is kiderül, a népszerű énekes édesapja albán, bár a mi Dzsoninkat már Oroszlányban szülte magyar édesanyja.
Idehaza is sok sikerben volt része, már tinédzserként elkezdte, amikor valósággal berobbant a könnyűzenei életbe az 1971-es Popfesztiválon előadott Hegyek lánya című dalával. Azóta megállás nélkül énekel és gitározik, s számos fülbemászó dala lett a közönség kedvence, például a lírai szépségű Nika se perimeno.
Egymilliomodik lemezét 2002-ben adták el, három éve pedig megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, amivel megint poptörténelmet írt, hiszen ő volt az első, aki a könnyűzene képviselőjeként vehette át a rangos kitüntetést.
A népszerű előadót kollégái közül is sokan szeretik, egyik legjobb barátja Zalatnay Sarolta, ő kísérte el Cinit a börtön kapujáig, amint azt a tévében mindenki láthatta. Tavaly Indiában járva átértékelte az életét, lehiggadt és az életmódján is alapvetően változtatott. Rászokott a sárgarépára, naponta nagy mennyiségben fogyasztja.
STOP - Fotó: delhusa.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késsel támadó dohánybolti rablót...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- A Dunába és Külső-Bédába is...
- Pécsett is épülnek új lakások...
- Enyhített a bíróság a zalai ál-Jézus...
- Októberben csökkent a hideg...
- Baranya kincseiből kaphatunk ízelítőt...
- Szerdától 2, 3 millió ember számára...
- Vontatóval ütközött egy autó a...
- Üveggel, husánggal, támadt egy páros...

