Öten verték meg Paudits Bélát
2009. március 23. hétfő 13:54

- Öt civil ruhás, átlagos pasi jött nekem, meglöktek, visszalöktem, és utána már csak úgy zúdultak az arcomra a pofonok. Míg az egyikkel hadakoztam, a másik jól hátba és vesén rúgott. Mialatt ütöttek, József szövegét üvöltöttem a Close Every Door című darabból: „üthettek, verhettek, gúnyolni merhettek...".
Buzeránsoztak, zsidóztak, cigányoztak, és olyasmit mondtak, hogy tűnjek el a környékről. Mire felocsúdtam, már beugrottak a közelben álló autójukba, és eltűztek - emlékezett vissza a szörnyű pillanatra Béla.
A színésznek, aki később sírógörcsöt kapott, a szomszédasszonya sietett a segítségére, lelkileg és testileg még nem tudta kiheverni a megrázkódtatást - írta a Blikk.
- A fájdalom csak utólag jött, a mai napig véres a vizeletem, a nyakamat alig bírom mozgatni, és a számban hólyagok vannak, ugyanis szétverték az arcomat. De feljelentést nem teszek, a rendőrkapitány szerint csak magamat tenném ki egy utólagos tortúrának. Most a lelkemet próbálom megnyugtatni, a sebek majd elmúlnak. Sikerült kialudnom magamat, fájdalomcsillapítót szedek, és sok teát iszom - mondta meggyötörten a színész.
Blikk - Fotó: Blikk/Havran Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Késsel támadó dohánybolti rablót...
- Enyhített a bíróság a zalai ál-Jézus...
- Vontatóval ütközött egy autó a...
- Üveggel, husánggal, támadt egy páros...
- Szerdától 2, 3 millió ember számára...
- Baranya kincseiből kaphatunk ízelítőt...
- A házasság témájával folytatódnak az...
- Újabb baleset történt a 6-oson,...
- Pontyok és ragadozók is érkeztek két...

