Összejött Jacko és Pamela Anderson?
2008. szeptember 04. csütörtök 18:21

Az ötven éves Jacko már kétszer is randizott a kilenc évvel fiatalabb bögyös sztárral Malibuban, ezért aztán egyesek tudni vélik, hogy több van köztük, mint puszta ismeretség.
- Teljes titokban szervezték az embereik a találkát, ami nem csoda, hiszen Michael paranoiás attól, hogy állandóan követik, így valamiféle semleges helyet választott az első randihoz - állítja egy bennfentes a Daily Mirrornak.
A forrás azt is hozzátette, a két híresség külön-külön érkezett a malibui Shutters hotelhez, hogy senki ne sejtsen semmit. Ezután a bár egyik eldugott sarkában ültek le iszogatni, és élvezték egymás társaságát.
- Nagyon kedvesek voltak egymáshoz. Pamela hozta a szokásos flörtölős önmagát, de Michael vevő volt a dologra. Bár furcsa párnak tűnnek, de láthatólag van köztük összhang - toldotta meg mondandóját a titokzatos mindentudó.
Sőt, állítólag olyan jól sikerült az első randi, hogy nem sokkal később ismét találkoztak: ezúttal egy kávé erejéig, egy másik vendéglátóegységben.
Mindenesetre bármily megdöbbentő és furcsa a feltételezés, hogy ők ketten, együtt, az ember már semmin nem csodálkozik, ha a sztárokról van szó.
Femina.hu - Fotó: bellini.blog.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Természetközeli élménypark vár...

